Család

2026.03.10.

Kiszámoltuk, olcsóbb-e a házi péksütemény, mint a bolti

Lakos Benedek profilképe Lakos Benedek

Az egyre jobban elszálló árak mellett már nem könnyű fejben tartani, hogy akkor most mi számít olcsónak. Nagyon sok minden, ami régen filléres volt, ma már nem az, és szinte úgy kell vadászni a pénztárcabarát megoldásokat. Az otthoni alkotással sokat lehet spórolni, persze nem minden ötlet jó ötlet. Most (nagyjából) konkrét számokon keresztül válik láthatóvá, hogy mivel éri meg otthon vesződni, mert mi itt a Nosaltynál bizony kiszámoltuk.

A péksütemények lehetnek boltban vett, gyorsan és útközben elfogyasztott reggelik, vagy otthon gondosan és szeretettel megsütött finomságok. Természetesen nem is kérdés, hogy melyik a finomabb (nyilván a házi), az viszont sokakat érdekelhet a jelenlegi helyzetben, hogy melyik az olcsóbb. Ez fog most kiderülni, mert konkrét számok alapján átnézzük, melyik péksütemény mennyibe kerül otthon és a boltban.

Kiszámoltuk, olcsóbb-e a házi péksütemény, mint a bolti

Túrós táska: nem is kérdés

A legtöbb bolti péksütemény egyszerű leveles tésztából, valamilyen töltelékkel készül, az otthoniakat azonban inkább kelt tésztából csináljuk, mert az finomabb. Most a pontosabb összehasonlítás kedvéért leveles tésztával számoltam az otthoni receptben is.

A túrós táska esetében, érdekes módon majdnem ugyanakkora összeg jött ki a bolti és házi költségek esetében.

Termék Átlagár Túrós táska (1 db)                                      183,40 FtLeveles tészta (1 kg)                                  1 123,00 FtTúró (1 kg)                                  1 933,50 FtMazsola (1 kg)                                  2 045,00 FtPorcukor (1 kg)                                      524,67 FtHázi túrós táska (1 db)                                      183,33 Ft

Forrás: saját kutatás, KSH

Mivel nem kell hozzá túl sok minden, ezért otthon is egész olcsón megúszható, annak ellenére, hogy a tejtermékek ára az egekbe szökött. Készítsük leveles tésztából, mert úgy gyorsabb, és mégis hasonlóan finom lesz.

Kakaós csiga: inkább kelesszük

Szintén hasonló receptúra alapján, leveles tésztából süthetünk otthon a boltival megegyező kakaós csigát. Ennek a költsége (főleg a vaj miatt, amiből viszonylag sok kell) azonban kicsit magasabb, mint az áruházi változaté.

Termék Átlagár Kakaós csiga (1 db)                                      229,00 FtLeveles tészta (1 kg)                                  1 123,00 FtVaj (1 kg)                                  5 900,00 FtKakaópor (1 kg)                                  5 060,00 FtCukor (1 kg)                                      260,00 FtHázi kakaós csiga (1 db)                                      300,00 Ft

Forrás: saját kutatás, KSH

Ráadásul a leveles csiga nem is a legjobb, amit otthon készíthetünk, ezért, ha nagyon szeretnénk valamit sütni, akkor kelt kakaós csigát készítsünk, mert annak nagyrészt hasonló költsége (kevés vaj, tojás és tej kell hozzá), cserébe háziasabb jellege van.

Gyors kakaós csiga

édes tekercsek

Gyors kakaós csiga

Óriás kakaós csiga

édes leveles

Óriás kakaós csiga

Kakaós csiga

kakaós csiga

Kakaós csiga

Lekváros táska: otthon minden jobb

Az egyik legegyszerűbb, három hozzávalós péksütemény a lekváros táska, ami sok bolt kínálatában szerepel. Ha azonban megkívánjuk, inkább otthon készítsük el, így sokkal olcsóbban megúszhatjuk.

Termék Átlagár Lekváros táska (1 db)                                      259,00 FtLeveles tészta (1 kg)                                  1 123,00 FtSárgabarackdzsem (1 kg)                                  1 890,00 FtTojás (1 db)                                        65,80 FtHázi lekváros táska (1 db)                                      110,00 Ft

Forrás: saját kutatás, KSH

Még akkor is olcsóbb a házi verzió, ha bolti tésztát és lekvárt használunk, de még többet spórolhatunk, ha olyan szerencsések vagyunk, hogy van saját lekvárunk. Ezzel amúgy is finomabb a sütemény.

Lekváros táskák

Lekváros táskák

1adag

Idő

20p

Költség

olcsó

Nehézség

könnyű

367

Kalória

6.1g

Fehérje

40.7g

Szénhidrát

19.9g

Zsír

Még több leveles sütemény

A bolti termékek átlagárai egy hozzávetőleges számítás eredményei, amelyet az interneten megtalálható adatok alapján végeztünk. Ez minden esetben a legolcsóbb (éppen nem leárazott) termék árát veszi alapul. A valós átlagárhoz képest (mivel ez nem egy nyilvános adat) eltérések előfordulhatnak. Az alapanyagok átlagárára vonatkozó adatok a KSH statisztikáiból, illetve az Árukereső weboldal egyes adataiból származnak. Ez utóbbiak is hozzávetőleges számok, csupán a szemléltetést segítik. A valós költségek eltérőek lehetnek.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept