2024.08.28.
Így étkezett az asszony, aki 117 évig élt
Az asszony csupán két dolgot tartott be a hosszú élethez.
Bár az utóbbi évtizedekben folyamatosan növekedett a várható élettartam, a 117 év még így is rendkívülinek számít. Csupán 12 olyan igazolt esetről tudunk, amikor valaki ennyi idős koráig élt.

Így étkezett az asszony, aki 117 évig élt
Nézzük, mi lehetett Emma Morani hosszú életének titka
Az 1899. november 29-én Olaszországban született Emma Morani 2017. április 15-én hunyt el. Természetesen sokszor tették fel neki a kérdést: hogyan sikerült ilyen egészséges és hosszú életet élnie? Az asszony, saját elmondása szerint csupán két szabályt tartott be: az egyik a szigorú diéta, a másik, hogy igyekezett kerülni a férfiak társaságát.
Emmának egyáltalán nem volt könnyű élete, hiszen meg kellett küzdenie bántalmazó férjével, túl kellett tennie magát egyetlen gyermeke elvesztésén, és nem mellesleg a két világháborún is. A sok megpróbáltatás ellenére azonban igyekezett mindig pozitív maradni.
Miután elvált bántalmazó férjétől, úgy határozott, többé nem megy férjhez, inkább egyedül marad. Elmondása szerint döntésének az volt az oka, hogy nem szerette volna, ha valaki uralkodik fölötte.
Emma állította, hogy az az egyik oka annak, hogy ilyen hosszú élete volt, hogy kerülte a férfiak társaságát.
Természetesen az étrendjére is odafigyelt, minden nap megevett három tojást. Furcsaság, hogy ebből kettőt nyersen fogyasztott el!
Pesztós tojás
Sárgarépavajban sült tojás
Tökéletes buggyantott tojás
Naponta három tojást eszem, és a megfelelő emésztés érdekében megiszom napi egy grappát (olasz törkölypárlat - a szerk.) is, amit magam készítek
– mondta anno.
Valószínűleg a genetika is közrejátszott abban, hogy Emma ilyen sokáig élt, hiszen két nővére is megélte a 100 évet, édesanyja pedig 91 éves koráig élt.
A címlapkép csak illusztráció.
Mások szerint ez a hosszú élet titka:
- A 106 éves nagymama elárulta, mi a hosszú élet titka
- A 103 éves ikerpár szerint ez a hosszú élet titka
- Meglepő dolgot mondott ez a 113 éves hölgy arról, mi a hosszú élet titka
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Krémes extra csokis muffin
Ezzel a recepttel többet kísérletezgettem, először gluténmentesen készítettem (egy vendég miatt). De muszáj volt simán is elkészítenem, így egy kicsit variáltam az adagokon és így ...
Kakaós és fahéjas fonottka
Ez egy igazi házi finomság, ami elsőre nehéznek hangzik, pedig elég könnyű. Imádok vele pepecselni, a végeredmény pedig gyönyörű! Ezt a receptet még régebben találtam, csak egy kicsit ...
Zöldséges-sajtkrémes csirkemellragu
Nagyon kellemes ízhatású étel. A bor selymesen lággyá teszi a ragut. Igazi ínyenc fogás!
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...
Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Címlapról ajánljuk
Eladó a legendás Öcsi étkezde: a tulajdonos még a recepteket...
Eladóvá vált a budapesti Öcsi étkezde, amely évtizedeken keresztül a házias magyar konyha egyik ismert helyszíne volt.
Ennyi idő után cseréld le a mosógéped vízcsövét, különben beázhat...
A mosógép az otthon egyik leggyakrabban használt háztartási gépe, a hozzá tartozó csövekről mégis könnyű megfeledkezni. Miközben egy mosógép akár tíz évig vagy még tovább is működhet, a vízbekötéshez használt gumicsövek élettartama ennél jóval rövidebb lehet. Az elöregedett cső pedig nem feltétlenül jelzi előre, hogy baj készül: kívülről még épnek tűnhet, miközben az anyaga belül már veszített a rugalmasságából.
A kávé gátolhatja a zsírégetést? Erre figyelmeztet a hosszú élet...
A túlzott kávéfogyasztás nem feltétlenül segíti a fogyást, különösen akkor, ha valaki a stressz és a fáradtság leküzdésére használja a koffeint. Sebastián La Rosa hosszú élettartammal foglalkozó szakértő szerint a tartós stressz és a szervezet hormonális reakciói a zsírok anyagcseréjére is hatással lehetnek.
További cikkek
Márton-napi libaárak: mutatjuk a Lidl, Aldi és Tesco ajánlatát
Egész libát, libacombot, libamellfilét vagy hízott libamájat érdemes venni Márton-napra? November elején több áruház is különleges ajánlattal készül a hagyományos libás fogásokhoz. Megnéztük, mennyibe kerülnek a különböző libatermékek a Lidlben, az Aldiban és a Tescóban.
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Nosalty Mit főzzek ma? Ázsiai ihletésű leves, hamburger és őszies...
A mai étkezést különleges levessel indítjuk, amit retró hambi követ, végül pedig nagyon diós pitével zárunk.
Top Receptek
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Porhanyós diós pite
Sütéskor mindenki a saját sütőjének a teljesítményét vegye figyelembe!
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Még több top recept
Friss receptek
- Krémes extra csokis muffin
- Kakaós és fahéjas fonottka
- Zöldséges-sajtkrémes csirkemellragu
- Magyari-féle cigánypecsenye
- Márton-napi libalakoma
- Sajtos-pizzás babka bacönnel
Még több friss recept

















