2023.03.30.
Kiszámoltuk, olcsóbb-e a házi rántott hús, mint a bolti
Az egyre jobban elszálló árak mellett már nem könnyű fejben tartani, hogy akkor most mi számít olcsónak. Nagyon sok minden, ami régen filléres volt, ma már nem az, és szinte úgy kell vadászni a pénztárcabarát megoldásokat. Az otthoni alkotással sokat lehet spórolni, persze nem minden ötlet jó ötlet. Most (nagyjából) konkrét számokon keresztül válik láthatóvá, hogy mivel éri meg otthon vesződni, mert mi itt, a Nosaltynál bizony kiszámoltuk.
Ha vasárnapi ebéd, akkor rántott hús. Ugye ez a gondolattársítás megvan mindenkinél? A ropogós bundába bújtatott omlós hússzeletek persze nemcsak ezeken a nagy napokon okozhatnak nekünk boldogságot, hanem szinte bármikor: hidegen zsemlébe rejtve, útközben majszolva, egy salátában újraélesztve...és még sorolhatnánk. Ehhez a boldogsághoz azonban az elmúlt időszakban némi keserűség is keveredett az élelmiszerárak folyamatos és drasztikus emelkedésével. Vajon hogyan szerepelt a rántott hús? Továbbra is megéri vele otthon macerázni?

Kiszámoltuk, olcsóbb-e a házi rántott hús, mint a bolti
A házi rántott húsnak nincs párja
Szinte minden élelmiszerbolt fagyasztottáru-szekciójában találkozhatunk mirelit rántott hússal. És míg alapjáraton nem biztos, hogy megvennénk egy ilyen kényelmi terméket (hiszen a házi úgyis finomabb), az elszálló költségek miatt érdemes lehet ránézni, hogyan hatott a drágulás a házilag készített és a mirelit rántott húsra.
Az összehasonlítás alapját egy egyszerű rántott sertéskaraj adja (igen, a bolti verzió is rendes húst tartalmaz, tehát nem húspépekkel és egyéb szörnyűségekkel vetettem össze).
Termék Átlagár A recepthez (600 g) Rántott hús (1 kg) 4 204,25 Ft Sertés rövidkaraj (1 kg) 2 490,00 Ft 2 102,13 FtTej (1 l) 562,00 Ft 112,40 FtFokhagyma (1 kg) 2 232,75 Ft 66,98 FtFinomliszt (1 kg) 225,00 Ft 22,50 FtTojás (1 db) 90,40 Ft 271,20 FtZsemlemorzsa (1 kg) 697,00 Ft 139,40 FtFűszerek 150,00 FtHázi rántott hús (1 kg) 4 916,67 Ft 2 950,00 Ft
Forrás: KSH, saját kutatás
Láthatjuk a táblázat adatai alapján, hogy bizony a mirelit készétel valamivel olcsóbban kijön, mint az otthon panírozott verzió. Ezután nyilván csak az a kérdés marad, hogy beadjuk-e a derekunkat a költségeknek, vagy inkább maradunk továbbra is a drágább receptnél.
Egy kis kiegészítés a végére: az olajban sütés költségeit azért nem vettem bele a számításba, mivel a készételt is nyersen, kisütés nélkül tudjuk beszerezni. Természetesen ez tovább emeli mind a házi, mind a bolti rántott hús költségeit.

Tökéletes rántott hús, petrezselymes parázskrumplival
1adag
Idő
40p
Költség
megfizethető
Nehézség
közepes
879
Kalória
59.3g
Fehérje
101.6g
Szénhidrát
23.9g
Zsír
A bolti termékek átlagárai egy hozzávetőleges számítás eredményei, amelyet az interneten megtalálható adatok alapján végeztünk. Ez minden esetben a legolcsóbb (éppen nem leárazott) termék árát veszi alapul. A valós átlagárhoz képest (mivel ez nem egy nyilvános adat) eltérések előfordulhatnak. Az alapanyagok átlagárára vonatkozó adatok a KSH statisztikáiból, illetve az Árukereső weboldal egyes adataiból származnak. Ez utóbbiak is hozzávetőleges számok, csupán a szemléltetést segítik. A valós költségek eltérőek lehetnek. A házi termékek árai kerekítve vannak, mivel hozzávetőlegesen tartalmaznak valamennyi energiaköltséget is.
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- 5 régi spórolós konyhai tipp, amire lassan újra szükségünk lehet
- 4 tipp a bevásárláshoz, hogy kicsit spórolj az élelmiszereken
- Így spórolhatod meg a vízfogyasztásod felét otthon
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Cinnamon roll - amerikai fahéjas csiga
Egy tipikus amerikai reggeli. Elolvad a szádban, míg meleg, így vigyázni kell vele, mert nagyon hamar el tudnak fogyni... Ez az a recept, amit kerestél!
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














