Otthon

2020.11.30.

Hogyan rejtsd el a macskaalmot? Tippek és ötletek, ha a te macskád is a lakásban él

Ahol a lakásban macska van, ott macskaalom is. De nem kell ezt mindenkinek látni. Ötletes javaslatainkkal te is elrejtheted a kíváncsi szemek elől a macska-WC-t.

Kétféle macskatulajdonos van: az egyik, akit megáldott az ég némi kézügyességgel és barkácsolás iránti kíváncsisággal, a másik akit viszont nem. Ötleteinkkel mindkét típusba tartozó macskatulajdonosokra gondoltunk.

1. Formatervezett design

Aki nem érez magában semmiféle tehetséget az otthoni barkácsolásra, kénytelen a kész formában rendelkezésre álló termékek közül válogatni. Szerencsére van miből, nekünk például ezen a formatervezett, elegáns külsejű, már-már háznak is beillő modellen akadt meg a szemünk, amit ha elől hagyunk, akkor sem okozunk vele vizuális környezetszennyezést.

2. Macskaház és asztalka

Ez a másik házikónak is beillő bútordarab kettős funkciót lát el, hiszen egyszerre szolgál szükségszerű búvóhelyül a macskának, míg közben akár szobabútoraink éke is lehet, ha felületét rakodásra használjuk. A pakolással persze csak óvatosan, mert a házi kedvenceknek minden növény és kisebb apróság nagyszerű játszótárs lehet.

3. Saját szekrény a macskának

A macska a saját szekrényébe jár elvégezni a dolgát – ez így nagyon bizarrul hangzik, tudjuk, de a képet elnézve már nem is annyira elképzelhetetlen. Kis leleménnyel egészen könnyen egy kiszuperált IKEA szekrénybe költöztethetjük az egész szettet. Minket lenyűgözött ez a megoldás!

4. Macskásított filléres műanyagdoboz

Nincs szükség rá, hogy drága bolti macskaalom tartókra költsd a pénzed. Elég, ha beszerzel egy strapabíróbb műanyag dobozt, megtöltöd macskaalommal, majd vágsz rá egy lyukat és a dobozt a lyukas felével a fal felé állítod úgy, hogy mögötte azért elférjen a macska is. Egy szimpla műanyag doboz nem meglepő egyik lakásban sem, mondjuk célszerű, ha erre a célra nem egy áttetsző színű dobozt választasz.

5. IKEA trükk

Megint egy átalakított IKEA bútort mutatunk, amit akár az előszobába is tehetsz. Nem kell nagy fúrás-faragásra gondolni, elég ha csak a bútor oldalán vágsz egy kis lyukat. Mivel ez a modell elölről nyitható, így kényelmes az alom takarítása, és könnyen hozzáférsz majd mindenhez, amit ki kell cserélni vagy tisztítani. Ráadásul a szekrény tetején tárolhatod a szokásos előszobai holmikat: kulcsokat, leveleket, vagy kisebb táskákat.

6. A kaspó

Első ránézésre azt gondolnád, hogy ez is csak egy újabb művirágos kaspó, de ha jobban szemügyre veszed, akkor feltűnik, hogy ez csak részben igaz, hiszen ez inkább egy álcázott macskaillemhely.

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

6 okos trükk, amivel még akkor is tisztaság lehet az otthonodban, ha kutyád van

Vásárlás

6 okos trükk, amivel még akkor is tisztaság lehet az...

Az otthon kutya nélkül csak lakás. Ha viszont van kutya, akkor jó eséllyel van szőre is, ami hullik. Pár egyszerű háztartási trükkel úrrá lehetsz a szőrhelyzeten.

Nosalty

Mire jó az almás láda az otthonodban? 6 nagyszerű ötlet, hogy miket készíts belőle

Otthon

Mire jó az almás láda az otthonodban? 6 nagyszerű ötlet,...

Az almás ládák egyszerűen beszerezhető és olcsó lakásdekorációs eszközök, amiket szabadon alakíthatunk attól függően, hogy mit szeretnénk bennük tárolni és mennyi helyünk van.

Nosalty

Ezekkel a növényekkel ne hagyd játszani a gyereket - veszélyesek lehetnek

Otthon

Ezekkel a növényekkel ne hagyd játszani a gyereket - veszélyesek...

A kerti és a szobanövények között is akad olyan, amelyek szép külseje ellenére veszélyes lehet, ha levelei, nedvei vagy termései a gyerekek szájukba kerülnek.

Nosalty

8 ötletes tipp, amivel feldobhatod az unalmas teraszodat és kertedet

Nyár van!

8 ötletes tipp, amivel feldobhatod az unalmas teraszodat és kertedet

Itt a jó idő, ideje birtokba venni ismét a teraszt és a kertet! Van pár jó ötletünk, hogyan vedd fel a harcot az unalmas hétköznapokkal.  

Nosalty

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Fokhagymakrémleves sajtos pirítóssal, fehér csészében tálalva

fokhagymakrémleves

Fokhagymakrémleves

Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...

Klasszikus lúdlábtorta, fehér tortatálon tálalva, étcsokoládé-krémmel és meggyszemekkel

lúdláb torta

Lúdlábtorta klasszikusan

A lúdlábtorta egy igazi klasszikus desszert, melyben az étcsokoládé és az alkoholba áztatott meggy ikonikus párosa találkozik. Elegáns és ünnepi, ezért jó választás különleges ...

Csokoládés muffinok színes cukorkákkal megszórt, vastag csokikrémmel a tetejükön, világos faasztalon elrendezve.

csokis muffin

Krémes extra csokis muffin

Ezzel a recepttel többet kísérletezgettem, először gluténmentesen készítettem (egy vendég miatt). De muszáj volt simán is elkészítenem, így egy kicsit variáltam az adagokon és így ...

Még több recept

Neked ajánljuk

Fokhagymakrémleves videó

Fokhagymakrémleves

Legnépszerűbb cikkek

Leander átteleltetés

Otthon

Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...

November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

Vajas kenyér

Otthon

Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol

Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

Karácsonyfát nézegető nő és kisgyerek

Otthon

December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...

Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.

Nosalty

gyümölcsök előtt ülő kislány két szedret tart a szeme elé

Otthon

Nem az alma, nem a banán: ilyen gyümölcsöt enne a...

A napi öt adag zöldség és gyümölcs régóta az egészséges táplálkozás egyik fontos alapelve, egy friss kutatás szerint azonban nemcsak a mennyiség számít. Az sem mindegy, milyen gyümölcsöket és zöldségeket választunk, ha szeretnénk minél több, a szív- és érrendszer számára kedvező növényi vegyülethez jutni.

Nosalty

Vajas kenyér

Otthon

Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol

Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.

Nosalty

További cikkek

Karácsonyfát nézegető nő és kisgyerek

Otthon

December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...

Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.

Vajas kenyér

Otthon

Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol

Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

Még több cikk

Top Receptek

sajtos-rolo

sajtos roló

Sajtos roló

A családunkban mindenki nagyon szereti. Ünnepi alkalomnak számít, ha csinálok. Ilyenkor más sütemény nem is kell, amíg ez el nem fogy, de nagyon hamar kiürül a tányér.

sultfokhagyma-kremleves-1

fokhagymakrémleves

Fokhagymakrémleves

Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...

ludlabtorta-csokolade-meggy

lúdláb torta

Lúdlábtorta klasszikusan

A lúdlábtorta egy igazi klasszikus desszert, melyben az étcsokoládé és az alkoholba áztatott meggy ikonikus párosa találkozik. Elegáns és ünnepi, ezért jó választás különleges ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept