A hét szakácsa

2020.11.30.

A hét szakácsa: Ági78

Ági78 profilképe Ági78

Egy kicsit hagyományos, egy kicsit újító, de mindig ízléses és izgalmas! Finomságai által már ismeritek, itt az ideje, hogy még többet megtudjatok e heti főszakácsunkról, Ági78-ról!

Kislány korom óta szeretek a konyhában sürgölődni. Persze az elején még a konyhapultot sem értem fel, így abban tudtam segíteni, hogy a kamrából behoztam ezt-azt. Tojást, lisztet, cukrot (olvasni még nem tudtam, így a csomagolás és a felirat színével azonosítottuk őket), zöldségeket, vagy éppen ami kellett... és persze folyton kérdeztem. Ez mi? Az mire jó? Most mit csinálsz?Nagyon szerettem ezeket az időket. Mivel anyu és apu is finomakat főz, így könnyű dolgunk volt nekünk, gyerekeknek, csak jókat kellett enni és lesni, hogy mi, hogyan készül.Persze az állandó kérdezősködés és kíváncsiság idővel igazi segítséggé formálódott. Először tésztanyújtás, szaggatás, krémkeverés, csupa olyan dolog, amit a gyerekek irtóra élveznek.

A hét szakácsa: witch >>

Fűszeres túrókrémmel töltött póréhagyma

töltött hagyma

Fűszeres túrókrémmel töltött póréhagyma

Tejfölös kiflik Ágitól

sörkiflik

Tejfölös kiflik Ágitól

Csirkemájas leveles zöldfűszerekkel

párna

Csirkemájas leveles zöldfűszerekkel

Csirke görög módra

tepsis hús

Csirke görög módra

Később, mikor már ismertem az alapokat, a mérleget, tudtam, hogy kell begyújtani a sütőt és persze felértem a konyhapultot is, elkészítettem életem első süteményét, egy kakaós lepényt. Anyu végig ott volt a konyhában, figyelte, hogy mit csinálok, kicsit segített is. Kisült és én elképesztően boldog voltam.Azután teltek-múltak az évek és úgy alakult, hogy párommal Pécsre költöztünk. Ott éltünk öt évig. Igazán ekkor tanultam meg, mit is jelent főzni. Telefonos segítséget is kértem sokszor, hol anyuéktól, hol párom anyukájától, hogy hogyan készül az apuféle almaszósz vagy a savanyú krumplileves.Néhány éve visszaköltöztünk Szegedre, közelebb a családhoz, barátokhoz. Most már az igazi, saját konyhánkban főzök. Néha párom is segít, kelt tésztát nyújtani vagy éppen megkenni. Ő készíti a galuskát, mert az övé sokkal finomabb, a tükörtojást is ő szokta sütni és a krumplipürét is finomabbra csinálja, mint én.

A hét szakácsa: Olaszné Anci >>

Rakott bundás kenyér csőben sütve

bundás kenyér

Rakott bundás kenyér csőben sütve

Tárkonyos savanyú krumplileves

krumplileves

Tárkonyos savanyú krumplileves

Csőben sült mediterrán bukta

bukta

Csőben sült mediterrán bukta

Póréhagymás virslis pite leveles tésztából

sós pite

Póréhagymás virslis pite leveles tésztából

Ha otthon vagyunk, még mindig nagyon jókat szoktunk együtt főzni anyuval és párom anyukájával is, mikor náluk vagyunk. Mindannyian szeretünk kísérletezni, így folyton csereberéljük és variáljuk a recepteket.Szóval még mindig olyan kíváncsi vagyok, mint kislányként, ezért is nagyon örülök annak, hogy anno rátaláltam a NoSaltyra. A sok kedves szakácsra, akik közül néhányukkal azóta jó barátokká lettünk és remélem, hogy még leszünk jó sokan! A rengeteg fantasztikus recept és kedves hozzászólás hihetetlenül lelkesítő tud lenni! Jó érzés, ha valakinek tetszik a recept, amit feltölt az ember, mert tudja, hogy már nem munkálkodott hiába.

A hét szakácsa: Éva-Anyóca >>

A rovat korábbi cikkeit itt találod >>

Hagymaleves kakukkfűvel

hagymaleves

Hagymaleves kakukkfűvel

Talján cukkinikarikák

töltött cukkini

Talján cukkinikarikák

Sajtos-hagymás kelt torta

töltött kelt tészta

Sajtos-hagymás kelt torta

Diós bazsalikom-pesto

pesto

Diós bazsalikom-pesto

Diós-narancsos szaloncukor

szaloncukor

Diós-narancsos szaloncukor

Angol karácsonyi puding

gyümölcskenyér

Angol karácsonyi puding

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

cinnamon-roll-amerikai-fahejas-csiga

fahéjas csiga

Cinnamon roll - amerikai fahéjas csiga

Egy tipikus amerikai reggeli. Elolvad a szádban, míg meleg, így vigyázni kell vele, mert nagyon hamar el tudnak fogyni... Ez az a recept, amit kerestél!

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept