Család

2020.11.30.

Hogyan függ össze a természet kizsákmányolása a világjárvánnyal?

admin profilképe admin

Egyre több összefüggést fedeznek fel a kutatók, amely arra utal, hogy az ember környezetpusztító tevékenysége vezetett a COVID-19 elterjedéséhez.

Egyre valószínűbb, hogy a COVID-19 járvány és a kínai vadállat-kereskedelem között összefüggések fedezhetők fel, ez pedig olyan további következtetésekhez vezet, amelynek tanulságai ismét a környezet kizsákmányolását okolják a világjárvány kialakulásáért.

A jelenlegi járványt okozó vírussal 80 százalékban azonos volt az a SARS, amely 2003-ban fenyegette a világot, tüdőgyulladást okozott, és a denevérekről terjedt emberekre. Ezt a vírust még a világjárvánnyá fajulása előtt megfékezték, de úgy tűnik, az esetből nem tanult a kínai kormány.

A történet még a hetvenes években kitört kínai éhezéseknél kezdődik, melyre a mezőgazdaság felszabadítása volt a válasz. Bár a legtöbben a gabona- és zöldségtermelésen túl háziállatokat tenyésztettek, megjelent a vadállattartás és -kereskedelem is, amely egy ideig ugyan illegális volt, mégis egyre sikeresebbé vált, mígnem a nyolcvanas évek végén a kínai kormány egy olyan természetvédelminek nevezett törvényt hozott, amely épp az ellenkező tevékenységeknek adott korlátlan teret. Ez a törvény a vadvilágot felhasználhatónak minősítette - valószínűleg azért, mert nagy lehetőségeket látott a vadállat-kereskedelemben. Ettől kezdve olyan egyszerűen beszerezhető alapanyaggá vált a medve, a tobzoska, a teknős vagy a kígyó, akár a csirke.

A jelenlegi feltételezések szerint egy, a denevérekről indult vírus a tobzoskákon át terjedhetett az emberekre a tavalyi év végén, és ez indította el a COVID-19-et.

Mágikus gyógyerő

Az azonban, hogy miként válhatott a vadállat-kereskedelem óriási iparággá, hogyan vált státusszimbólummá, a gazdag ember kiváltságává a vadhús fogyasztása, külön magyarázatot kíván. A kulcs a kínai orvoslásban rejlik, annak is hiedelmekkel tarkított oldalágazataiban, melyek különleges gyógyerőt tulajdonítanak egyes állatok testrészeinek. Ilyen például a medveepe, amelynek termeléséhez valószínűleg több ezer medvét tartanak Kínában rabságban és kínoznak, holott már több olyan gyógyszer is létezik, amely vele azonos hatásokat ér el. A medveepe körülbelül az arannyal egyenértékű, óriási üzlet rejlik benne, így nem csoda, hogy a vadállatkereskedők hasonló mértékű gyógyerő ígéretével árusítják más állatok részeit, ezt pedig semmi és senki nem szabályozza vagy bünteti.

Tudtad?

Februárban ugyan betiltották a vadállatok kereskedelmét, de a törvényen annyi kiskaput hagytak, hogy könnyen kijátszható lehet, valódi változást senki nem remél, így továbbra is bármikor elterjedhet egy vírus a vadállatoktól kiindulva, a háziállatokon át az emberre.

A legtöbb elemzés a problémát nem gondolja specifikusan kínainak, hiszen az egész világon uralkodó az a szemlélet, amely újra és újra a környezeti kérdések elé helyezi a gazdasági szempontokat, és a természetet kizsákmányoló ipari ágazatokat semmiben sem korlátozza.

Minden összefügg

A túlzott mértékű ipari hústermelés és a nagyipari állattenyésztés, az erdőpusztítások, az állatok élőhelyének pusztítása, és a klímaváltozás egy olyan egymást befolyásoló kört alkot, melyet most már egy új tudomány, a bolygóegészség kutat, hogy megtudjuk, mennyi és milyen hasonló járványokra számíthatunk a jövőben.

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

Nagyszerű lépést jelentett be a SPAR és a Főtaxi

Gasztro

Nagyszerű lépést jelentett be a SPAR és a Főtaxi

Újabb rendelési opcióval bővül a SPAR online bevásárlási része. Az üzletlánc a Főtaxival szövetkezve teszi lehetővé a gyorsabb házhoz szállítási opciót. 

Nosalty

Így készíts házilag maszkot 45 másodperc alatt – VIDEÓ

Életmód

Így készíts házilag maszkot 45 másodperc alatt – VIDEÓ

Semmilyen komolyabb kézügyességre nincs hozzá szükséged, és szinte bármiből elkészíthető az arcmaszk.

Liptai Lilla

Ez a két kézfertőtlenítő teljesen hatástalan a hatóság szerint

Életmód

Ez a két kézfertőtlenítő teljesen hatástalan a hatóság szerint

A fogyasztóvédelem nemrégiben 69 antibakteriális terméket tesztelt, amiből 2 teljesen hatástalannak bizonyult.

Nosalty

7 hollywoodi sztár, aki hatalmas adományokkal segített a koronavírus idején

Életmód

7 hollywoodi sztár, aki hatalmas adományokkal segített a koronavírus idején

A hírességek felismerték, hogy rengetegen kerültek nehéz helyzetbe a koronavírus miatt, ezért úgy döntöttek, adományokkal segítenek a bajbajutottakon.

Nosalty

Címlapkép: Getty Images

Via és via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept