2020.11.30.
Hihetetlen, de a vízre allergiás ez a fiatal lány
Borzalmas kiütései lesznek, ha izzad, zuhanyzik, de még akkor is, ha sír.
Tessa Hansen-Smithnél 10 éves korában diagnosztizálták a ritka betegséget, miszerint allergiás a vízre. Azóta az élete minden pillanatát meghatározza ez az érzékenysége, hiszen szinte lehetetlen elkerülni, hogy ne érintkezzen vízzel.
A most 21 éves egyetemista lányt, izomfáradtság és hányinger is kínozza, ha olyan ételt eszik, ami sok vizet tartalmaz. Ilyenek például a zöldségek és gyümölcsök is. Tessának továbbá a testmozgástól is tartózkodnia kell, illetve a kimelegedéstől is, hiszen ezektől is borzalmas kiütést kap. „Nagyon nehéz ezzel a betegséggel élni, mert allergiás vagyok konkrétan a saját nyálamra, könnyeimre és izzadságomra.” Tessa elárulta, hogy azért állt most nyilvánosság elé és meséli el ezeket a sztorikat, hogy segítsen sorstársainak.
Egyébként a lány 9 gyógyszert szed most naponta azért, hogy enyhítse a tüneteket, de az jobban fáj neki, hogy tudja, sosem gyógyulhat meg teljesen. „*Volt olyan időszak, amikor 12 bogyót kellett bevennem naponta.”*A borzalmas nehézségek ellenére Tessa nem hagyja, hogy megkeserítse a betegsége az életét és igyekszik pozitívan látni az életet, bármennyire is nehéz ez az ő állapotában.
Ezeket olvastad már?
Ezért jár Romániában ingyen gyümölcs egy áruházláncban
Románia több városában ingyen zöldség és gyümölcs jár a visszavitt műanyag palackokért. Nagyon sikeres a környezetbarát kezdeményezés!
Ez a ritka betegségben szenvedő nő új szintre emelte a...
Kylie Bamberger több mint 10 éve él ezzel a különös betegséggel - 29 éves korára sikerült elfogadnia önmagát, és rátalálnia arra, ami igazán számít.
Ritka betegség miatt nem hajlandó zöldséget és gyümölcsöt enni ez...
Hiába szeretné ezeket is fogyasztani, egyszerűen képtelen rá, ezért szinte csak tésztát, pizzát és csirke nuggetset eszik.
Tippeld meg, mi van az MRI-gépben!
Nem mindennapi felvételeket készített egy MRI-géppel Andy Allison (az Inside Insides bloggere) a Bostoni Egyetemen. Lenyűgöző mozgóképek következnek!
Címlapkép: iStock
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Egyszerű sütőtökkrémleves
A sütőtök és a hűvös idő úgy járnak együtt, mintha egymásnak lennének teremtve, úgyhogy kényeztessük magunkat egy tál meleg, lágy, sütőtökös levessel. Egyszerű recept, nincs ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















