2020.11.30.
Hungarikum lett a Piros Arany és az Erős Pista
A Hungarikum Bizottság pénteki ülésének döntése értelmében az Univer Piros Arany és Erős Pista is felvételt nyert a Hungarikumok Gyűjteményébe.
Az Univer termékek alapját a magyar földben termett kiváló alapanyag biztosítja, gyökerei egyértelműen Magyarország alföldi régiójához kötik a vállalatot. A nyersanyagok megfelelő minőségének és mennyiségének biztosítására az Univer több, mint 40 éve saját, kizárólag magyar termelői körre épülő termeltetési modellt alakított ki. Több száz, jellemzően Kecskemét 80 kilométeres körzetében dolgozó magyar őstermelő alkotja az Univer Product termeltetési rendszerének gerincét. Az élethosszon át tartó kapcsolat nem túlzás: a kölcsönös előnyökre építő modellben nem ritka, hogy mára az őstermelők második, harmadik generációja szállítja a cég termékeinek minőségi, magyar alapanyagait; ezzel biztosítva, hogy a magyar termőföld legjavából született termékek hazánkban és világszinten is értéket közvetítsenek.

Az Univer Product eredményeihez az 1960-as évek közepétől gyártott Piros Arany ételízesítő paprikakrém, később pedig az Erős Pista nyers darált erős fűszerpaprika készítmény jelentős mértékben hozzájárult.
A paprika (Capsicum annuum) a legfontosabb magyar fűszernövény, melynek termesztése a XIX. század közepéig csak családi gazdaságokban folyt. A század végén a paraszti háztartásokban az őrleményen kívül darálmány formájában, sóval télire eltéve is használták már ételek, húsok ízesítésére. Az Univer erre a hagyományra építve fejlesztette ki a Piros Arany ételízesítőt. Az ipari megvalósítás az alapanyagok gondos megválasztásának és feldolgozásának köszönhetően a legmagasabb minőséggel járt együtt. A tubusos Piros Arany rövid idő alatt a magyar háztartások elmaradhatatlan ételízesítője lett. Sikerére alapozva fejlesztette ki és vezette be a piacra az Univer az Erős Pistát, mely durván darált erős fűszerpaprika készítmény és főként levesek, főételek utóízesítésére használatos. Az Erős Pistás üveg rövidesen a magyar éttermek asztalainak olyan elmaradhatatlan kelléke lett, mint a só- illetve borstartó. Az 1990-es években az Univer határokon túli terjeszkedésével megindult a termékek külpiaci értékesítése is. Mára az Univer, de az egész magyar élelmiszeripar legjelentősebb és legismertebb márkázott export termékei közé tartozik a Piros Arany és az Erős Pista.

Mindkét termék megtalálható a Magyarország hagyományos és tájjellegű mezőgazdasági és élelmiszeripari termékeit tartalmazó „Hagyományok – Ízek – Régiók” gyűjteményben, ami az Európai Bizottság Euroterroirs programjának magyar megfelelője. E termékek magyar gasztronómián túlmutató hatásának, sikerének elismeréseként a Hungarikum Bizottság 2015. januári döntésének értelmében a Piros Arany és az Erős Pista felvételt nyertek a Magyar Értéktárba, így a Kiemelkedő Nemzeti Érték címet viselték. A Hungarikum Bizottság pénteki döntése pedig meghozta a magyar élelmiszer számára elérhető legnagyobb elismerést: a két kiemelkedő minőségű paprikakrém felvételt nyert a Hungarikumok Gyűjteményébe.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Gyors amerikai palacsinta
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














