2020.11.30.
Heti hét napon át főznek a Bocuse d'Or séfjei a kórházi dolgozóknak és a mentőszolgálatnak
Hamarosan a Bocuse d'Or séfjei főznek az egészségügyben dolgozóknak. A METRO támogatásával, a Dining Guide-dal közreműködésben létrehozott projekt március 31-én indul.
A Magyar Bocuse d’Or Akadémia tagjainak jelentős része, sőt még hozzájuk csatlakozó séfek is vállalták, hogy részt vesznek a segítő programban a koronavírus-járvány idején. A tagok közül mindenki a szakmájának megfelelő beosztásban teszi hozzá saját tudását, energiáját a cél megvalósításához.

„Egyhetes szervezést követően sikerült minden feltételt megteremteni ahhoz, hogy március 31-tól napi rendszerességgel kb. 120 adag ételt sikerüljön elkészíteni és eljuttatni az Országos Mentőszolgálat Központi Irányítócsoport, a budapesti SOTE Sürgősségi Betegellátó, valamint a legnagyobb vidéki kórház, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktatókórház munkatársainak”
– mondja a kezdeményezésről Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke. „A hazai gasztronómiai élet résztvevőiként azon a területen vagyunk képesek segíteni, amely a mi hivatásunkat jelenti. A METRO Kereskedelmi Kft. és összes dolgozója nagylelkű támogatásként szolgáltatja az ételekhez az alapanyagokat, valamint a főzéshez a helyszínt, eszközparkot és csomagolást a budaörsi METRO Gasztroakadémián.”
Magyarország topséfjei váltásban, heti hét napon át főznek a fenti egészségügyi szervezetek dolgozóinak, határozatlan ideig, amíg a krízis tart.
A főzést vállaló séfek listája a következőképpen alakul:
- Ádám Csaba
- Barna Ádám
- Ben Morris
- Both Lőrinc
- Csahók Ibolya
- Danó Zoltán
- Erdei János
- Hamvas Zoltá
- Haraszti Zsolt
- Harmath Csaba
- Jahni László
- Kanász László
- Kaszás Vanda
- Kis Sándor
- Kollár Endre
- Kovács Lázár
- Lutz Lajos
- Mizsei János
- Mogyorósi Donát
- Molnár Attila
- Molnár Bence
- Nádudvari István
- Nyíri Szása
- Péter Bence
- Pohner Ádám
- Sasvári Szilveszter
- Schmiedt Patrick
- Stelcer Zoltán
- Széll Tamás
- Szikszai Anna
- Szulló Szabina
- Tivadar György
- Vágó Márton
- Varju Viktor
- Veres István
- Volenter István
- Wolf András
A kezdeményezésről a Dining Guide igazgatója, Herczeg Zoltán elmondta:
„Az egyik legnemesebb, egyben legnehezebb szakmát végző mentők, orvosok és ápolók jelenleg még nagyobb kihívást jelentő, veszélyeztetett körülmények között állnak helyt napról napra, amiért nem lehetünk elég hálásak.”
A Dining Guide közreműködésével jutnak el az ételek az intézményekbe, majd folytatja: „Az akció megszervezésénél nagyon fontos volt számunkra, hogy az ételek valóban azokhoz jussanak el, akik a frontvonalban harcolnak most. Ezt sikerült megnyugtatóan megszervezni. Különös figyelmet fordítunk továbbá a legmagasabb higiéniai követelmények betartására, amely az alapanyagok kezelésével, feldolgozásával kezdődik, és a professzionális csomagolással és kiszállítással ér véget.”

Horváth Imre a METRO Kereskedelmi KFT. vezérigazgatója hozzáteszi: „Garantálva az élelmiszerbiztonságot az érintett intézményekben dolgozók számára, a METRO Gasztroakadémia konyhájáról kizárólag mikrohullámú sütőben melegíthető ételek fognak kikerülni, melyek az alapanyagoknak és a séfeknek köszönhetően kulináris kényeztetést nyújtanak ebben a nehéz időszakban.”
Magyar Bocuse d’Or Akadémia séfjei jó ízű, házias ételek elkészítésére vállalkoznak önkéntesen, segítő szándékkal. A napi rendszerességű főzés és ételszállítás március 31-én indul, és húsvétig egészen biztosan tart.
Együtt, összefogással gyorsabban sikerülhet túljutnunk ezen a nehéz időszakon!
Ezeket olvastad már?
Ezeket olvastad már?
Koronavírus: A jelenlegi helyzetben ez az egyetlen dolog mentheti meg...
A koronavírus miatt egyre kevesebben mennek ki az utcára, sorra zárnak be az éttermek és a szórakozóhelyek. Mire számíthat most a vendéglátóipar? Milyen lehetőségeik maradtak?
Kásás Tamás, a Rosenstein és egy budai lángosozó is ingyen...
#Etesdadokit néven indult jótékonysági akció az egészségügyben dolgozók segítéséért. Neves éttermek, pékségek és még csokoládékészítők is csatlakoztak a kezdeményezéshez.
Így boldogul a legnagyobb ételkiszállító cég a mostani rendkívüli helyzettel
Gyakran rendelsz házhoz ételt, különösen, mióta ajánlott otthonról dolgozni a járvány idején? Ha nincs kedved főzni, de fontos a biztonság, mutatjuk a Netpincér válaszait!
Koronavírus: Arra kerestük a választ, hogy megmenthető-e a magyar vendéglátóipar
A koronavírus okozta gazdasági vihar egyik első áldozata a turizmus és a vendéglátás. Van kiút a teljes összeomlás és csőd elől?
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Óriás ravioli paradicsomszószban
A sorrentói La Cantinaccia Del Popolo előtt minden este hatalmas fürtökben gyülekezik az éhes tömeg. Nem gondolják, hogy napközben sokkal egyszerűbben asztalhoz juthatnak. Ez a recept a ...
Márványsajtos brokkoli
Ezt a krémes, márványsajtos brokkolit annyira szeretjük, hogy egy egész tepsivel meg tudnánk enni belőle. Önmagában, főételként is megállja a helyét, de húsok és halak mellé is ...
Tejszínes krumpli
Ez a recept tökéletes, ha unod már a megszokott köreteket és villantanál a vendégeknek, de önmagában is szuper, ha egy gyors, olcsó mégis jóízű vacsorára vágysz. A sós szalonna és a ...
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...
Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
A döntés végleges: ezekben az országokban biztosan eladja a Tesco...
A brit áruházlánc 1,7 milliárd euróért válik meg cseh és szlovák érdekeltségeitől. A vevő a holland Ahold Delhaize, a magyarországi üzletek azonban egyelőre a Tesco tulajdonában maradnak.
Címlapról ajánljuk
Tű, csavar és szeg: halloweeni édességekben akadtak ezekre az életveszélyes...
Németország több régiójában és az ausztriai Linz városában is veszélyes tárgyakat találtak gyerekeknek adott édességekben. Gyömrőn is hasonló esetekre derült fény, ugyanis öt alkalommal is életveszélyes tárgyakat találtak a gyerekeknek szánt halloweeni édességek között.
Sokan elrontják a krizantém gondozását, pedig a kertész szerint csak...
Megvetted a gyönyörű őszi krizantémot, de szeretnéd, hogy ne csak néhány napig díszítse a teraszt vagy az erkélyt? Néhány apróságon sok múlhat: mutatjuk, mire figyelj a gondozásánál, és hogy van-e esély arra, hogy jövőre is virágba boruljon!
7 dolog, amit mindig nézz meg, mielőtt kollagént vásárolsz –...
Mint minden étrend-kiegészítő esetén, kollagénvásárlás előtt is fontos, hogy tudatosan válasszunk. Mutatjuk, mire fontos figyelni!
További cikkek
Nosalty Mit főzzek ma? Forró fogásokkal vesszük fel a versenyt...
Legyünk ma forróra éhesek! Fantasztikus chilis forró csokival kísérhetjük a pihe-puha őszi ízvilágú almás muffint, ha pedig épp kellemesre melegedett a rakott krumplink, kétszer is szedjünk a tányérunkra!
Márton-napi sütemények: 17 recept a lúdlábtól a mézes krémesen át...
November 11-e táján a libasülté a főszerep, de egy kiadós Márton-napi lakoma után az édességnek is kell, hogy hely jusson az asztalon. A lúdláb szinte adja magát, de a krémesek, a zserbó, a gesztenyés finomságok és a különféle sós vendégvárók is remekül illenek a menüsorhoz. Mutatjuk, milyen süteményekkel érdemes készülni, ha a libalakoma után még valami finomsággal kínálnád a társaságot... vagy saját magad.
Nosalty Heti Ételhoroszkóp: Melengető levest küldenek a csillagok minden jegynek
Még mielőtt leves nélkül maradnátok, a csillagok megsegítenek, ugyanis ebben a hűvös időben mindenkinek kijár egy nagy tányér meleg leves. Lássuk, neked mit küldenek a csillagok!
Top Receptek
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Kolbászos-sajtos rakott krumpli
A rakott krumpli egy szuper finom, könnyen elkészíthető és laktató egytálétel, mely változatosan variálható. Abszolút komfortkaja, amivel nem kell órákat tölteni a konyhában, több ...
Még több top recept
Friss receptek
- Óriás ravioli paradicsomszószban
- Márványsajtos brokkoli
- Tejszínes krumpli
- Halloweeni sajtos pókháló
- Kolbászos-gombás rizs egyszerűen és gyorsan
- Zalai kelt rétes
Még több friss recept



















