2020.11.30.
Hétköznapi életmódváltók: Andi és Sanyi megmutatják, hogy neked is sikerülhet
Nem csak a hírességeknek sikerülhet az életmódváltás - a következő 3 hónapban két teljesen hétköznapi ember: Andi és Sanyi ezt be is bizonyítja nektek.
Különleges együttműködésbe vág a Nosalty és a Házipatika.com - a következő három hónapban rajtunk keresztül végigkövethetitek két teljesen hétköznapi ember: Andi és Sanyi életmódváltását.
2017 áprilisában indult a HáziPatika.com Életmódváltók programja, amely hat héten keresztül lépésről lépésre nyújt átfogó segítséget az egészségesebb és kiegyensúlyozottabb életmód megvalósításához. Az orvosokból, dietetikusokból, pszichológusokból és edzőkből álló szakértői csapat által összeállított programmal már több mint nyolcezren köteleződtek el a változás mellett, a majdnem három hónapnyi kihívást pedig bármikor el lehet kezdeni. Ehhez a programhoz kapcsolódóan vágott bele most az életmódváltásba a Házipatika.com két újságírója: Hamedl Andrea és Szuda Sándor, akik a saját példájukon keresztül mutatják meg, hogy a fittség pusztán elhatározás kérdése.
Ismerjétek meg Andit, Sanyit és mentoraikat az alábbi videóból!
Az életmódváltók három hónapon keresztül be is számolnak a nehézségekről, örömökről és az elért eredményekről, írásaikat a Házipatika.com-on olvashatjátok majd. Átváltozásukban két mentor: Kiss Gergely személyi edző illetve én, mint a Nosalty dietetikus szakértője leszünk segítségükre. A mi szakértő tanácsainkat pedig a WellnessCafé-n illetve itt a Nosalty Fogyókúra rovatában olvashatjátok majd.
"Újságíróként rengeteg életmódcikket olvastam és készítettem az elmúlt években. Sok időbe telt, mire rájöttem, annak ellenére, hogy írok róla, én nem élek egészségesen, sőt. Néhány éve elkezdtem halat enni, elhagytam a tehéntejet és a fehérlisztet, megtanultam főzni, és heti 4-5 alkalommal sportoltam is. Mostanra viszont elengedtem magam, újra ellustultam, több pékséget látok belülről, mint edzőtermet" - fogalmazott Hamedl Andrea, aki azért csatlakozott a programhoz, hogy visszatérjen a korábbi lelkesedése, és újra tegyen valamit a jobb közérzetéért, feszesebb formáiért.
"Képmutatás lenne, ha pont én nem tennék semmit az egészségem érdekében, miközben az olvasókat folyamatosan erre ösztönzöm. Így az elkövetkező hetekben a saját bőröm viszem vásárra, remélve, hogy ezzel másoknak is segíthetek abban, hogy elkötelezzék magukat az életmódváltás mellett. A folyamatról rendszeresen és kendőzetlenül beszámolok majd, és nem fogom elhallgatni az esetleges buktatókat, nehézségeket sem" - ígéri Szuda Sándor, aki véglegesen le akar számolni a lustasággal.
Tartsatok velünk, drukkoljatok ti is Andinak és Sanyinak, de az is nagyon szuper lenne,ha csatlakoznátok az életmódváltáshoz ti is!
Olvasd el korábbi cikkeinket is!:
Ezeket olvastad már?
„Hétköznapi" siker: -20 kg/4 hónap
4 hónap: - 20 kg, élhető étrend, megnövelt fizikai aktivitás, új életmód. Ez E. története. Mások szerint neki könnyű. Persze. Pont annyira, mint bárki másnak.
-40 kg, fokozatosan: ez Szilvi története
Szilvi kitartó munkával igen nagy túlsúlytól szabadult meg. Életmódváltásában rendíthetetlen és még élvezi is!
-41 kg: Tóth Vera fotója egy évvel ezelőtti és mostani...
Újabb képet posztolt magáról Tóth Vera - megmutatta egy évvel ezelőtti és mai önmagát. Lenyűgöző a változás!
Ilyen volt, ilyen lett fotó: fantasztikus átalakulás rendkívül rövid idő...
A két kép között látványos a változás, főleg a hasi tájékon. Vajon mi lehet a hátterében?
címlapfotó, szöveg: Házipatika.com
Legújabb receptek
Óriás ravioli paradicsomszószban
A sorrentói La Cantinaccia Del Popolo előtt minden este hatalmas fürtökben gyülekezik az éhes tömeg. Nem gondolják, hogy napközben sokkal egyszerűbben asztalhoz juthatnak. Ez a recept a ...
Márványsajtos brokkoli
Ezt a krémes, márványsajtos brokkolit annyira szeretjük, hogy egy egész tepsivel meg tudnánk enni belőle. Önmagában, főételként is megállja a helyét, de húsok és halak mellé is ...
Tejszínes krumpli
Ez a recept tökéletes, ha unod már a megszokott köreteket és villantanál a vendégeknek, de önmagában is szuper, ha egy gyors, olcsó mégis jóízű vacsorára vágysz. A sós szalonna és a ...
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...
Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
A döntés végleges: ezekben az országokban biztosan eladja a Tesco...
A brit áruházlánc 1,7 milliárd euróért válik meg cseh és szlovák érdekeltségeitől. A vevő a holland Ahold Delhaize, a magyarországi üzletek azonban egyelőre a Tesco tulajdonában maradnak.
Címlapról ajánljuk
Nosalty Mit főzzek ma? Forró fogásokkal vesszük fel a versenyt...
Legyünk ma forróra éhesek! Fantasztikus chilis forró csokival kísérhetjük a pihe-puha őszi ízvilágú almás muffint, ha pedig épp kellemesre melegedett a rakott krumplink, kétszer is szedjünk a tányérunkra!
Nem éred el a napi 10 ezer lépést? Friss kutatás...
Nem jön össze napi 10 ezer lépés? Egy új kutatás szerint a séta tempója is számíthat. Mutatjuk, mit találtak a kutatók, és hogyan gyalogolj lendületesebben.
5 étrend-kiegészítő, ami természetesen enyhítheti a joggal gyűlölt puffadást
Mutatjuk, mely természetes puffadáscsökkentők jöhetnek szóba, és mit mondanak róluk a kutatások!
További cikkek
Márton-napi sütemények: 17 recept a lúdlábtól a mézes krémesen át...
November 11-e táján a libasülté a főszerep, de egy kiadós Márton-napi lakoma után az édességnek is kell, hogy hely jusson az asztalon. A lúdláb szinte adja magát, de a krémesek, a zserbó, a gesztenyés finomságok és a különféle sós vendégvárók is remekül illenek a menüsorhoz. Mutatjuk, milyen süteményekkel érdemes készülni, ha a libalakoma után még valami finomsággal kínálnád a társaságot... vagy saját magad.
Nosalty Heti Ételhoroszkóp: Melengető levest küldenek a csillagok minden jegynek
Még mielőtt leves nélkül maradnátok, a csillagok megsegítenek, ugyanis ebben a hűvös időben mindenkinek kijár egy nagy tányér meleg leves. Lássuk, neked mit küldenek a csillagok!
Novemberi gasztroprogramok: libator, hurkafesztivál és gasztrokiállítás is vár a hétvégéken
Ha azt hittétek, nincs mit csinálni az adventi vásározás előtt, akkor hadd cáfoljunk erre rá, ugyanis az ősz utolsó hónapja még épp kellő izgalmat tartogat azok számára, akik hajlandóak kimozdulni a négy fal közül. Lássuk, milyen gasztroprogramok várnak novemberben!
Top Receptek
Isteni kakaós süti
Ezt a receptet a párom nagynénjétől kaptam, mert nála ettem ilyet először, és azóta is a kedvencem.
Hájas tészta
Nevezhetnénk a „legbűnösebb levelesnek” is, olyan mennyiségű sertéshájjal készül ez a lemezes, ropogós, foszlós sütemény. De el kell ettől tekinteni, hiszen tényleg felejthetetlen ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Óriás ravioli paradicsomszószban
- Márványsajtos brokkoli
- Tejszínes krumpli
- Halloweeni sajtos pókháló
- Kolbászos-gombás rizs egyszerűen és gyorsan
- Zalai kelt rétes
Még több friss recept



















