Életmód

2020.11.30.

Hihetetlen, mit tett a kisfiú, hogy támogassa leukémiás barátját

Liptai Lilla profilképe Liptai Lilla

Még csak hétéves, de már most bebizonyította, hogy nála empatikusabb ember kevés létezik.

Olly Spencer és Tommy-Lee Hetherington osztálytársak, és jó barátok is egyben. Az egyik nap Olly észrevette, hogy barátjának levágták a haját kopaszra. A kisfiú miután megtudta, hogy Tommy-Lee-nek azért borotválták le a haját, mert leukémiás, megkérte édesanyját, hogy hagy vágassa le ő is, ezzel támogatva osztálytársát.

„Szomorú lettem attól, hogy Tommy-Lee-nek nincs haja. Azt akartam, hogy ne érezze magát egyedül. Segíteni akartam neki, és azt is akartam, hogy a rák múljon el” – mondta a kisfiú a Leicestershire Live-nak.

Schoolboy, 7, shaves hair so his friend with cancer can "both be bald together"https://t.co/x5fHGCrLx7 pic.twitter.com/yHYzDjxGfn

— The Mirror (@DailyMirror) November 16, 2019

Olly anyukája elmondta, kisfia már régóta tudja, hogy barátja beteg, de csak mikor eltűnt a haja tudatosult benne igazán, hogy mi a baj. Tommy-Lee-nek három és fél évig kell majd járnia kezelésekre, a kemoterápia mellett szteroidokat is szednie kell.

Olly egyébként adományt is gyűjtött, egészen pontosan 1200 fontot szedett össze, a rákos gyerekekkel foglalkozó Macmillan Cancer Support nevű szervezet részére.

Ezeket olvastad már?

Ez a ritka betegségben szenvedő nő új szintre emelte a szépség fogalmát

Életmód

Ez a ritka betegségben szenvedő nő új szintre emelte a...

Kylie Bamberger több mint 10 éve él ezzel a különös betegséggel - 29 éves korára sikerült elfogadnia önmagát, és rátalálnia arra, ami igazán számít.

Petrás Gabriella

Szentesi Éva: Szembe kellett néznem azzal, hogy elveszíthetem az életemet

Életmód

Szentesi Éva: Szembe kellett néznem azzal, hogy elveszíthetem az életemet

Szentesi Éva írónőnél öt és fél évvel ezelőtt diagnosztizáltak méhnyakrákot, akkor már áttéttel. Olvassátok el az ő történetét, és vonjátok le a saját következtetéseiket! (x)

Hirdetés

Az ezredforduló népszerű színésznője gyógyíthatatlan beteg - szívszorító fotót posztolt magáról

Életmód

Az ezredforduló népszerű színésznője gyógyíthatatlan beteg - szívszorító fotót posztolt...

Elképesztő erővel küzd ritka betegségével Selma Blair, a Kegyetlen játékok és a Dr. Szöszi színésznője.

Bodon Judit dietetikus

Egészségtudatos vagy? Akkor ezekre a szűrővizsgálatokra jelentkezz be!

Életmód

Egészségtudatos vagy? Akkor ezekre a szűrővizsgálatokra jelentkezz be!

Egészséges életmódot folytatsz? Akkor ugye szűrővizsgálatokra is jársz?

Rózsakert Medical Center

via

Címlapkép: Twitter

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

gyors-amerikai-palacsinta

amerikai palacsinta

Gyors amerikai palacsinta

A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept