2024.12.06.
#HÁZIMENZA – Balogh Marcsiéknál az étkezés nemcsak a gasztronómiáról, hanem az együttlétről is szól – VIDEÓ
Két évvel ezelőtt született meg a Nosalty első, főzésre hangolt Facebook-csoportja, a #HÁZIMENZA, mely a pandémia alatt igazi gasztroközösséggé nőtte ki magát. Az ebből elindult #HÁZIMENZA-videósorozatban főzni szerető civil emberek mutatják be kedvenc vagy éppen jól bevált receptjeiket. Az ünnepekre hangolódva fűszeres, őszies almás pitét sütött nekünk Balogh Marcsi, ami akár a karácsonyi asztalon is megállná a helyét. Miközben a fahéj és az alma illata bejárta az egész lakást, családról, gyerekkori emlékekről és a közös étkezés öröméről kérdeztük.
Marcsi számára a főzés nem új keletű hobbi, már kislányként is otthonosan mozgott a konyhában. Cigány családból származik, ahol hagyomány, hogy a gyerekek is besegítenek a házimunkába, így anyukája mellett leste el a sütés-főzés tudományát.
Az egymás segítése mellett az étkezés – különösen a vasárnapi ebéd – azért is fontos számára, mert az nemcsak az evésről, hanem a szeretett emberek együttlétéről is szól. Az egyik első, gasztronómiával kapcsolatos emléke is az, ahogy testvéreivel és unokatestvérével közösen falatozzák a nagymamája által készített paprikás krumplit egy nagy, piros lábasból.

Marcsi omlós almás pitéjének receptjéért kattints a képre!
A szegény gyerekkor Marcsi főzéssel kapcsolatos szemléletét is meghatározza. Nevetve meséli, hogy szerinte két napot se bírna ki hús nélkül, hiszen megtanulta, hogy ha van hús, akkor azzal már jól lehet lakni, mert magában vagy bármilyen körettel megállja a helyét, de levest is lehet főzni belőle. Életében a legtöbbször is húslevest főzött, ez már csukott szemmel is tökéletesen megy. Emellett a sültek a legnagyobb kedvencei, különösen a kacsacomb, ami almával és naranccsal készítve az egyik fő specialitása.

Marcsi otthonosan mozog a konyhában, főztjét pedig az egész család imádja
Ugyanakkor a pazarlásnak nincs helye a konyhában, gazdaságosan főz, és mindent felhasznál, amit csak tud. A hétköznapokban a főzést is gyakran az határozza meg, hogy mi található a hűtőben, ezekből szokott á la Marcsi recepteket alkotni, amelyek általában nagyon jól sikerülnek, és mindenkinek ízlenek.
Marcsi számára épp ezek a legemlékezetesebb pillanatok a konyhában, amikor a családja megdicséri a főztjét, vagy épp anyukája az ő javaslatára próbál ki egy-egy új ízt a konyhában.

A pontos receptért katt a képre!
A Házimenza-forgatáson egy omlós tésztájú, fahéjas-gyömbéres almás pite készült. Az alma reszelve került bele, a tetejét pedig nem hagyományos rácsokkal borította be Marcsi, hanem a maradék tésztából kiszaggatott tésztaszívekkel. Ezt a kedves díszítést a lánya miatt kezdte el Marcsi, aki nagyon szereti, ha vidám és játékos az étel.

Csodásan omlós, mennyeien fűszeres, és nagyon almás – a pontos receptet a képre kattintva találjátok
Marcsi fűszeres almás pitéjének teljes receptjét ide kattintva találod meg, mentsd el kedvenceid közé, vagy küldd tovább valakinek, aki szerinted szívesen elkészítené!
A cikket a Fiskars támogatta, keress még több Fiskars terméket itt!
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















