2020.11.30.
Hová "tűnt" a mai zsemlék belseje? Megkérdeztük a profi péket
Miből lesz a legjobb kenyér, és hova "tűnt" a mai zsemlék belsejéből az alapanyag? Eláruljuk, hogyan találod meg az igazi pékárut!
Emlékszem, gyerekkoromban a nagyival az egyik kedvenc programom volt sétálni és fagyizni, amihez valamiért mindig kellett a helyi ABC-ből egy jóféle zsemle. Ropogós volt az egész, puha, tömött a belseje, és imádtam kitépkedni belőle a buborékos tésztabelsőt. Ennek persze sokszor az lett a vége, hogy a zsemle “héja” megmaradt, de a mama sosem tudott leszidni ezért. Azóta is keresem ezt a zsemlét, mert az van, hogy egyszerűen eltűnt a pékségek kínálatából…biztosan nem vagyok vele egyedül, hogy a jelenleg nagyobb pékségekben, szupermarketekben kapható zsemlék karcosak, és valahogy “alig van bennük anyag”. Jó, az igaz, hogy 20 forintnál többet nem is kérnek értük. Szendvicset se igen lehet belőlük csinálni, mert pár harapással vége is az egésznek.
Mi a különbség egy kézműves pékség termékei és a nagyüzemi pékárui között?
Megkérdeztük a budapesti, Hold utcai Artizán Pékség vezetőjét, Fekete Greget.

Mégis hova lett a zsemlék “belseje”? Hogyan készülnek ezek a termékek?
A nagyobb üzletek, pékségek gyenge minőségű, olcsó lisztet használnak, ezért elég sok lisztjavítószert alkalmaznak, hogy elérjék a kívánt minőség látszatát. Ezenkívül rengeteg élesztővel kelesztik a nyers tésztát, hogy meggyorsítsák a kelesztési folyamatot is, ezáltal lesz gyorsan, túl puffadt a tészta.
Akkor miben tér el a gyártósori és a kézműves pékáru készítésének módja?
A legfőbb különbségek az alapanyagokban és a kelesztésre fordított időben keresendők.Mi nem használunk adalékanyagokat a pékáruinkhoz (pl: lisztjavítót, kelesztést elősegítő, csomósodásgátló anyagokat), azok teljesen természetes alapanyagokból kerülnek a bolt polcaira. Csakis kiváló minőségű lisztekkel sütünk, hagyunk időt termékeinknek a megkelésre. A nagyüzemi 3-4 órás kelesztéssel szemben nálunk akár két napig is készülhet egy termék.
Melyek a legnépszerűbb pékáruitok?
A legkedveltebbek a kardamonos süteményeink és a hagyományosan készült, kovászos kenyereink.
Milyen liszteket használtok a hagyományos finomliszten kívül?
Szívesen sütünk ősgabonaliszttel, tönköllyel, kamutliszttel is. Ezekből kenyeret is előszeretettel sütünk, a tönkölyliszt mehet a péksütikbe is.
Karácsonyra is készülünk különlegességekkel, lesz kardamonos-törökmogyorós-diós bejgli, sima diós és mákos bejgli, de érkezik a kínálatba a karácsonyi kuglóf is!
Artizán Budapest, 1054 Budapest, Hold utca 3.
Ezek a tippjeink, hogy honnan ismerheted fel a legjobb kenyereket:
- **A héj!**Nagyon sokat elárul a kenyérre sült kéreg arról, hogy mit készülsz megvásárolni. A kézműves kenyerek kívülről lehetnek aranybarnák vagy világos aranyszínűek is, ezek biztosan a legjobb ízélményt biztosítják majd neked.
- A kenyérsütés első számú alapanyaga a finomliszt, mert kétféle búzafehérjét tartalmaz, de néhány pék hajlamostúlgyúrnia tésztát, ami ezáltal nagyon sűrű, tömör, már-már kemény lesz. A jó kenyér tésztájában szép nagy buborékokat kell látnod!

- A jó minőségű kenyér belülről kissé fényes hatást kelt, és ha az ujjadat a tésztájába nyomod, annak annyira rugalmasnak kell lennie, hogy egyből visszaugorjon.
- Mindenféle kóstolás előtt a jó kenyérnekillatozniakell! Ha ezt nem érzed, akkor a kenyér íze sem lesz az igazi.
+ 1 Tipp:
A jó kenyérneknem muszáj szépnek is lennie,de nem árt, ha annyira kívánatosnak látod, hogy legszívesebben azonnal beleharapnál. Különösen igaz ez az édes tésztákra!
Ezeket olvastad már?
Ezeket olvastad már?
6 tipp, mire használd a megmaradt narancshéjat
Itt a narancsszezon, de vétek lenne a sok megmaradt, csodás illatú narancshéjat kidobni. Figyelj, mennyi mindenre használhatod!
10 kihagyhatatlan HÚSOS főétel, ami tuti nem okoz csalódást
10 szuper húsos fogást hoztunk el nektek, melyekben az a közös, hogy szerepel bennük a mustár. Omlósak és nagyon kiadósak!
57 000 csomag, 283 tonna tartós élelmiszer a karácsonyi összefogás...
283 tonna tartós élelmiszer gyűlt össze az Élelmiszerbank Karácsonyi adománygyűjtése keretében. Példás összefogás, több mint 5000 önkéntes segítségével.
12 omlós és puha almás süti, amivel nem bírunk leállni
Az alma az a gyümölcs, amit ha szeret valaki, egyszerűen nem tudja megunni. 12 receptben mutatjuk meg, miért sütiben a legfinomabb!
Címlapkép: iStock
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















