Gasztro

2020.11.30.

A hét szakácsa: Csóti Heni

Eheti kiemelt szakácsunk Heni, aki kiskorában csak mások sütijeire hagyatkozhatott, most pedig már három gyermekével együtt szorgoskodik és sütöget kedvére a konyhában.

Három gyerekes családanya vagyok, akinek az egyik legfőbb hobbija a sütés-főzés. Édesanyám annak idején nem tudott sütni, így gyerekkoromban ha eljutottunk egy ismerőshöz, csak faltuk magunkba a sütiket.



Csóti Heni receptjei

Én szerettem volna, ha a gyerekeim minél több süti ízét megismerhetnék, így magamtól kezdtem el sütögetni, persze a család örömére. Az egyik nagy kedvenc az almás pite, az mindig nagyon gyorsan elfogy. Több mint 20 éve főzök, pár éve kezdtem el a NoSalty szakácsaként is recepteket megosztani, és nagyon boldog vagyok, hogy naponta több ezren letöltik a receptjeimet.

Ezeket olvastad már?

Torták sütésével két éve kezdtem el foglalkozni, mindig kicsit mumus volt, de tavaly készítettem egy barbie tortát a kislányom 7. szülinapjára, és onnan már nem volt megállás - azóta én sütöm a szülinapi tortákat is. Annyi receptem összejött, hogy most 3 éves blogomra összegyűjtöttem az összeset.

Medvehagymás-vajas pogácsa

medvehagymás pogácsa

Medvehagymás-vajas pogácsa

Paleo kókuszgolyó

kókuszgolyó

Paleo kókuszgolyó

Gyors sajtos háromszög

töltött tekercs

Gyors sajtos háromszög

Az egészséges táplálkozást is kipróbáltam, hiszen szülés után sehogy nem tudtam lefogyni. Az első terhesség után nem sok kiló maradt rajtam, de ahogy teltek az évek, jött még fel pár kiló. Szóval végülis a paleolit táplálkozás volt az, ami bevált: közel fél év alatt 20 kilót fogytam. A receptjeim között találhatók paleos receptek, és vannak saját ötletek is. Több mint egy évig folyamatosan tartottam a paleo diétát. Észrevettem, hogy az egészségemben is változás történt, nem csak súlycsökkenés. Elég migrénes vagyok, így azok a panaszok is megszűntek a sok szénhidrát kiküszöbölésével. Jelenleg gyesen vagyok az ikreimmel, akik már ovisak, és a sütésbe is be tudnak segíteni néha. A nagy lánykám már 8 éves, Ő pedig már a főzésben is kiskuktám.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Fokhagymakrémleves sajtos pirítóssal, fehér csészében tálalva

fokhagymakrémleves

Fokhagymakrémleves

Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...

Klasszikus lúdlábtorta, fehér tortatálon tálalva, étcsokoládé-krémmel és meggyszemekkel

lúdláb torta

Lúdlábtorta klasszikusan

A lúdlábtorta egy igazi klasszikus desszert, melyben az étcsokoládé és az alkoholba áztatott meggy ikonikus párosa találkozik. Elegáns és ünnepi, ezért jó választás különleges ...

Csokoládés muffinok színes cukorkákkal megszórt, vastag csokikrémmel a tetejükön, világos faasztalon elrendezve.

csokis muffin

Krémes extra csokis muffin

Ezzel a recepttel többet kísérletezgettem, először gluténmentesen készítettem (egy vendég miatt). De muszáj volt simán is elkészítenem, így egy kicsit variáltam az adagokon és így ...

Még több recept

Neked ajánljuk

Fokhagymakrémleves videó

Fokhagymakrémleves

Legnépszerűbb cikkek

Leander átteleltetés

Otthon

Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...

November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!

Sertéshús szupermarketben

Vásárlás

Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...

Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

Karácsonyfát nézegető nő és kisgyerek

Otthon

December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...

Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.

Nosalty

gyümölcsök előtt ülő kislány két szedret tart a szeme elé

Otthon

Nem az alma, nem a banán: ilyen gyümölcsöt enne a...

A napi öt adag zöldség és gyümölcs régóta az egészséges táplálkozás egyik fontos alapelve, egy friss kutatás szerint azonban nemcsak a mennyiség számít. Az sem mindegy, milyen gyümölcsöket és zöldségeket választunk, ha szeretnénk minél több, a szív- és érrendszer számára kedvező növényi vegyülethez jutni.

Nosalty

Vajas kenyér

Otthon

Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol

Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.

Nosalty

További cikkek

Vajas kenyér

Otthon

Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol

Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.

Karácsonyfát nézegető nő és kisgyerek

Otthon

December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...

Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.

tárkonyos csirkeraguleves

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Rendkívüli raguleves, ropogós rántott zöldség és...

Kanalazzuk bátran a gazdag ragulevest, ami után kedvenc rántott zöldségünk érkezik, a cukkini... kitaláltátok, ugye? A desszertbe répa került, mert ősszel is imádjuk, sőt, extra citrommal is feldobjuk a sütiszeletünket.

Még több cikk

Top Receptek

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

parolt-lila-kaposzta

párolt káposzta

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...

aranygaluska-ahogy-nagymamam-kesziti

aranygaluska

Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti

Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept