2021.03.10.
4 hiba és 4 megoldás, hogy ne nassolj sokat a home office alatt
A korlátozások miatt ismételten sokaknak kell otthonról dolgozniuk, ami rengeteg nehézséget okozhat. Többek között az étkezési szokásaink is megváltozhatnak, különösen a nassolási magatartásunk.
Az első karantén alatt, amikor bevezették a home office-t nálunk is, csupán két hét alatt közel 4 kilót szedtem magamra. Azt gondoltam, hogy mindez azért történt, mert nem mozgok eleget, hiszen az étkezésemben semmilyen lényegesebb változás nem történt. Legalábbis én azt hittem. Aztán az egyik barátnőm beszélgetés közben elárulta, ő is felszedett pár kilót**.** Elhatároztuk, elkezdjük lejegyezni, mit eszünk egy nap alatt. Mondanom sem kell, nagyon megdöbbentünk az eredményeket látva: majdnem dupla annyi kalóriát fogyasztottunk el egy átlagos napon, mint előtte.
Elkezdtük figyelni, mi lehet az oka annak, hogy ennyivel többet eszünk home office-ban. Gyorsan rájöttünk, hogy olyan apróságokon csúszunk el, mint hogy a konyhában dolgozunk, kihagyjuk az ebédet, vagy nem tervezünk előre. Összeszedtem most nektek, mi az a négy dolog, ami befolyásolta a mi kalóriabevitelünket a home office alatt, és mutatom, mi hogyan oldottuk meg!

Segítünk, hogy ne nassolj sokat a home office alatt
Ne a konyha legyen a dolgozószobád!
A barátnőm és én is elkövettük azt a hibát, hogy a konyhában táboroztunk le, hiszen a konyhaasztalon fértek el megfelelően a munkához szükséges dolgaink. Szinte fel se kellett álljunk ahhoz, hogy rendszeresen csipegessünk valamit napközben. Nálam plusz nehezítés volt, hogy mindig volt diákcsemege a pultomon.
Tipp: alakítsd ki máshol a kis dolgozósarkodat! Ha van rá lehetőséged, szerezz be egy íróasztalt, ha azonban nincs, akkor próbálj letelepedni a nappalidban, tegyél az öledbe egy párnát, és dolgozz így a laptopodon!
Minőségi alapanyagok

9 élelmiszer, ami minden fogyókúrázó spájzában legyen otthon
Gyakran a kamrában tárolunk olyan dolgokat, amelyeket csak „ünnepnapokon” veszünk elő – nálam ilyen például a Nutella, amit kis sós perecekkel tunkolok. Ameddig bejártam dolgozni, eszembe se jutott elővenni, tényleg csak SOS helyzetekben. Azonban, amikor egész nap itthon kuksoltam, rendszeresen rájártam napközben. Egy hét alatt elfogyott egy fél üveggel.
Tipp: miután elfogytak a dugi nasik, ne rohanj rögtön utánpótlásért! Vegyél inkább olyan rágcsákat, amelyek egészségesebbek. Töltsd fel a raktáradat zöldségekkel, készíts előre magadnak egy kis hummuszt, vagy vegyél némi olajos magvat.
Ne hagyj ki étkezéseket!
Mi ketten gyakran annyit nassoltunk napközben, hogy kihagytuk az ebédet. Kalóriában azonban többet vittünk be a csipegetéseinkkel, mintha megettünk volna egy nagy tál tésztát. Lehet, nehéz rászánni magad, hogy leülj, és rendesen megebédelj, de minden szempontból jobb, ha megadod a módját.
Szezámos-gyömbéres csirke
Villámgyors padlizsáncurry
Tejszínes-spenótos orzo füstölt paprikás csirkemellel
Tipp: a barátnőmmel eldöntöttük, hogy 13:00-kor felhívjuk egymást online, és közösen megebédelünk. Nyugodtan beszélj össze te is egy kollégáddal, barátnőddel vagy a főnököddel! Egyrészt egy kicsit kikapcsol a melóból, másrészt így biztosan nem hagyod ki ezt az étkezést, és a napközbeni nassolások is alább hagynak.
Tervezd meg a menüt!
A home office másik átka, hogy nem tervezzük meg előre a menüt: „napközben majd összedobok valamit ebédre!” Én gyakran délután 1-kor eszméltem csak rá, hogy borzalmasan éhes vagyok, de nem volt időm rendes ételt készíteni magamnak, illetve a menzára sem tudtam lerohanni, mint az irodában. Ezért gyakran egy gyors sajtos-tejfölös tésztával is beértem.
Paradicsomos-sáfrányos garnéla
Vegán zöldségpesztós pasta
Pasta al Limone - Citromos tészta
Tipp: nyugodtan tervezz előre, ugyanúgy, mint amikor bejártál! Főzd meg előző este az ebéded, hogy másnap már csak meg kelljen melegítened! Munka után az embernek sokkal több ideje van, különösen a kijárási tilalomnak köszönhetően.
+1 extra tipp:
Csatlakozz #HÁZIMENZA névvel indított Facebook-csoportunkhoz, ahol gyors és költséghatékony receptekkel, hasznos tippekkel, valamint kreatív ötletekkel teli közösséget találsz! Az üzenőfalra te is feltöltheted, hogy mivel lepted meg a home office-ban dolgozó és az online oktatásban résztvevő fiatalabb családtagjaid – vagy éppen saját magad.
Még több hasznos tanács, ha otthon töltöd a mindennapjaidat:
- Az 5 legjobb (és egész olcsó) halkonzerv, amivel átvészelheted a karantént
- Fogyókúra karanténban - dietetikus szakértőnk tippjei
- Főzz okosan, finomat: a karantén a vegánoknak is lehet élvezhető
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Barta Brigi konyhájának állandó vendége ez a szaftos és krémes csirkerakottas, amihez a klasszikus savanyúság helyett barackbefőttet fogyaszt a család. Hidegen, melegen és másnap is ...
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Mikor érdemes almát enni, ha jót akarsz a vércukrodnak?
Számít-e a vércukorszinted szempontjából, mikor eszed az almát? Mutatjuk, mikor érdemes fogyasztani, és mivel párosítsd a kiegyensúlyozottabb vércukorért.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Címlapról ajánljuk
Juhtúrós-tejfölös-szalonnapörcös klasszikus: 6 étterem és vendéglő, ahol mindig jó a...
A sztrapacska fenséges étel, és mindig tudtam, hogyha a nagymamám a pirosfedeles éthordójával közeledik, akkor sztrapacskát készített. Sajnos nincs ott mindenki mellett egy nagymama, hogy sztrapacskát főzzön, viszont ez is egyike azoknak az ételeknek, amiknek az elkészítése időigényes, ráadásul csak nagy mennyiséget érdemes csinálni belőle. Úgyhogy, ha valaki megkívánta ezt a fantasztikus finomságot, de nem szeretne álló nap krumplit reszelni, annak mutatunk hat éttermet, ahol fenséges sztrapacskát készítenek.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Figyelem, termékvisszahívás: ezt az ásványvizet ne idd meg, ha mostanában...
Kétféle Primavera ásványvíz is érintett a Nébih legfrissebb termékvisszahívásában. Mutatjuk, melyik kiszerelésekről van szó, és milyen adatokat érdemes ellenőrizni a palackokon.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Nosalty Mit főzzek ma? Olasz kedvencek a pesztós tésztától a...
Ma olaszos ízekkel támadunk: olasz gyógyító levest főzünk, a legkrémesebb pesztós tésztát is elkészítjük, sőt, és pohárkrémek királynőjét is elhozzuk nektek.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Palacsinta alaprecept
Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...
Még több top recept
Friss receptek
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
- A legegyszerűbb mákos-meggyes rétes
Még több friss recept




















