2022.06.30.
Így főzz a kánikulában, hogy ne te sülj meg, hanem az ebéd
Amikor beüt a kánikula, nem biztos, hogy túl sok kedvünk van bekapcsolni a sütőt vagy feltenni három különböző fazekat a gázra. Szerencsére nem kell az egész évszakban kenyéren és vízen élnünk, ha bevetjük az alábbi technikákat.
Kánikulában ugyan valamennyire csökken az ember étvágya, nem tud ugyanannyit és ugyanúgy enni, mint máskor, ez mégsem jelenti, hogy teljesen el kell hanyagolnia az étkezést. Ilyenkor is készíthetünk laktató és színes ételeket, csupán máshonnan kell megközelítenünk a dolgokat, ha kánikulában szeretnénk főzni.

4 nyári technika, amivel hőségben is isteni ételeket készíthetsz
Hagyd az olajban sütést
Nem elég, hogy émelyítő olajszaggal árasztja el az egész lakást, végig mellette állni és őrködni is végtelenül kellemetlen. Főleg nyáron. A hőérzetünknek és az egészségünknek is tehetünk jó pár szívességet, ha a nyáron elhagyjuk ezt a módszert.
Ez rossz hír lehet a panírozott és rántott ételek kedvelőinek, mondjuk, ebben a hőségben ezek az ételek lehet, hogy nem bizonyulnak a legjobb választásnak.
Helyette: a rántott hús és sült krumpli helyett készítsünk valamilyen tepsis egytálételt, és a rántott zöldségeket is váltsuk le sütőben készített verzióra.
Sütőben sült olasz fasírt marinara szósszal
Extra sajtos krumplipüré sütőben sütve
Paradicsomos káposzta sütőben
Engedd el a serpenyőt
Persze, ha nem bő olajban sütünk, akkor is ott van még az a megannyi konyhai módszer, amihez serpenyőt kell használnunk. Ezek a feladatok sem a legkellemesebbek egy 40 fokos konyhában, így tegyünk jót magunkkal, és szabaduljunk meg tőlük.

Nyáriasítsd a szendvicseidet, hogy ne legyenek unalmasak
Helyette: itt is a sütő jelenthet alternatívát – ugyan elég nagy hőt bocsájt ki, nem kell végig mellette állnunk, amíg készül az étel. Húsokat, zöldségeket (de még rizst is!) ugyanúgy készíthetünk benne anélkül, hogy kevésbé finom vagy kevésbé laktató fogások kerülnének az asztalra.
A hideg leves nem mindig jó megoldás
A nyár tagadhatatlanul a hideg levesek időszaka, és míg ezek nagyon finomak tudnak lenni, sajnos nem ugyanolyan táplálóak, mint egy klasszikus, főzött fogás. Néha-néha jól esik egy tál hűsítő leves, de ha jól akarunk lakni, érdemes maradnunk a szokásos recepteknél.
Helyette: főzzünk egyszerre egy nagy adag levest, ami kitart majd 1-2-3 napig. Szerencsére a levesekkel sem kell túl sokat bajlódni, szinte elkészítik magukat a fazékban. Csak tegyük fel rotyogni, és menjünk hűsölni és pihenni, távol a forró konyhától.
Az eredeti palócleves receptje
Gyors répás falafel a sütőből
Görög citromos tojásleves csirkével (Avgolemono-leves)
Főzz egyedényes ételeket
Már az is épp elég, ha egy lábasunk rotyog a tűzhelyen, nem kell belőle 3-4 különböző edény, 3-4 különböző étellel. Amikor egyszerre főzünk egy levest, egy főételt és hozzá köretet is, hamar elmehet a kedvünk a jövőbeni konyhai alkotástól.
Helyette: készítsünk inkább egyedényes ételeket, mert ezek ugyanolyan táplálóak, ugyanolyan izgalmas, mint a hagyományos fogások, mégsem kell hozzá a tűzhelyünk összes létező égőjét bekapcsolni. Főétel és köret egy edényben készül el, ráadásul a mosogatnivaló is kevesebb lesz.
Egyedényes, nagyon krémes, gombás-spenótos orzo
Öt hozzávalós parmezános csirkemell
Egyedényes kolbászos csicseriborsó
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Nyári ötletek, receptek és technikák:
- Így tedd el az uborkát, hogy sokáig jó legyen
- Erre használd a szezon eleji, zsenge és apró cukkinikat
- Ezeket az italokat érdemes inni a nagy hőségben
- konyhai technika
- meleg étel
- hőség
- kánikula
- nyári fogások
- nyári receptek
- hideg leves
- nyári főzés
- egyedényes ételek
- nyár
- nyári ételek
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept
























