2023.10.09.
Csirkemájas rizottót is kóstoltunk az újpesti bölcsőde reformmenzáján
Teljes átalakuláson ment keresztül az újpesti Homoktövis Bölcsőde főzőkonyhája: a korszerű berendezések mellett a szemlélet is változott, a gyermekek számára készülő ételeket szakértői segítséggel állítják össze, nagyobb hangsúly kerül az egészséges táplálkozásra is. Mindennek mi magunk is szemtanúi lehettünk, amikor részt vettünk a különleges sajtóvacsorán, és megkóstolhattuk a konyhán készülő finomságokat.
Csirkemájas bulgur-rizottó, sajtos-répás csiga és limonádé volt a menü október 4-én azon a sajtóeseményen, ahol a Homoktövis Bölcsőde hazai viszonylatban is egyedülálló reformkonyháját ismerhették meg az újságírók. A nem mindennapi eseményen a sajtó képviselőit egy különleges délutáni vacsorára látták vendégül, ahol a bölcsi új főzőkonyhájáról is lehullott a lepel, így a jelenlévők a saját szemükkel győződhettek meg róla: még Gordon Ramsay is megirigyelhetné azt.

Csirkemájas rizottót is kóstoltunk az újpesti bölcsőde reformmenzáján
Nagy izgalom előzte meg a bölcsődei dolgozók részéről az eseményt, hiszen nem sűrűn érdeklődnek afelől újságírók, hogy mit és hogyan főznek a bölcsődékben. Pedig igen felelősségteljes feladat ez.
A bölcsődés korú gyermekek étkeztetése nagy odafigyelést és szakértelmet igényel, legfőképpen azért, mert ezekben az években alakul ki a gyermekek étkezési szokásaik és ízlésük, így nem mindegy mit kapnak az intézményekben enni.
„Az ilyenkor szokásos öt étkezésükből négyet a bölcsődében fogyasztanak el. Öröm volt számunkra, mikor Dr. Trippon Norbert alpolgármester felvetette, hogy mutassuk be, hogyan főzünk az újpesti bölcsődékben, miben is vagyunk mások más intézményeknél, hogyan figyelünk arra, hogy a gyermekek minőségi, finom ételeket ehessenek” – mondta el Kocsis Ildikó Edit intézményvezető.

Nagy izgalom előzte meg a bölcsődei dolgozók részéről az eseményt
Magyarországon a bölcsődei gyermekétkeztetésben nem számottevő az, hogy az intézmények saját konyhával rendelkezzenek. Újpesten összesen kilenc bölcsőde található, nyolc intézményben van főzőkonyha, egy intézményben pedig tálalókonyha. Ez kiemelkedőnek számít országos szinten is. A bevett gyakorlattal ellentétben, Újpesten a bölcsődei intézményekben saját maguk főznek a gyermekekre, így az ételek az odajárók ízléséhez mérten, minőségi és ellenőrzött alapanyagokból, frissen készülhetnek el.
Az újpesti gyermekétkeztetés azért is különleges, mert a bölcsődei intézményeket egy úgynevezett központi előkészítő konyha szolgálja ki, ilyen konyha csupán három van az országban. Az előkészítő konyhában nem csupán minőség-ellenőrzés zajlik, hanem az előkészületeket is itt végzik el: feldarabolják a hagymát, megtisztítják a krumplit, stb. Az újpesti intézményekben egytől egyig jó minőségű konyhák vannak, melyeket folyamatosan ellenőriz a hatóság. Ezek közül egyet, a legnagyobb, 170 férőhelyes újpesti intézmény, a Homoktövis Bölcsőde konyháját teljeskörűen felújították kisebb részben állami pályázatból, nagyobb részben önkormányzati finanszírozásból.

Készül a répás-sajtos csiga
„Korszerű, nagy kapacitású berendezések kerültek beépítésre: sütők, főzőüstök, hűtők, főzőzsámoly, párologtatók, mosogatógép, légtechnika, olajfogó stb. A különféle alapanyagokat elkülönítetten lehet kezelni, a felületek pedig könnyen tisztíthatóak. Azt hiszem az ilyen beruházások azért fontosak és kiemelkedőek, mert nem csak jobb munkakörülményeket tudunk biztosítani általuk az itt dolgozóknak, hanem segítjük azt is, hogy a gyermekek számára könnyebben és gyorsabban tudják elkészíteni az ételeket. Most készítjük elő a következő bölcsődénk konyhájának teljeskörű felújítását” – mondta el Dr. Trippon Norbert Újpest alpolgármestere, aki hozzátette, korántsem egyszerű a feladat, de hogy megéri, arra a Homoktövis konyhája a legjobb példa.

Az újpesti bölcsődékben élelmezésvezető állítja össze két hétre előre a menüt
Az újpesti bölcsődékben élelmezésvezető állítja össze két hétre előre a menüt, figyelembe véve a jogszabályi előírásokat és az egyes bölcsődékbe járó gyermekek egyéni étkezési igényeit. A saját főzés megtermeti azt a lehetőséget, hogy a gyermekek olyan ételeket is megismerjenek, amelyekkel más módon talán nem is találkoznának.
Két hétre előre állítjuk össze a menüt minden bölcsődénkben. Van normál és diétás menü. A bölcsődékben lévő főzőkonyháknak köszönhetően minden nap frissen készült ételt kapnak a gyerekek, a jogszabályi előírásoknak megfelelően, változatos alapanyagokból, a gyermekek ízléséhez igazítva
– mondta el Ipsicsné Popelyás Anna dietetikus, élelmiszer mérnök.

Csirkemájas bulgurrizottó a konyhából
A visszajelzések alapján pedig mind a szülők, mind a kicsik egyre bátrabban kísérleteznek ezekkel az újdonságokkal, az anyukák gyakran egy-egy egészséges finomság receptjét is elkérik. Pedig a kezdeményezés nem indult ilyen zökkenőmentesen, a céklafőzelék például igazán megosztó fogásnak bizonyult, mára azonban ezt is örömmel kanalazzák a gyerekek az ebédlőben. Az egyedülálló újpesti étkeztetési rendszer elősegíti tehát, hogy a gyermekek egészségesen, minőségi alapanyagokat fogyasszanak és változatosan táplálkozzanak, miközben új ízekkel is megismerkednek.
Fotók: Kristyán Fanni/Nosalty
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















