2024.03.17.
Az étkezési szokás, mely enyhítheti a horkolást
A horkolás nemcsak bosszantó, de bizonyos esetekben akár egészségügyi problémákat is okozhat vagy jelezhet – éppen ezért érdemes tenni ellene.
Ahelyett, hogy a velünk együtt alvónak beszereznénk egy-egy füldugót, inkább kezeljük a kellemetlen, zavaró horkolást. Ausztrál tudósok most rámutattak, hogy erre a legjobb módszer nem valamilyen patikában kapható szer vagy házi praktika, hanem az étkezésünk megváltoztatása. A szakemberek szerint, ha több növényi alapú ételt fogyasztunk, akkor nemcsak a hangos horkolás, de a veszélyesnek számító alvási apnoé is könnyebben kezelhetővé válik. (Az alvási apnoé azt jelenti, hogy az érintettek légzése az éjszaka folyamán hirtelen leáll, emellett gyakrabban fel is ébrednek, ami zavarja az alvási ritmusukat. Az obstruktív alvási apnoé pedig nemcsak kimeríti az embert, de növeli a magas vérnyomás, a stroke, a szívbetegség és a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát is.)

Az étkezési szokás, mely enyhítheti a horkolást
Az étrend jelentheti a megoldást?
Most azonban, az új eredmények azt sugallják, hogy az egészséges növényi alapú élelmiszerekkel teli étrend segíthet megelőzni, illetve kezelni az obstruktív alvási apnoét. Ennek oka, hogy a növényi alapú étrend pozitív hatással van mind a gyulladásra, mind az elhízásra és az ahhoz kapcsolódó egészségügyi problémákra.
A gyulladáscsökkentő összetevőkben és antioxidánsokban gazdag, valamint a káros elemekben szegény étrendek befolyásolhatják a zsírtömeget, a gyulladást és még az izomtónust is, amelyek mindegyike releváns az OSA-kockázata szempontjából
– mondja Dr. Yohannes Melaku, a Flinders professzora, egyetemi docens és a tanulmány társszerzője.
Hogyan kutattak?

Így lehetsz vega és vegán egész kevés pénzből
A tanulmány szerzői 14 210 emberről gyűjtöttek adatokat, akik részt vettek az Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi és Táplálkozási Vizsgálatában. A résztvevőket arra kérték, hogy számoljanak be arról, mit ettek az elmúlt 24 órában, és hogy betartották-e az étrendi követeléseket. Az egyik csoport egészséges növényi alapú étrendet – teljes kiőrlésű gabonákban, gyümölcsökben, zöldségekben, diófélékben és hüvelyesekben gazdag ételeket fogyasztottak, valamint teát és kávét – követett, egy másik pedig állati eredetű táplálékokban gazdag ételeket fogyasztott. Ide tartoznak az állati zsírt tartalmazó élelmiszerek, a tejtermékek, a tojás, a hal vagy a tenger gyümölcsei és persze a különböző húsok.
Szintén egy másik csoportba azok kerültek, akik egészségtelen, növényi alapú étrendet fogyasztottak. Ez tartalmazott túlzottan sós ételeket, finomított gabonát, burgonyát, cukorral édesített italokat, édességeket és desszerteket. Végül az emberek egy kérdőívet töltöttek ki arról, hogy szenvedtek-e obstruktív alvási apnoétól.
Mit mutatnak az eredmények?
Egyértelműen látszik, hogy a több növényi ételt fogyasztóknál 19 százalékkal kisebb volt az obstruktív alvási apnoé kialakulásának esélye, mint azoknál, akik csak kevés növényi alapú táplálékot fogyasztottak. A túlnyomórészt vegetáriánus étrendet követők esetében az alvási apnoé kockázata is csökkent. Az azonban számít, hogy a növényi táplálék típusa és minősége milyen. Azok, akik egészségtelen növényi alapú étrendet ettek, 22 százalékkal nagyobb eséllyel szenvedtek az említett betegségtől.
Most, hogy a tudósok összefüggést találtak az egészségtelen és egészséges növényi alapú ételek, valamint a horkolás között, a következő lépés annak vizsgálata, hogy nő-e a betegség kialakulásának kockázata azoknál az embereknél, akik rendszeresen fogyasztanak feldolgozott ételeket. A szakértők tervei között szerepel az is, hogy megvizsgálják, hogyan befolyásolja az étrend az obstruktív alvási apnoé kialakulásának kockázatát hosszú távon.
Még többet olvashatsz az alvásról itt:
- Létezik egy gyümölcs, amitől sokkal pihentetőbb lesz az alvás
- Meglepő, melyik nemnek van több alvásra szüksége
- Veszélyes betegségek jele is lehet a rendszeres délutáni alvás
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















