2023.06.16.
Erre figyelj, ha házi lekvárral sütsz bolti helyett
Kezdődik a nyári befőzés csúcsidőszaka, amikor elrakjuk a kedvenc gyümölcseinket, hogy az év többi szakában főzhessünk-süthessünk velük. Persze a házi lekvár máshogyan viselkedik, mint a bolti, nézzük, miben tér el tőle!
Talán az egyik legnagyobb konyhai kincs a házi lekvár: egyrészt, mert saját kezünk munkáját dicséri, másrészt, mert pontosan tudjuk, hogy mi került az üvegbe. Ez a kiszámíthatóság sajnos már nem terjed ki a felhasználásra: éppen azért, mert nem tartalmaz felesleges adalékokat és állagjavítókat, a házi lekvár eltérően viselkedhet bizonyos helyzetekben, mint a boltban vett, zselés fajta. Vegyük most sorra, mely helyzetek ezek, és mire érdemes figyelnünk, ha találkozunk velük.

Erre figyelj, ha házi lekvárral sütsz bolti helyett
Persze ahány ház, annyi szokás – nem minden házi lekvár ugyanolyan, azonban mégis vannak olyan tulajdonságok (magasabb gyümölcs- és alacsonyabb cukortartalom, kevesebb zselésítő), amelyek általában jellemzőek rájuk.
Piskótatekercs sárgabaracklekvárral
Tejszínes kalácsfelfújt sárgabaracklekvárral
Szilvalekváros hájas süti
A házi lekvár hígabb
Vagy a zselésítő mennyiségének lecsökkentése, vagy a rövidebb főzési idő miatt előfordulhat, hogy a házi lekvárunk hígabb állagú lesz. Ez olyankor okozhat galibát, ha töltelékként vagy valamivel (pl. darált dió) összekeverve szeretnénk használni.
Érdemes lehet ezért két különböző dzsemet főzni: egy hígabbat, amit kenyérre kenhetünk, és egy sűrűbbet, ami sütésre lesz alkalmas.
A sűrűbb lekvárt egyszerűen csak tovább kell főznünk (alacsony lángon, folyamatos kevergetés mellett), hogy minél több víz elpárologjon belőle. A gyümölcsszemek előbb-utóbb elkezdenek majd szétesni, ilyenkor szét is turmixolhatjuk őket, ha nekünk szimpatikusabb a sima állag.
A házi lekvár savasabb
Minden gyümölcsnek (igen, még a mézédeseknek is) van egy alapvető savtartalma, ami a lekvárfőzés során ugyan csökken valamennyit, de nem tűnik el teljesen. Számoljunk ezzel, ha más hozzávalókkal együtt használjuk a lekvárt: megváltoztathatja a sütemények állagát, színét.
Hatással lehet az olyan alapanyagokra is, mint a sütőpor vagy szódabikarbóna – ez utóbbi például minimálisan aktívabb lesz majd a lekvárral (mint savas hozzávalóval) egy masszában.
A házi lekvár kevésbé cukros
Alapvetően előnye a házi lekvárnak, hogy nem olyan foglyukasztóan édes, mint a bolti zselék. Persze nem ússzuk meg anélkül, hogy valamit ne kéne ezért cserébe adnunk: mivel nincs benne annyi cukor, a házi készítésű dzsem nem karamellizálódik majd olyan erőteljesen és gyorsan, mint a cukorral teletömött, vásárolt fajta.
Persze ez nem a legnagyobb hátrány a világon: ráadásul kompenzálhatjuk hosszabb sütési idővel – persze figyeljünk arra, nehogy odaégjen a tészta.
Tripladiós-lekváros berliner
Lekváros-túrós töltött zsömle
Szilvalekváros bukta a Hawelkából
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Még több lekvártéma:
- Tényleg meg kéne hámozni a barackot a lekvárhoz?
- Ez a lekvárfőzés gyorsabb és élvezhetőbb módszere
- Áfonya, egres, ribizli: erre figyelj, ha bogyós gyümölcsből főzöl lekvárt
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept





















