2020.11.30.
#HÁZIKOSZT: Maradék sült hús? Dobj össze egy isteni rizses egytálételt belőle!
Nézd meg, mi a srácok kedvenc irodai kajája, és pakold be ezt magadnak holnapra! Nem kell ám követned a pontos receptet, variáld kedvedre, ahogy a hűtőd diktálja!
Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ha éppen nem lenne kaja az irodában és mi is lusták voltunk hozni magunknak, akkor is megvan a lehetőségünk, hogy gyorsba összedobjunk valamit. Tamás kollégával jól egymásra találunk az ügyben, annyira, hogy ezeket a terven kívüli főzécskézéseket, el is kereszteltük “üzemi kajának” az Instán elég sok posztot láthattok erről, hogy mit eszünk össze hétköznaponként.
Most viszont munkából is megcsináltunk egyet, mégpedig a legnagyobb kedvencet, az állandó visszatérőt, a piláfot.
Azért is vagyunk érte oda annyira, mert az egy dolog, hogy finom, de jól variálható is, a következő alapok kellenek hozzá: hús, zöldség, fűszer, rizs.
De hogy ezekből milyen, az tényleg hangulat és hűtő kérdése. Egy a lényeg, hogy minden alapíz benne legyen, azaz sós, édes, fűszeres és egy kis savanykás. Mi legtöbbsször az imádott hentesünknél veszünk hozzá csirke- vagy kacsacombot, legtöbbször arab fűszerezéssel turbózzuk (római kömény, koriander) és egyszerű rizst főzünk hozzá.
Ez itt most az én egyik kreálmányom, ahol a keleti fűszerezés megmaradt, ment hozzá egy adag csicseriborsó. A rizst kevés sárfánnyal színeztem, amihez dobtam néhány mazsolát. A hús jelen esetben csirke volt (de nyugodtan használhatjátok a hétvégi maradék sültet), és hogy még édeskésebb legyen, pár fürt ribizlit is gurítottam bele. Csinosításnak pedig petrezselyem és koriander a tetejére. Ja, meg mivel van egy fél kilós sült hagymánk, amit az életben nem használnánk el, azzal is megszórtuk!
A csirkés piláf receptjét itt találod!
Legyetek bátra, kísérletezzetek és ha megcsináltátok írjátok meg, hogy milyen a ti verziótok! Hajrá!
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha marad, persze csak ha ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat
A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















