2025.02.27.
A skótoknak bevált: Ezt az egy dolgot kell megtenned, hogy boldogabban ébredj reggelente
Azok, akik rendszeresen használják a közösségi média appokat, biztosan találkoztak már a hurkle-durkle kifejezéssel. Ez az a vírusvideókban terjedő reggeli szokás, ami bármelyikünk napirendjébe beilleszthető.
A skót nyelvben rengeteg egyedi szó és beszédes kifejezés létezik, az egyik közülük az interneten is nagy népszerűséget nyerő hurkle-durkle. Tény: úgy hangzik, mintha kitalált szó lenne, pedig egy valódi skót kifejezés, ami feltehetően először a 14. századi Skóciában jelent meg. Hiába, hogy több évszázada jelen van, mára sem lett kevésbé aktuális, sőt!

Ezt az egy dolgot kell megtenned, hogy jobban induljon a reggeled
Mit jelent a hurkle-durkle?
Bár mára szinte kiveszett a hétköznapi használatból, a Dictionary of the Scots Language szerint a hurkle-durkle jelentése: „ágyban maradni vagy heverészni azután is, hogy már fel kellene kelni vagy dolgozni kellene.” Más szavakkal, ahogy a Countdown című műsor sztárja, Susie Dent is megosztotta, a hurkle-durkle azt jelenti, hogy „az ágy meleg takarója alatt időzünk jóval azután is, hogy már ideje lenne felkelni”.
Ez így eddig nem tűnik többnek puszta lustálkodásnál – de ennél azért alaposabb megfontolás áll mögötte.
Miért lett népszerű a hurkle-durkle?
A kifejezés időről időre felbukkan a közösségi médiában, ahogy újabb és újabb emberek – influenszerek – fedezik fel maguknak. Susie Dent többször is beszélt erről a szóról, és saját bevallása szerint ő maga is egy hurkle-durkler. A szó legutóbb azután kapott új lendületet, hogy az amerikai színésznő és énekesnő, Kira Kosarin egy TikTok-videóban a hurkle-durkle-t választotta a nap szavának. Kosarinnak több mint 31 millió követője van a platformon, és a videót több mint 3,8 millióan látták.
Milyen előnyünk származhat belőle?
A hurkle-durkle-nek nincs pontos szabálya, csak annyi, hogy tovább maradunk az ágyban, mint ahogyan azt a napi teendőink indokolnák. Ez valójában egyfajta öngondoskodás. Olyan világban élünk, ahol folyamatosan online vagyunk, mindig reagálunk az értesítésekre, és nem tudunk lekapcsolódni a tennivalók végtelen áradatáról. Az tehát, hogy egy kis időt nyugodtan, az ágyban pihenve töltünk el, remek módja annak, hogy lelassuljunk.
Lehet, hogy egyeseknek ez nem jön természetesen, és egy kicsit tudatosan kell „erőltetniük” a relaxálást, de egy idő után ők is rájöhetnek, hogy megéri.

A tested és a lelked is megköszöni, ha kipróbálod ezt a módszert
A hurkle-durkle ugyanis valójában egy mindfulness-gyakorlat: arról szól, hogy a pillanatban legyünk jelen.
Ahelyett tehát, hogy minden reggel azonnal kipattannánk az ágyból, és belekezdenénk a napi rohanásba, néha-néha megengedhetjük, hogy a csend átjárjon minket. Ilyenkor észrevehetünk olyan dolgokat, amiket egyébként nem, egy kicsit tudatosabbá válhatunk a környezetünk és a saját elménk tekintetében is.
Persze mindez nem azt jelenti, hogy ilyenkor csak ágyban maradunk, és mondjuk nyomkodjuk a telefonunkat, hiszen akkor az egésznek nem lenne értelme. Inkább arra adjunk egy esélyt magunknak, hogy kikapcsoljunk – így élhetjük meg igazán a hurkle-durkle lényegét.
Ha pedig mindezt sikerült elsajátítani – lehet, hogy némi gyakorlás után –, akkor számos pozitív hatást érezhetünk magunkon. A fent említett mindfulness mellett energikusabbnak érezhetjük magunkat, és összességében kiegyensúlyozottabbak lehetünk.
Még többet olvashatsz az egészséges életmódról:
- Létezik egy gyümölcs, amitől sokkal pihentetőbb lesz az alvás
- Veszélyes betegségek jele is lehet a rendszeres délutáni alvás
- 5 tipp, hogy könnyebben ébredjünk reggel akkor is, ha még sötét van kint
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Nosalty Mit főzzek ma? Nem klasszik krémes bableves, részeges csirke...
Senki se maradjon éhesen! Fodros keles bableves, parmezános csirke és csinos sütőtökös linzer készül ma kis konyhánkban.
Nosalty Heti Menü: az ősz színe-java sűrű, melengető levessel, pörkölttel,...
Fahéjas, körtés, almás, diós és kürtős édességek, sütőtökös, gombás, sajtos, zöldséges és húsos főételek, no meg sűrű, gazdag lélekmelegítő levesek várnak a heti menüben. Ugye velünk tartotok ebben a hét napban is?
Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...
Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.
További cikkek
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Top Receptek
Gyors amerikai palacsinta
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Szaftos brassói aprópecsenye
A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















