2020.11.30.
Horrorisztikus ételárak a Hungaroringen: 2000 egy szelet pizza, 4000 a gyros
Egy szelet pizza például 2 000 forintba került, egy perec 1 000 forintba, a rétes szintén ennyibe, míg a palacsinta 1 500 - 2 000 forintba került.
Idén 33. alkalommal rendeztek Forma 1-es futamot a Hungaroringen. A nagyszabású sportesemény három napon át augusztus 2-től 4-ig tartott, és a száguldó cirkuszra kilátogatóknak biztosan leesett az álluk az ételárusok ártábláit vizslatva.
A Pénzcentrum egyik olvasója már pénteken kilátogatott a szabadedzésekre és lőtt is néhány fotót a Hungaroringen tapasztalható árakról.

Az ártáblák kiírása szerint pedig a gyros-osnál
- egy kis tál itt 3 000 forintba került,
- míg egy nagy 4 000-be,
- de ha sajtot is akartunk hozzá pluszba az még 500 forint.
- Ugyanitt lepényeket is vásárolhattunk, azokat 3 000 forintért adták, egy fél literes ásványvíz pedig 600, míg egy üdítő 800 forintba került.
Egy másik, főként italos standál
- egy jégkása 1 500 forintba került,
- míg egy limonádéért 1 200 forintot kértek el,
- egy saslik pedig 3 500 forintot kóstált,
- ugyanennyiért, mármint 3 500-ért azonban kolbászt is vehettünk kiflibe rejtve
- egy perec 1 000 forintba került, akárcsak egy rétes.
A pizzás kitelepülésnél
- egy szelet pizza ára 2 000 forint,
- míg a rétesek itt is egy ezresbe kerültek.
- A rétesek mellett azonban palacsintázni is voltlehetőség,
- a baracklekváros és a kakaós 1 500 forintért szerezhettükbe,
- de a túrós és nutellás már 2 000 forintba került.
- Az ásványvíz itt is 600 forint, az üdítők pedig 800 forintba kerültek. A sör pedig egy ezres.
Aki komolyabb, sült ételekre vágyott, annak
- a saslik 3 200 forintba került,
- de ugyanennyiért kolbászt,
- rántott csirkemellet és roston sült tarját is vásárolhattunk.
- A sültkrumpli 1 200,
- a szendvicsek pedig 3 000 forintba kerültek.
- A Redbull energiaitalért pedig 900 forintot kellett kiperkálni, a sör itt is egy ezres volt.
- A kenyér pedig 300 forint volt.
Ezeket olvastad már?
Kiderült, durva a különbség az osztrák és a magyar csirkefalatka...
A napokban körbejárta a magyar internetet az a fotó, amelyen egy csomag osztrák, és egy csomag magyar csirkefalatka szerepel. A különbség? Szavakkal aligha leírható.
Van egy lesújtó hírünk, ha szereted házhoz rendelni az ételed
Egy amerikai felmérés szerint minden negyedik ételfutár beleeszik a kiszállított ételbe, a többieknek pedig rendszeresen megfordul a fejében ugyanez.
Ezektől a trükköktől NEM ROMLANAK MEG idő előtt az ételek...
Eláruljuk, hogyan kell bepakolni a hűtőbe úgy, hogy ne kelljen a megromlott ételek miatt bosszankodnod!
13 irtó okos PUCOLÓtechnika - így még tuti nem ettél...
Ananász, halbőr, paradicsom, barack, mangó, fűszernövény, nézd, hogyan pucolja ezeket (is) egy igazán találékony ember!
via Pénzcentrum
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















