2020.11.30.
A hét szakácsa: Iceflower
A hét szakácsa rovatunkban hetente egy-egy szakácstársatokat ismerhetitek meg közelebbről. Fogadjátok szeretettel a NoSalty e heti főszakácsát, Iceflowert!
Az elmúlt két évtized során egyre nagyobb gyakorlatot sikerült szereznem a konyhai ténykedésben, hiszen fiatal kezdő háziasszonyként én sem voltam azonnal profi. Középiskolás koromtól kezdve nagyon sok mindent tanultam anyukámtól a konyhában, és a családunk szájíze szerint kezdtem el otthon főzni. Ez később kiegészült azzal, amit a párom édesanyjától is megtanultam, náluk ugyanis voltak olyan újdonságok és ételek, amiket mi nem készítettünk, így nem ismertem korábban.
Így a két konyha ötvözéséből született meg a sajátom, melyben nagyon fontos szempontoknak tartom a tisztaságot, a rendet, az egészséges és természetes alapanyagokat és az újdonságok kipróbálását is.
Fokhagymás cukkinifasírt
Mini leveles kakaós tekercsek
Málna sorbet
Szerencsére kertes családi házban élünk, így tavasztól őszig felhasználhatom a saját zöldségeinket és gyümölcseinket a konyhában. Az utóbbi 4-5 évben pedig igyekeztem kitanulni a befőzés és tartósítás fortélyait is, ma már egyre több mindent sikerül elraktároznom a téli hónapokra is.

Szilvás lepény 3. - omlós tésztával
1adag
Idő
65p
Költség
megfizethető
Nehézség
könnyű
1136
Kalória
17.3g
Fehérje
158.3g
Szénhidrát
49.4g
Zsír
Kis családom, a párom és a kisiskolás fiam mindig a segítségemre vannak ilyenkor, de igazából máskor is szívesen sündörögnek körülöttem a konyhában. A kisfiam már óvodás korában velem együtt gyúrta az almás pite tésztáját, a muffinsütésnél is örömmel segédkezik, de a vasárnapi ebéd készítéséből is sokszor kiveszi a részét. Répát pucol, paníroz, keverget, bármit ügyesen elvégez, amit rábízok menet közben, így sokszor együtt főzünk.
Meggyes-mákos muffin
Meggyes-grízes rétes
Túrónudli házi eperlekvárral
Büszke vagyok a páromra is, hiszen amikor úgy hozta a sors, hogy nekem külföldi munkalehetőségem adódott, és pár hónapra ketten maradtak itthon a fiammal, akkor csodásan helytállt, és a receptjeimből minden nap meleg ételt varázsolt kettőjüknek az asztalra. Persze napi Skype-kapcsolatban voltunk, és jöttek különböző kérdések egy-egy recepttel kapcsolatban, de megbeszéltük, aztán sikerült elkészítenie olyan ételeket is, amiket még sosem főzött. Volt ilyenkor, hogy reggel s.o.s. sms-re ébredtem, hogy hány percig kell főzni a lágy tojást vagy épp a virslit, és már küldtem is választ, nehogy keményre főzzék azt a tojást.

Sült túró 4. -málnás-barackos
1adag
Idő
60p
Költség
megfizethető
Nehézség
könnyű
394
Kalória
14.4g
Fehérje
36.4g
Szénhidrát
21.3g
Zsír
Az utóbbi években egyre többször főzünk a szabadban is. A kerti grillezések és a bográcsozások során is közösen készítünk mindent, a fiúk besegítenek nekem. Persze a végén együtt élvezzük a végeredményt. Egyedül a bonyolultabb sütemények vagy torták készítésében maradok magamra a konyhában, de azokkal szeretek egyedül bíbelődni. Olyan típus vagyok, aki ügyel a részletekre, és igyekszik mindig tökéleteset, na meg persze finomat alkotni.
Halsaláta paradicsommal, tojással
Málnás-meggyes gyümölcstorta
Őszibarackos-kefires sütemény
A rovat korábbi cikkeit itt olvashatod >>
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept
























