2021.05.20.
Kiderült, használnak-e a fogyókúrás pirulák
Hazánkban is egyre népszerűbbek a különböző fogyókúrás készítmények, azonban eddig vitatott volt, tényleg használnak-e bármit. Na lássuk.
Sokak bármit megtesznek azért, hogy sikeres legyen a fogyásuk, és akár különböző fogyókúrás pirulákat is beszednek, hogy megszabaduljanak a súlyfeleslegüktől. A kérdés csak az, hogy használnak-e valamit ezek az étrend-kiegészítők, vagy csak pénzkidobás. Az idei online Európai Elhízástudományi Kongresszuson bemutatott elemzésből kiderül.
„Jelenleg nincs elegendő tudományos bizonyíték, ami alapján ajánlani tudnánk a vizsgálatunkba bevont étrend-kiegészítők bármelyikét is fogyókúrás célokra” - hívta fel a figyelmet Erica Bessell, a Sydney-i Egyetem kutatója.
A táplálékkiegészítők látszólag gyors megoldást kínálhatnak a súlyproblémákra, az embereknek azonban tudniuk kell, mennyire keveset tudunk valójában ezekről a készítményekről
– folytatta Bessell.

Kiderült, használnak-e a fogyókúrás étrend-kiegészítők
A kutatók összesen 121 kísérlet adatait nézték át, az eredményeket pedig két külön tanulmányban összegezték. Az elsőt még tavaly tették közzé a Diabetes, Obesity and Metabolism című folyóiratban. Ennek alapját 54 olyan randomizált, 2018 augusztusáig bezárólag megjelent vizsgálat adta, amely a gyógynövényeket tartalmazó fogyókúrás termékek súlycsökkentésre gyakorolt hatását hasonlította össze placebóval. A vizsgált szerek olyan természetes alapanyagokból készültek, mint a zöld tea, Garcinia cambogia és mangosztán, fehér vesebab, közönséges csikófark, afrikai mangó, yerba maté, szögletes szárú délszőlő, édesgyökér és a Sphaeranthus indicus.
A második, az International Journal of Obesity című folyóiratban megjelent tanulmány 67 randomizált kísérletet vett alapul. Az ezekben taglalt étrend-kiegészítők fogyókúrás hatását izolált szerves összetevők voltak hivatottak biztosítani, köztük kitozán, glükomannán, konjugált linolsav és fruktánok egyaránt. A két tanulmány elemzésében szereplő 121 klinikai kísérletbe összesen alig több mint kilencezer alany kapott meghívást.
Habár a legtöbb vizsgált termék használata biztonságos volt rövid távon, ugyanakkor csak nagyon kevés eredményezett közülük klinikailag is számottevő súlycsökkenést. Ez utóbbi kivételek hatását is csak egy-két kísérletben vizsgálták, tehát mindenképpen további kutatásokra lenne szükség a témában
- mutatott rá Bessell.
Bessel egyébként hozzátette, hogy az általuk vizsgált felmérésekben nagyon kevesen vettek csak részt, továbbá rosszul is voltak megszervezve ezek, illetve sok esetben nem tüntettek fel elegendő információt az étrend-kiegészítők összetételére vonatkozóan. Ezért ahhoz, hogy igazán használható eredményeket kapjanak, még további vizsgálatokra lenne szükség.
Még több a fogyókúráról:
- 7 ok, hogy minden nap legyen eper a diétás menüdben
- 10 ok, amiért muszáj lefogynod, és 5, amiért nem
- 3+2 fontos tényező, ami nélkül tutira nem fogsz lefogyni
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Cinnamon roll - amerikai fahéjas csiga
Egy tipikus amerikai reggeli. Elolvad a szádban, míg meleg, így vigyázni kell vele, mert nagyon hamar el tudnak fogyni... Ez az a recept, amit kerestél!
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














