2020.11.30.
Hogy erre nem gondoltunk korábban? Gyors lakásfelújítási ötletek – ezektől elájulnak majd a vendégeid!
Pár apró trükk, és sokkal otthonosabb lesz a lakásod. Olcsó és könnyen kivitelezhető trükkös megoldások következnek. Valósítsd meg őket! (x)
Sok kicsi apróság, amiről ha nem tudsz, nem is érzed, mennyire egyszerűvé teheted velük az életed. Egy lépcső ide, egy kis polc oda, plusz beugró a székeknek a pult alatt és egy láthatatlan szekrény a fürdőszobába, mind-mind korszakalkotó újítások a lakásodba. Nem kell hozzájuk olyan nagy anyagi keret, egyszerre az összes változtatást elvégezheted, főleg, ha nagyon kedvező kölcsönből oldod meg.

Természetes élmény
Haladjunk kívülről befelé. Ha házad van, akkor kezdd a külső portállal, ha lakásban élsz, akkor az előszobával, a közlekedő részekkel és a többi belső helyiséggel. Az érkezésnél alakul ki az első benyomás - abból, amit a hozzád látogató szemek először látnak majd. Használj minél természetesebb anyagokat, és alakíts ki helyeket növényládáknak, virágcserepeknek, hogy az életteredet minél élettel telibbé varázsold.

Süllyeszd el
Amit lehet, süllyessz el. A fürdőszobában a konnektor legyen a csap alatti fiókban, ne a falon. A fali tükör kerüljön egy vonalba a csempével, ne álljon ki a falból. Legyenek beugró polcok, ahol csak lehet, ezek lesznek a legjobb dekorációs platformjaid. Akár magazinokat, könyveket, virágokat, porcelánfélét is tehetsz ide.

TükörTrükk
Kisebb helyiségeket és lakásokat minél több tükör felhelyezésével tudsz nagyobbá varázsolni. Az átjáró és a kevésbé használt részekre, a konyhai mosogató és a polc közé mindenképpen tegyél egyet. Ha természetes fénnyel szemben helyezed fel, akkor még pluszban világosabbá is teheted az otthonod.
+ 1 ötlet: Hasonlítsd össze, hol igényeld a lakáshiteled!
A Minősített Fogyasztóbarát Lakáshiteleket a minősítést elnyert bankoknál, takarékszövetkezeteknél, vagy ezek közvetítőinél igényelhetik az érdeklődők. Az egyes hiteltermékek a minositetthitel.mnb.hu oldalon közvetlenül is összevethetők egymással a Termékösszehasonlító menüpont alatt.
Gipszkartonos trükk
Egy álfal felhúzása sokkal rövidebb időbe és jóval kevesebb pénzbe kerül. Ahová nem fontos a vastag tartófal, oda elegendő ezt a könnyűszerkezetes falat behúzni. Lehet vele területeket leválasztani, akár gyermekszobát kialakítani. Alacsonyabban behúzva amerikai konyha létesítésére is alkalmas: az egyik oldalán még konyha, a másik oldalán pedig már nappali.

Világítás
Az otthonos fények adják meg a végső lökést a felújításnak. Legtöbbször észre sem vesszük, hogy milyen rossz fényben dolgozunk a konyhában vagy a dolgozószobában. Legyen mindenhol helyi világítás, és kérd ki egy szakember segítségét, hová milyen égőt érdemes venned. Megéri, mert olyan hangulatot tudsz csempészni a lakásba, hogy este sem lesz kedved kimozdulni otthonról.
Tudj meg többet az MNB Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel programjáról itt!
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Óriás ravioli paradicsomszószban
A sorrentói La Cantinaccia Del Popolo előtt minden este hatalmas fürtökben gyülekezik az éhes tömeg. Nem gondolják, hogy napközben sokkal egyszerűbben asztalhoz juthatnak. Ez a recept a ...
Márványsajtos brokkoli
Ezt a krémes, márványsajtos brokkolit annyira szeretjük, hogy egy egész tepsivel meg tudnánk enni belőle. Önmagában, főételként is megállja a helyét, de húsok és halak mellé is ...
Tejszínes krumpli
Ez a recept tökéletes, ha unod már a megszokott köreteket és villantanál a vendégeknek, de önmagában is szuper, ha egy gyors, olcsó mégis jóízű vacsorára vágysz. A sós szalonna és a ...
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...
Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty 7 nap, 7 étel: gazdagon rakott, töltött és rétegelt...
Nem sima rakott krumplival támadunk, bár azt is imádjuk, hanem többek közt spenótos rakott palacsintával, nyáridéző töltött paprikával és szaftos lacikrumplival. Tartsatok velünk újabb hét napon át!
Címlapról ajánljuk
Nem éred el a napi 10 ezer lépést? Friss kutatás...
Nem jön össze napi 10 ezer lépés? Egy új kutatás szerint a séta tempója is számíthat. Mutatjuk, mit találtak a kutatók, és hogyan gyalogolj lendületesebben.
5 étrend-kiegészítő, ami természetesen enyhítheti a joggal gyűlölt puffadást
Mutatjuk, mely természetes puffadáscsökkentők jöhetnek szóba, és mit mondanak róluk a kutatások!
Novemberi gasztroprogramok: libator, hurkafesztivál és gasztrokiállítás is vár a hétvégéken
Ha azt hittétek, nincs mit csinálni az adventi vásározás előtt, akkor hadd cáfoljunk erre rá, ugyanis az ősz utolsó hónapja még épp kellő izgalmat tartogat azok számára, akik hajlandóak kimozdulni a négy fal közül. Lássuk, milyen gasztroprogramok várnak novemberben!
További cikkek
Nosalty Mit főzzek ma? Vegán frankfurti, vega rakott krumpli +...
Minden igényt kielégítő és kreatív mentes receptek azoknak, akik ilyen-olyan okból kifolyólag mellőznek egyes alapanyagokat az életükből.
Márton-napi sütemények: 17 recept a lúdlábtól a mézes krémesen át...
November 11-e táján a libasülté a főszerep, de egy kiadós Márton-napi lakoma után az édességnek is kell, hogy hely jusson az asztalon. A lúdláb szinte adja magát, de a krémesek, a zserbó, a gesztenyés finomságok és a különféle sós vendégvárók is remekül illenek a menüsorhoz. Mutatjuk, milyen süteményekkel érdemes készülni, ha a libalakoma után még valami finomsággal kínálnád a társaságot... vagy saját magad.
Nosalty 7 nap, 7 étel: őszies hangulat gombával, sütőtökkel és...
A héten a szezonalitás és a takarékosság jegyében főzünk: gomba, sütőtök és viszonylag olcsó húsrészek kerülnek középpontba, így kerül majd az asztalunkra szaftos májas egytálétel, sütőtökös tészta vagy csirkeaprólékból főzött, melengető becsinált leves.
Top Receptek
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Egyszerű sütőtökkrémleves
A sütőtök és a hűvös idő úgy járnak együtt, mintha egymásnak lennének teremtve, úgyhogy kényeztessük magunkat egy tál meleg, lágy, sütőtökös levessel. Egyszerű recept, nincs ...
Zöldborsófőzelék - Vicikó konyhájából
A zöldborsófőzelék nagyon sokunk kedvece. Én így készítem, mi így nagyon szeretjük. Rendkívül gyorsan elkészül, és a finomsága mellett ez az előnye nem törpülhet el :-)) Szerintem ...
Még több top recept
Friss receptek
- Óriás ravioli paradicsomszószban
- Márványsajtos brokkoli
- Tejszínes krumpli
- Halloweeni sajtos pókháló
- Kolbászos-gombás rizs egyszerűen és gyorsan
- Zalai kelt rétes
Még több friss recept
















