2020.11.30.
Horváth Ilona szakácskönyve - Ebből tanultunk főzni a rendszerváltás előtt
A szakácskönyvíró pedagógus, Horváth Ilona könyvéből tanultunk meg rántást, főzeléket és töltött káposztát készíteni. A te konyhádban is ott volt Horváth Ilona szakácskönyve?
A ’60-as, ’70-es, de még a’80-as években sem zúdult ránk annyi információ, mint most, nem volt internet a háztartásokban, gasztroblogok sem léteztek, így az édesanyánktól kapott szakácskönyvet hívtuk segítségül, ha tanácstalanok voltunk. Az okostelefonok előtti időkben nemcsak a fodrászokban, hanem a szakácskönyvekben is ajánlás útján bíztunk meg – így jutott el Horváth Ilona szakácskönyve jóformán minden háziasszonyhoz.
A reformer szakácskönyv
Horváth Ilona 112 évvel ezelőtt Brassóban született, pedagógusi képesítést szerzett, majd a 2. világháború után került Budapestre, később pedig Törökszentmiklósra, ahol a gazdasszonyképző iskola igazgatójának nevezték ki. Szakácskönyvének első kiadása 63 évvel ezelőtt, 1955-ben jött ki a nyomdából Háztartási Tanácsadó címmel, és az évtizedek során több, mint 20 kiadást élt meg. A könyv reformernek számított a maga nemében: a főzéshez használt zsírról igyekezett átnevelni étolajra, a sütéshez a margarint ajánlotta, de gondot fordított arra is, hogy az egész család számára ésszerű tápláláshoz irányt mutasson.
A szakácskönyv azoknak az elkötelezett nőknek szólt, akik még járatlanok, de lelkesek voltak a háztartás vezetésében: nemcsak recepteket tartalmazott, hanem életmódtanácsokat, alapvető egészségtippeket is kaphattunk, miközben magunkba szívhattuk a tudást, ami a konyhai életben nélkülözhetetlen volt.
„A jó gazdasszonynak ismernie kell az ésszerű táplálkozás leglényegesebb feltételeit, az ételek elkészítésének gazdaságos, gyors módját. E kiadvány elsősorban azoknak szól, akiknek még nem volt alkalmuk megtanulni a háztartás vezetését, de azok is szerezhetnek újabb tapasztalatokat, akik már járatosak a háztartási munkákban.”
A háziasszonyok első számú barátnője
Ha kezdő, de elszánt háziasszonyként tanácstalanok voltunk, hogyan készítsük a húslevest, vagy nem tudtuk, mi a különbség a rántás és a habarás között, csak felütöttük a konyhai bibliánkat, és választ kaptunk minden kérdésünkre. Megtanulhattuk a nokedli- és a rántotthúskészítés fortélyait, de Horváth Ilona szakácskönyve a töltött káposzta és a gyorsan elkészülő palacsinta receptjét is tartalmazta.
Receptajánló:
Rántott hús
Csirkepaprikás Márti konyhájából
Bakonyi kapros raguleves
A könyv az évtizedek alatt több kiadást is megélt, és mivel igyekezett lépést tartani a korral, a későbbi, bővített kötetekben a háztartási praktikák mellett kalóriatáblázatot, valamint az elfoglalt, dolgozó nők számára háztartásszervezést is tartalmazott. Sőt, a ’70-es, ’80-as évek legkedveltebb konyhai eszközének, a kuktafazék működésének rejtelmeit is megismerhettük, de egészen érdekes ételkombinációkat is ajánlott: mivel a rendszerváltás előtt az egészséges étkezés fókuszában a zöld saláta állt, a szakácskönyv még főzelék mellé is ajánlja a zöldséget. Neked megvan még Horváth Ilona szakácskönyve?
Ezeket olvastad már?
Így nézett ki a konyhánk a '80-as években
A padlót linóleum, az asztalt viaszos vászon borította, a falakon pedig dísztányérok lógtak műanyag szőlőfürtökkel váltakozva. Nektek hogy nézett ki a konyhátok?
Ezek voltak nagyanyó kedvenc teasüteményei – Nálad melyik a befutó?
A sparheltben sült kuglóf és a menzás tea legjobb barátja volt a tekerős keksz és a preckedli, szigorúan a nagyi kezei közül. Neked melyik retro süti volt a kedvenced?
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...
Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti
Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept





















