2021.07.13.
Néhány tanács, amivel megsütheted álmaid házi hamburgerbuciját
Amikor nyáron rendszeresen előkerül a grill, mindannyian szeretnénk tökéletesíteni a különböző grillételeket, így a hamburgert is. Most mégsem a húsról vagy az izzó rácsról lesz szó, hanem a buciról.
Ugyanolyan fontos része a hamburgernek, a bolti verzió mégis rendszeresen hagy kívánnivalót maga után: sokkal jobban tesszük, ha házi hamburgerbucit sütünk. Magas, fényes és aranybarna, belül foszlós és puha zsömlét kapunk, ha odafigyelünk néhány technikai részletre. Tanuljuk meg a legszebb házi hamburgerbuci készítését, hogy a szaftos húspogácsák méltó kíséretet kapjanak.

Néhány tanács, amivel megsütheted álmaid házi hamburgerbuciját
A hozzávalók hőmérséklete
Mint a legtöbb kelt tésztánál, a bucinál is kifejezetten fontos, hogy minden hozzávaló legalább szobahőmérsékleten legyen. Ha hideg vajjal vagy tojással dolgoznánk, azzal egyrészt nehezítenénk az élesztő munkáját, másrészt a tészta sem állna össze olyan könnyen.
Pár órával a sütés előtt vegyünk ki minden alapanyagot a hűtőből, és hagyjuk felengedni. A tejet ugye fel is kell melegítenünk, de erről az adott recept tájékoztat majd minket.
A kelesztés körülményei
Ha nem biztosítunk megfelelő környezetet az összegyúrt tészta számára, sosem lesz szép, levegős, amilyennek lennie kell. Ez pedig elsőszámú oka lehet a lapos buciknak.
Keressünk egy langyos, erőteljes légmozgástól mentes helyet a lakásban. Hagyjuk duplájára kelni a tésztát, de ne kelesszük túl, mert túl élesztős íze lesz.
Hamburger buci
Szaftos hamburger
Szezámmagos hamburgerbuci
A formázás fondorlatai
Több különböző dologra is oda kell figyelnünk, amikor a zsömléket formázzuk. Először is arra, hogy mindegyik darab ugyanakkora legyen. Egyrészt kellemetlen érzés, ha valaki az asztalnál kisebb bucit kap, másrészt a nagyobb zsemlék nem sülnek át rendesen.

Grillezni nem csak a kertben lehet: erre képes a grillserpenyő
Vegyük elő a mérleget, és pontosan mérjük le az összes darabot, hogy teljesen egyforma bucikat kapjunk. Ugyan pepecselős munka, mindenképpen végezzük el.
Arra is figyelnünk kell, hogy jó feszes felületet alakítsunk ki. Ha jól csináljuk, kisebb az esélye annak, hogy egy nagy repedés elrontja a tökéletes bucik látványát.
A két tenyerünket tegyük az előttünk lévő gombóc mögé, mintha körbe akarnánk zárni. Kezdjük el a gombócot magunk felé húzni: érezni fogjuk, hogy a széle feszülni kezd, ahogy beakad a tenyerünk alá. Ezt a mozdulatot ismételjük meg párszor, minden alkalommal fordítsunk egy kicsit a bucin, hogy minden oldala hasonlóan feszes legyen.
Így mehetnek a tepsire, hogy másodszor is megkeljenek, nagyjából kétszeres méretűre.
A klasszikus külső kialakítása
Ezeket a feladatokat rögtön sütés előtt végezzük el. Ha túl hamar bekenjük tojással a tésztát, hajlamos összeesni.
Verjünk fel egy egész tojást, majd ecsettel kenjük le a bucik felületét. Arra vigyázzunk, hogy a sütőpapírt ne kenjük össze a zsömlék aljánál, mert a meleg hatására összeragad a kettő, ami meggátolja a tészta növekedését.
Szórjuk meg szezámmaggal a lekent bucikat. Ha magasabbról szórjuk, egyenletesebben oszlik el a szezámmag a tésztán, nem marad csupasz rész rajta.
Duplasajtos vegán burger
Gombaburger
Lencsés vegaburger
A sikeres sütés
Végül a sütés következik, azonban ez már a legegyszerűbb lépés az egészben. Egyedül arra kell figyelnünk, hogy ne égjenek meg a bucik. Ha azt látjuk, hogy kellően barnák kívülről, de még belül valószínűleg nyersek, takarjuk le őket alufóliával, így csak a belsejük fog tovább sülni.
A bucik készen vannak, és már csak arra várnak, hogy telepakoljuk őket szaftos hússal, zöldségekkel, sajttal és jobbnál jobb szószokkal.
Pihe-puha hamburgerbuci
Pikáns csirkeburger coleslaw-val
Ultimate burger
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!
Még több nyári ízt, receptet és ötletet találhatsz itt:
- Savanyúbb, mint a citrom, mégis imádjuk: itt a friss SÓSKA
- A frissen kesernyés kedvenc: ESPRESSO-TONIK, a legvagányabb nyári kávé
- Lehelj új életet a főtt gabonaköretedbe ezzel a gyors, friss öntettel
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept
























