Család

2020.11.30.

Hivatalosan is megnyílt a Gozsduban Jamie Oliver első pizzázója

Nosalty profilképe Nosalty

Aki most hall róla először, örülhet, aki pedig várt rá, végre megnyugodhat - ma nyílt meg hivatalosan is Jamie első budapesti pizzériája, méghozzá a Gozsdu udvarban.

Korábban mi is írtunk róla, hogy Jamie várban található,Jamie's Italian nevezetű nagysikerű étterme után (amit mi is teszteltünk) hamarosan pizzázót is nyit fővárosunkban, de akkor még nem tudtunk biztos részleteket sem a nyitásról, sem másról. Most viszont Facebook-oldalukról kiderült: ma, 2017. decembert 12-én délelőtt hivatalosan is elindultak Budapesten, a belvárosban, a Király utca 13. alatt:

"Óriási hírünk van! December 12-én 11:30-kor megnyílik Jamie Oliver első európai pizzériája a Jamie's Pizzeria Gozsdu, a Gozsdu udvar & Madách Imre sétány sarkán, ahol gyönyörű, kovászos, kézzel nyújtott pizzával gondosan válogatott feltétekkel, isteni kemencés tésztákkal, izgalmas salátákkal és desszertekkel várunk! Asztalt foglalni aznaptól a weboldalunkon lehet majd, de mindenkit várunk szeretettel foglalás nélkül is, hiszen mindig tarunk majd fent asztalokat az utcáról betérő vendégeknek is!á"

Ha megkívántad a pizzát:

Sonkás-olajbogyós-aszalt paradicsomos pizza

sonkás pizza

Sonkás-olajbogyós-aszalt paradicsomos pizza

Jamie Oliver pizzája

sonkás pizza

Jamie Oliver pizzája

Pizza Otthon :) - Pizza 16.

pizzatészta

Pizza Otthon :) - Pizza 16.

Facebook-oldalukat itt találjátok.

Az eredeti bejegyzést pedig itt láthatjátok:

Amúgy maga Jamie is bejelentette a hírt nagy boldogságban:

Ki fogjuk próbálni, és Ti?

Ezeket olvastad már?

35 házi pizza, amiket bármikor ennél!

Gasztro

35 házi pizza, amiket bármikor ennél!

Felejtsd el a pizzarendelést, csináld meg házilag a kedvencedet! Itt van most 35 gyors és egyszerű variáció, hogy minden eddig elnyomott pizzaigényedet kielégítsük! Na?

Hering András

Most már hivatalos: új Jamie-étterem nyílik Budapesten, ennek Te is örülni fogsz!

Gasztro

Most már hivatalos: új Jamie-étterem nyílik Budapesten, ennek Te is...

Új éttermet nyit Jamie Oliver a fővárosunkban, és nem is akármilyet: Jamie's Pizzeria néven nyílik az új hely!

Nosalty

Jamie Oliver olasz éttermet nyit Budapesten

Gasztro

Jamie Oliver olasz éttermet nyit Budapesten

Tavasszal nyitja meg éttermét a népszerű angol séf, Jamie Oliver. Ezzel Budapest a negyedik európai város lehet Nagy-Britannián kívül, ahol a Jamie's Italian nyílik.

Nosalty

Kíváncsi vagy, hogy készül egy brutális pizza?

Család

Kíváncsi vagy, hogy készül egy brutális pizza?

Különleges receptvideókra akadtunk a világhálón...

Nosalty

via pénzcentrum

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept