2020.11.30.
HILDA - A magyar csirke mennybemenetele
Évekig panaszkodott a vendéglátós szakma, hogy nem kapni jó minőségű csirkét. Ez a kérdés megoldódni látszik, sőt, van ahol tökéletesen el is készítik. A HILDÁban jártunk.
Hiába indult be robbanásszerűen a magyar gasztronómia fejlődése, ha egész egyszerűen nem lehet(ett) jó alapanyagokhoz hozzájutni. Néhány éve a croissant-t még Franciaországból, a jó minőségű zöldségeket a bécsi piacról kellett hazafuvarozni, de csirkeügyben nem nagyon volt megoldás, legalábbis olyan nem, ami hosszú távon tudott prémium alapanyagot biztosítani - olyat, amire menüt lehet alapozni. A HILDA pedig pont erre a koncepcióra épült. De akkor hogy is van ez?
A Magyar Gasztronómiai Egyesület 2013-ban hívta életre az Aranyszalag tanúsítványt, amely olyan magyar termékeknek jár, amelyek elérik a világszínvonalat. A bezdáni fűszerpaprikával és a Paradi sóval indult, 2015-ben aztán a Beregi szabadtartású csirke is felkerült a listára. Lassan fejlődő, szabadon tartott szárnyasok húsáról beszélünk, amely ennek következtében ízben és állagban is más minőséget eredményez, mint nagyipari társaik.
A HILDA mögött álló Szalai Ágnes a tengerentúlról hozta az ötletet, hogy itthon új szintre emelje a grillcsirkét. Ehhez hozzácsapott egy csipet francia stílust, némi laza mediterrán eleganciával fűszerezve. Annak ellenére, hogy a HILDA már közben egy éve megnyitott, újból aktualitásról és fontos változásról számolhat be: most már este is várja a vendégeket, a konyhába pedig megérkezett *Takács Lajos -*az ő feladata, hogy a legjobbat hozza ki a minőségi magyar alapanyagokból. Újratervezte a sütés folyamatát is, hiszen a húsok három napos előkészítésen esnek át, mielőtt a láng előtt készre sülnek, így ajánlott annak is újra visszakóstolni HILDA grillcsirkéjét, aki korábban már kipróbálta. Aki pedig még nem, annak egyenesen kötelező!
HILDA
Cím:1051, Budapest, Nádor utca 5.
Nyitvatartás:H-P: 09.00-23:00V: 09.00-17.00
És ezt olvastad már az ízHUSZÁR magazinon?
Elérhető, jó magyar konyhát keresel? Megtaláltad! Bemutatkozik a Börze
Legújabb receptek
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Barta Brigi konyhájának állandó vendége ez a szaftos és krémes csirkerakottas, amihez a klasszikus savanyúság helyett barackbefőttet fogyaszt a család. Hidegen, melegen és másnap is ...
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat
A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Még több top recept
Friss receptek
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
- A legegyszerűbb mákos-meggyes rétes
Még több friss recept



















