2020.11.30.
Hatalmas dobásra készül Rácz Jenő!
A Michelin-csillagos magyar séf egy új, rendkívül exkluzív étterem nyitását tervezi a közeljövőben, melynek középpontjában a különleges fogások mellett ő maga áll.
Rácz Jenő és a Costes tulajdonosa, Gerendai Károly hamarosan egy rendkívül exkluzív éttermet nyitnak Budapesten a Mariott hotel közelében.
A Rumour nevű étterem egyszerre21 embert tud majd befogadni, az exkluzív vacsorák pedig nem csak azért lesznek különlegesek, mert a Michelin-csillagos séf készíti el őket, hanem azért is, mert a vendégek tulajdonképpen magával Rácz Jenővel tölthetnek el egy kellemes estét.
,,Sok ilyen étteremben jártam már, és mindig nagyon izgalmas tud lenni, amikor egy séf odajön és elmondja, hogy miért is finom valami. Sokkal jobban értékeli az ember, amikor elmagyarázzuk neki, hogy azt a valamit, amit eszik öt napig érleltünk, utána savanyítottuk, utána szárítottuk majd szervíroztuk, mert az ember így átgondolja, hogy az az egy falat étel, amiről szó van, az már akár egy 15 napos előkészítésnek az eredménye" - mesélt nekünk a Rumour stratégiájáról Jenő.
Mint minden, a névválasztás is koncepcionális volt (a rumour szó angolul pletykát és szóbeszédet is jelent), a lényeg, hogy a Rumour étterem beszéd tárgya legyen, ezzel is bevonzva az embereket arra, hogy valami teljesen új dolgot próbáljanak ki.
Az étteremben nem lesz állandó étlap, és nem is lehet majd feltétlenül bekategorizálni, milyen nemzet konyhájának fogásai készülnek el a vendégek előtt, a Rumour inkább a különböző ízvilágok közös felfedezése és a kivételesen bensőséges hangulat miatt lesz egyedülálló étterem Magyarországon. A tél folyamán megnyíló étteremben nem csak Jenővel, de a Rumour konyhájának teljes csapatával is találkozhatnak majd a vendégek.
,,Ameddig az ember zárt falak között dolgozik, nem találkozik a vendéggel, hajlamos arra, hogy úgy érezze magát, mintha csak mennének a napok, de nem lenne eredmény. Itt az ember minden nap kap majd impulzusokat, eredményeket. Amit itt az ember főz és szép, azt mi látni fogjuk a konyhából, hogy ízlik a vendégnek vagy nem ízlik. Sőt, akár ki is megyünk mi szakácsok beszélgetni a vendéggel. Amikor azt látja az ember, hogy a vendég örömteljesen eszik, és értékeli azt az energiát, amit te belefektettél a vacsorába, akkor úgy érzed, hogy neked visszacsatolásként annyi kijutott, hogy megérte dolgozni."

A 29 éves séfnek már van tapasztalata abban, hogyan érdemes közönség előtt főzni, Jenő ugyanis már a két csillagos szingapúri L'Atelier de Joël Robuchon étteremben is hasonló koncepció szerint dolgozott.
Az új étterem stratégiáját Jenő és Gerendai Károly már egy éve tervezik, nem ez azonban az egyetlen projekt, amelyen a séf és az üzletember együtt tevékenykedik. Jenő Gerendai Károly új, Kínában található Costes éttermének kialakításában is közreműködik. Az ázsiai kultúra sokszor alapjaiban eltér az európaitól, Jenő pedig eddigi sanghaji (Taian Table) és szingapúri munkáinak köszönhetően rengeteg hasznos tanácsot és észrevételt tud adni az éttermet előkészítő stábnak.
Ez is érdekelhet:
Ezeket olvastad már?
A külföldön Michelin-csillagot szerző Rácz Jenő séf végre itthon nyit...
Rácz Jenő nem elég, hogy külföldi magyar séfként szerzett Michelin-csillagot, kétszer, most itthon készül éttermet nyitni - várjuk!
Újabb magyar kapott Michelin-csillagot - igaz, a világ túlsó felén
A Michelin-csillagos sanghaji Tai’an Table étterem sikere nem kis részben a magyar séfnek, Rácz Józsefnek köszönhető.
Így fog kinézni Gordon Ramsay és Jamie Oliver, ha megöregszik...
Mindenki rá van kattanva a FaceApp nevű alkalmazás öregítő filterére. A sorból nem maradhattak ki a sztárszakácsok sem.
Nagy dobásra készül az ismert gasztroblogger, a Costes tulajdonosával nyit...
Jókuti András neves gasztroblogger hamarosan nyíló éttermében tésztás fogásokkal tervezik lenyűgözni a vendégeket. Mi már nagyon várjuk a Nudlit!
címlap: Facebook.com/chefraczjeno
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept




















