2020.11.30.
Hitek és tévhitek a méhekről és a mézről
A február hónap promóállata is lehetne, a hónap nagy részét átdurmolja. 'M' betűvel kezdődik, és van ilyen tánc is. A váladékát teába csurgatjuk. Na ugye, nem a medve.
A nagyszüleim méhészek, amíg gyerekként náluk laktunk, kiokosodtam a fullánkos rovarokkal kapcsolatban. Vagyis tudom, hogy hiba volt narancssárga felfújható medencét venni, mert a méhek egyből nektárnirvánát haluztak tőle, és azonnal kiszúrták. Ha megcsíptek, míg a kertben játszottam, azzal vigasztaltam magam, hogy nem leszek reumás, és tudtam, hogy a kis rovar rosszabbul járt, a csípés számára volt halálos. A mézfogyasztással kapcsolatban azt a hibát is elkövettem, hogy csak akkor ettem mézet, ha fájt a torkom, így a mai napig a betegséggel kapcsolom össze, és kalácson, kenyéren nem szívesen eszem. Pedig áldásos hatását már az ókorban is ismerték. Következzék pár közkeletű elképzelés és a valóság, ami a kaptár mögött van.

Kezdjük az elején! A méh szúr, szúr, csíp, a darázs viszont vág
A méhnek van fullánkja, és a harcias kirohanás neki az életébe kerül. A fullánk ilyenkor általában megtalálható a csípés helyén. Allergiás reakció esetén azonnal orvost, mentőt kell hívni, enyhébb tünetek esetén vizes borogatás ajánlott, szódabikarbónás péppel (víz+ szódabikarbóna) jól semlegesíthetjük a savas méreganyagot.
Ha a méz kristályossá válik, azt jelenti, telerakták cukorral, hamisított mézet vettünk - nem igaz!
A méz kristályosodása természetes folyamat, 15 fok alatti hőmérsékleten fizikai szerkezete megváltozik. Ez azonban nem ront a minőségen, hatóanyagai nem sérülnek ettől. Gyermekkori emlékeim is erre rímelnek, nyáron sosem láttam kristályos mézet a méhész nagyszülőknél, viszont télen gyakran besűrűsödött az üvegben. Mikróban vagy 45 fokos vízfürdőben könnyen visszaalakítható. A tévhit alapja az lehet, hogy a méltán népszerű akácméz nem hajlamos a kristályosodásra, ellenben más mézfajtákkal.
Hogyan döntsük el ránézésre, hogy jó minőségű mézet vettünk-e?
A méz minősége könnyen ellenőrizhető, csak fejre kell fordítani az üveget, és megnézni , hogy a kialakult levegőbuborék mennyire kúszik fel hamar az üveg tetejére. Ha túl gyorsan feljut, az azt jelenti, hogy túl magas a méz víztartalma, aminek nem örülünk. Ehhez az eljáráshoz kell némi bizalom, ha a mézes pultnál ücsörgő méhésztől vásárolunk, de ha nincs félnivalója, talán nem néz szúrós szemmel ránk. Mégsem olyan zavaró eljárás, mintha kézzel egyenként méricskélnénk le a málnaszemeket.

Megfázás esetén nincs jobb egy forró mézes teánál - tévhit!
Ezt lehet, hogy a torokcukorka-gyárosok találták ki. Ugyanis ha a mézet forró teába, bármibe csurgatjuk hatóanyagainak nagy részét tönkretesszük. Így nem használ a torokfájás ellen, és miután túladagoltuk magunkat a hatástalanított mézzel, kénytelenek leszünk bevásárolni a patikában.Vitamintartalma mellett a méz főleg az ásványianyag-tartalma miatt tesz jót velünk, de figyeljünk rá, hogy ne forró italba keverjük. Adagoljuk külön a bögrébe, amikor a tea/tej már iható hőmérsékletű.
Az én kedvencem a hársméz
A hárs virágzása a legkorábban történik a mézelő virágok közül. Ezért ezt általában a kertváros burjánzó hársfáiról gyűjtik be a szorgos méhek. Leghatásosabb ha fáj a torkunk, nagyszerű köhögéscsillapító, hársfavirág teával ideális párosítás. A vegyes virágméz a kertváros milliónyi virágjának esszenciája, nem beazonosítható, benne van minden, ami a költözés előtti időszakban a környéken virágzik. Nyáron a méhkaptárakat gondosan rögzítve teherautóra emelik, és irány az akácerdő, napraforgómező vagy a selyemfűliget - mikor mi virágzik. A költözés mindig este történik, mert meg kell várni, hogy a méhek maguktól visszatérjenek a kaptárba. A méhészek kamionstop idején is közlekednek, hiszen élő állatot szállítanak.

Tippek gyerekeknek!
Szó sem lehet róla, hogy a gyerkőc uzsonnája előbb rácsöpögjön a szőnyegre, aztán a kanapéra, vagyis az egész lakás ússzon a mézben. Megoldás a krémméz: nem csöpög, isteni íz. A titok a méz szerkezetében rejlik. A krémméz valójában apró szemcséjű kristályosított méz, ilyen például a repceméz.
Tippek felnőtteknek!
Mézes pálinkát nem érdemes fogyasztani rekreációs céllal, viszont nagyon hatásos, ha meg vagyunk fázva. A méz jellegzetes íze általában a pálinka silányságát hivatott elfedni.
Ez is érdekelhet!
16 édesség a '80-as évekből, ami feltépi az emlékeidet
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Óriás ravioli paradicsomszószban
A sorrentói La Cantinaccia Del Popolo előtt minden este hatalmas fürtökben gyülekezik az éhes tömeg. Nem gondolják, hogy napközben sokkal egyszerűbben asztalhoz juthatnak. Ez a recept a ...
Márványsajtos brokkoli
Ezt a krémes, márványsajtos brokkolit annyira szeretjük, hogy egy egész tepsivel meg tudnánk enni belőle. Önmagában, főételként is megállja a helyét, de húsok és halak mellé is ...
Tejszínes krumpli
Ez a recept tökéletes, ha unod már a megszokott köreteket és villantanál a vendégeknek, de önmagában is szuper, ha egy gyors, olcsó mégis jóízű vacsorára vágysz. A sós szalonna és a ...
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...
Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
A döntés végleges: ezekben az országokban biztosan eladja a Tesco...
A brit áruházlánc 1,7 milliárd euróért válik meg cseh és szlovák érdekeltségeitől. A vevő a holland Ahold Delhaize, a magyarországi üzletek azonban egyelőre a Tesco tulajdonában maradnak.
Címlapról ajánljuk
19 változatos és színes Márton-napi köret, mely tökéletesen passzol a...
Milyen köret illik a Márton-napi libasülthöz? Mutatunk 19 receptet: párolt káposztát, boros almát, különféle krumpliköreteket és édes-sós finomságokat is!
Nem csak a gyömbér segíthet: 6+1 házi módszer, ha hányinger...
Nem minden esetben van szükség gyógyszerre, ha hányingerünk van, enyhébb panaszoknál néhány egyszerű otthoni módszer is segíthet a kellemetlen tünet mérséklésében.
Tű, csavar és szeg: halloweeni édességekben akadtak ezekre az életveszélyes...
Németország több régiójában és az ausztriai Linz városában is veszélyes tárgyakat találtak gyerekeknek adott édességekben. Gyömrőn is hasonló esetekre derült fény, ugyanis öt alkalommal is életveszélyes tárgyakat találtak a gyerekeknek szánt halloweeni édességek között.
További cikkek
Nosalty Mit főzzek ma? Forró fogásokkal vesszük fel a versenyt...
Legyünk ma forróra éhesek! Fantasztikus chilis forró csokival kísérhetjük a pihe-puha őszi ízvilágú almás muffint, ha pedig épp kellemesre melegedett a rakott krumplink, kétszer is szedjünk a tányérunkra!
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Márton-napi sütemények: 17 recept a lúdlábtól a mézes krémesen át...
November 11-e táján a libasülté a főszerep, de egy kiadós Márton-napi lakoma után az édességnek is kell, hogy hely jusson az asztalon. A lúdláb szinte adja magát, de a krémesek, a zserbó, a gesztenyés finomságok és a különféle sós vendégvárók is remekül illenek a menüsorhoz. Mutatjuk, milyen süteményekkel érdemes készülni, ha a libalakoma után még valami finomsággal kínálnád a társaságot... vagy saját magad.
Top Receptek
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Zöldborsófőzelék - Vicikó konyhájából
A zöldborsófőzelék nagyon sokunk kedvece. Én így készítem, mi így nagyon szeretjük. Rendkívül gyorsan elkészül, és a finomsága mellett ez az előnye nem törpülhet el :-)) Szerintem ...
Még több top recept
Friss receptek
- Óriás ravioli paradicsomszószban
- Márványsajtos brokkoli
- Tejszínes krumpli
- Halloweeni sajtos pókháló
- Kolbászos-gombás rizs egyszerűen és gyorsan
- Zalai kelt rétes
Még több friss recept















