Gasztro

2020.11.30.

A hét szakácsa: Csibedina

E heti kiemelt szakácsunk: Edina ma már feleség és felelősségteljes anyuka, de nem indult ilyen egyszerűen a konyhai pályafutása. Olvassátok el kedves történetét!

Az én történetem sem kezdődött másként mint a többi hetek szakácsaié.

Gyermekkoromban tátott szájjal néztem a dédit, ahogy a buktát kézzel dagasztja és a rétes tésztáját a hatalmas konyhaasztalon is túlhúzza. Ahogy a nagypapa nátha ellen kocsis salátát állít össze, savanyú káposztával, bicskával aprított hagymával, napraforgóolajjal és pirospaprikával, na és persze szívvel és lélekkel. Vagy ahogy a nagymama péntekenként a világ legegyszerűbb "sóba-vízbe" levesét készíti, friss fokhagymával, csipet paprikával, kézzel gyúrt tésztával.



Csibedina

Első konyhai élményem talán a tekerés volt, ahogyan tökéletes cérnametéltet varázsoltunk a makulátlanul tiszta konyharuhára. Aztán mikor úgy gondoltam, már elég magabiztosan mozgok a konyhában - 10-12 évesen -, hogy meglepjem a szüleimet, lángossütésre adtam a fejem. Adott volt egy recept, valamint egy lelkes kiskukta a húgom személyében, akit mindjárt el is küldtem a boltba az egyetlen hiányzó hozzávalóért, az élesztőért. Hozott is első körben hat csomaggal, második körben pedig még néggyel, mert nekünk ott és akkor így jött ki az 5 dkg. Így készült nálunk fél kiló élesztőből lángos helyett egy nagy katyvasz. A szüleim valóban meglepődtek, az este hátralévő részét pedig a mértékegységek átváltásának gyakorlásával töltöttük, különös tekintettel a grammra és dekagrammra.

Ezeket olvastad már?

Nem szegte ám kedvem az élesztős lángos, továbbra is lelkesen segítettem sütni és főzni, csak az önálló akciókat mellőztem egy időre. Sokat figyeltem, tanultam, ötleteltem az elkövetkezendő években, bújtam a családban fellelhető összes receptet, melyek közül a régi, megsárgult, kézzel írott lapok voltak a kedvenceim.

Ezeket olvastad már?

Fiatal felnőttként, - sok munka és sok utazás mellett - főként hétvégi szakácsként csaptam igazán a lecsóba. A Nosalty.hu-s tevékenységemet is ekkor kezdtem el főként azzal a céllal, hogy a régi, családi recepteket ilyen formán is megmentsem az utókornak. Sokfelé jártunk ekkoriban és sokfélét ettünk, folyamatosan gyűjtögettem a recepteket és az inspirációt. A hagyományos, egyszerű és letisztult ételeket mindig is szerettem kicsit megreformálni, átvariálni. Különös frigyek köttettek akkoriban a fennhatóságom alatt a konyhában. Készítettem például csirkemellet gyümölcsjoghurttal, tortát borral, mousse-t sütőtökkel és még sorolhatnám...

Ezeket olvastad már?

Mióta feleség és anyuka vagyok, felelősségteljesebben igyekszem helyt állni a konyhában, nagy gondot fordítva az alapanyagok minőségére is. Bár az utóbbi években szakácskönyv helyett gyakrabban forgatok mondókás könyveket, fakanál helyett pedig homokozólapátot, a Nosalty felkérésének nagy örömmel tettem eleget. Mindig is szívesen vettem minden visszajelzést, kommentet, érdeklődést a receptjeimmel kapcsolatban és bízom benne, hogy a későbbiekben még számos jól bevált étel leírását megoszthatom ezen az oldalon.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Fokhagymakrémleves sajtos pirítóssal, fehér csészében tálalva

fokhagymakrémleves

Fokhagymakrémleves

Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...

Klasszikus lúdlábtorta, fehér tortatálon tálalva, étcsokoládé-krémmel és meggyszemekkel

lúdláb torta

Lúdlábtorta klasszikusan

A lúdlábtorta egy igazi klasszikus desszert, melyben az étcsokoládé és az alkoholba áztatott meggy ikonikus párosa találkozik. Elegáns és ünnepi, ezért jó választás különleges ...

Csokoládés muffinok színes cukorkákkal megszórt, vastag csokikrémmel a tetejükön, világos faasztalon elrendezve.

csokis muffin

Krémes extra csokis muffin

Ezzel a recepttel többet kísérletezgettem, először gluténmentesen készítettem (egy vendég miatt). De muszáj volt simán is elkészítenem, így egy kicsit variáltam az adagokon és így ...

Még több recept

Neked ajánljuk

Fokhagymakrémleves videó

Fokhagymakrémleves

Legnépszerűbb cikkek

Leander átteleltetés

Otthon

Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...

November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

Vajas kenyér

Otthon

Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol

Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

Karácsonyfát nézegető nő és kisgyerek

Otthon

December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...

Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.

Nosalty

gyümölcsök előtt ülő kislány két szedret tart a szeme elé

Otthon

Nem az alma, nem a banán: ilyen gyümölcsöt enne a...

A napi öt adag zöldség és gyümölcs régóta az egészséges táplálkozás egyik fontos alapelve, egy friss kutatás szerint azonban nemcsak a mennyiség számít. Az sem mindegy, milyen gyümölcsöket és zöldségeket választunk, ha szeretnénk minél több, a szív- és érrendszer számára kedvező növényi vegyülethez jutni.

Nosalty

Vajas kenyér

Otthon

Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol

Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.

Nosalty

További cikkek

Karácsonyfát nézegető nő és kisgyerek

Otthon

December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...

Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.

Vajas kenyér

Otthon

Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol

Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

Még több cikk

Top Receptek

sajtos-rolo

sajtos roló

Sajtos roló

A családunkban mindenki nagyon szereti. Ünnepi alkalomnak számít, ha csinálok. Ilyenkor más sütemény nem is kell, amíg ez el nem fogy, de nagyon hamar kiürül a tányér.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

kokuszgolyo-legegyszerubben

kókuszgolyó

Kókuszgolyó a legegyszerűbben

Amikor nincs kedvem sütni, de kívánjuk az édességet, akkor mindig jól jön a kókuszgolyó. Vigyázat!! Gyorsan fogy!! :-)

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept