2020.11.30.
Hogy felnőttek Gordon Ramsay gyerekei!
Gordon Ramsay gyerekei már kész felnőttek. Ismerkedj meg velük!
Gordon Ramsay és felesége, a Montessori módszerrel dolgozó pedagógus,Cayetana Elizabeth Hutcheson 1996-ban házasodott össze. Négy gyermekük született, és Tana egy ötödik babával is várandós volt, de sajnos az ötödik hónapban elvetélt. A család nagyon nyíltan kommunikálta a tragédiát: Meghan, a házaspár legidősebb gyermeke, 2017-ben meg nem született testvére emlékének ajánlva futotta le a London Maratont.
Meghan Ramsay
Szülei esküvőjét követően két évvel, 1998-ban született meg Tana és Gordon legidősebb gyermeke, Meghan, aki filozófiát tanul az egyetemen. Meghan többször szerepelt édesapja televíziós műsoraiban, de a húsz éves lányt már saját jogon is 122 ezren követik az Instagramon. Meghan ésBrooklyn Beckham együtt nőttek fel, és jó barátok.
Holly és Jack Ramsay
Holly és Jack kétpetéjű ikrek, és idén ünneplik 18. születésnapjukat. Az ikrek együtt indultak a London Maratonon, és mindketten sikeresen teljesítették a kitűzött céljaikat. A versenyen részt vevők aGreat Ormond Street Hospital gyermekkórháznak gyűjtöttek adományokat. Gordon Ramsay azzal ösztönözte gyerekeit, hogy ha megdöntik az ő idejét, még többet adományoz a kórháznak. Az Instán ők is elég népszerűek. A haditengerésznek készülő Jacknek 200 ezer, Hollynak 176 ezer követője van.
Matilda Ramsay
Matilda novemberben lett 16 éves, de ő az, aki a családból már saját szakácskönyvvel jelentkezett. AMatilda & The Ramsay Bunch: Tilly’s Kitchen Takeovercímű kötetben 60 könnyen elkészíthető recept található, és természetesen Tilly édesapjától, Gordontól is kaphatunk tippeket.Zsírmentes vasalt csirke, szuper könnyű málnás macaron, szivárványtorta és hollywoodi málnafizz is szerepel a receptek között.
via Delish
Ezeket olvastad már?
Leteszteltük Jamie Oliver, Gordon Ramsay és Anthony Bourdain rántottáját -...
Összeszedtük nektek kedvenc szakácsaink rántottakészítési módozatait, azért mégis csak érdekes, ők hogy csinálják. Nem bántuk meg. És Te hogyan csinálod? Írd meg!
Így néz ki kedvenc szabadszájú séfünk: 25 kilótól szabadult meg...
A pörgős élet, a rendszertelen étkezések vezettek a sztárséf túlsúlyához. Az utolsó lökést életmódja megváltoztatásához felesége adta, amikor szóvá tette Ramsay plusz kilóit.
A legkisebb Ramsay lány is belecsapott a lecsóba - szakácskönyvvel...
Nem esett messze az alma a fájától. Matilda, a legkisebb Ramsay lány apukája nyomdokaiba lépett, egy könnyen elkészíthető receptekkel teli szakácskönyvvel jelentkezett.
Elsírta magát a séf Gordon Ramsay főztjétől
Gordon Ramsay főztje elég erősnek bizonyult ahhoz, hogy még egy tapasztalt szakács szemébe is könnyeket csaljon.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















