2023.09.02.
Ennyivel drágább egy tányér húsleves egy étteremben, mintha magad főznéd
Korábban egyértelmű volt, hogy otthon főzni jóval olcsóbb, mint bármelyik más megoldás. 2023-ban ember legyen a talpán, aki ilyen sarkos kijelentéseket mer tenni, számtalan korábbi kőbe vésett igazságot átírt az infláció és az élelmiszer-árrobbanás. Megnéztük hát, hogyan alakul a húsleves ára az elmúlt időszakban.
A húsleves gyógyít (ez már bizonyított!), táplál és egy asztalhoz ülteti a családot. Csak megérezzük az illatát, és egy kicsit hazaérkeztünk – bárhol is legyünk. Egy tálcás kifőzdében és elegáns étteremben épp úgy kikérjük, ahogyan megunhatatlan a vasárnapi vagy az ünnepi asztalnál.
Arra voltunk kíváncsiak, hogy luxus lett-e az elmúlt időszakban a magyar konyha egyik alapvetése.

A (majdnem) eredeti Újházi-tyúkhúsleves, recept a képen!
„A" húsleves nem létezik
Az egyik legszebb a húslevesben, hogy főzheti szegény és gazdag egyaránt. A csontos-bőrös darabok (kevés hússal) épp úgy lehet ideális levesalapanyag, mint az egészen más árfekvésbe tartozó fácán- vagy marhahús. A műfaj egyik csúcsa, az Újházy-tyúkhúsleves ma már több ezer forintba kerül otthon főzve is. Ezt egy jó másfél kilós tyúkkal – nem csirkével – és az alap leveszöldségeken kívül csiperkegombával, spárgával, zöldborsóval, karfiollal főzzük.
A másik csúcsot a századeleji romantikát idéző Tafelspitz jelenti. A marhafartő, marhalábszár és velős csont szentháromságában fogant masszív leveshez (és a hozzá tartozó klasszikus, osztrákos almaszószhoz) vagy két tucat hozzávaló szükséges, de nem kell ahhoz a monarchikus hagyományokat követni, hogy több étkezést kigazdálkodjunk a hétvégi húslevesből. A levesből kivett főtt hús és zöldségek tucatnyi további étel alapanyaga lehet.
Táfelspicc
Húsleves (Orja leves)
Gyömbéres-fokhagymás erőleves buggyantott tojással
Pénztárcabarát csirkehúsleves: így lett 900, aztán 1400, majd 1700 forint
Kereken egy évvel ezelőtt számolta ki a Menedzser Fórum, hogy négy év alatt miként változott egy fazék, otthon főzött húsleves ára. A legolcsóbb húsleves-alapanyagokkal számoltak, 70 dkg csirkeszárnnyal, 20 dkg bontott csirkével, és csak az alapvető húsleveszöldségekkel (vöröshagyma, tv-paprika, sárgarépa, petrezselyemgyökér és zöldje, zellergumó plusz egy nem kötelező elemmel, krumplival is. Látható, hogy 2018 és 2020 között egy normális, szolid árhullámzás mutatkozik, majd a Coviddal először egy 10%-os, majd egy további 30%-os ugrás volt tapasztalható. Így lett egy fazék leves alapanyagainak ára ~900 forint helyett 1400 forint, az energiaárakat nem számolva.
A 2022 és 2023 közötti átlagos élelmiszerár-inflációval számolva további 23%-kal nőtt az (egykor) olcsó csirkehúsleves ára, immár kicsivel többre, mint 1700 forintra.
Ugyanez a számtan még kiugróbb értékeket mutatna, ha más, jóval több hússal és zöldséggel készülő recepteket számolunk ki. A zöldségek ára hihetetlenül sokat nőtt, továbbá a nemrég beszüntetett kormányzati hatósági árak is okoztak aránytalan drágulást a húsokban, hiszen a termelők a nem ársapkás húsokon próbálták visszakeresni a pénzkiesésüket.
Marhahúsleves
Tyúkhúsleves
Gyömbéres-citromos csirkeleves
2-es szorzó a heti menü és az étterem között
Étteremben ma már erősen gyanakodjunk, hogy ha három számjegyű egy adag húsleves ára, az bizony több nátrium-glutamátot látott, mint húst, csontot és zöldségeket.
Az egyedülállók vagy kis háztartást vivők esetében igazán meg lehet érteni, ha nem fő egy kondér húsleves a tűzhelyen. Az ő mentsváruk a heti menüs ételkiszállítás vagy a kifőzdék levesei. A Cityfoodnál például 660 forint a kisebb, 3,5 decis, és ezer forint alatt van a nagy, 6 deciliteres adag is, mindössze 940 forint. A Teletáltól 890 forintért rendelhetünk Újházy-tyúklevest 5 decis dobozban, míg az Egészségkonyhánál 4,5-5 dl érkezik: a (valójában csirkemellből főzött) csibeleves 895, a májgaluskaleves 1095 forint.
A kifőzdék árai ezzel szemben szintén jelentőset ugrottak. Csontleves még akad ezer forint alatt, sőt 690 forintért is találtunk erőlevest Budapesten, de a megszokott ár már 1300-1500 forint, és nem csak a fővárosban.
Az éttermekben óriási a szórás. Attól függően, hogy hol járunk, milyen igényes a konyha, és mennyire elegáns helyet választottunk, akár dupla annyit is fizethetünk ugyanakkora adagért. Vegyünk egy igazán stílusos példát. Egykor a Gundel Étteremben találták fel az Újházi tyúkhúslevest, amit ma is készítenek a házban, és házi metélttel kínálják. A gazdag Újházy-leves 2800 forint ma a Gundelben.

A nem mindennapi húsleves légies maceszgombócokkal, amit muszáj megfőznöd
Az óbudai Kéhli Vendéglőben legendás a húsleves, pontosabban annak variációi. Egy kishúslevest csirkemájas gombóccal már 1900 forintért kikérhetünk, míg az emblematikus Húsfazék már 3400 forintba kerül, de ez egy főétkezéssel felér.
A pilisi Stube sváb színekben vonzza nem csak a helyi, hanem budapesti vagy még messzebbről érkező vendégeket. Ők igen baráti áron, 1900 forintért kínálják a húslevest gazdagon, valamint a csak hétvégente kapható húslevest sváb gombóccal.
A lajosmizsei Öreg Tanyacsárda szintén közönségkedvenc. Húslevest kikérhetünk házi májgombóccal és zöldségekkel, valamint marhahúslevest lúdgégetésztával, gazdagon, 1850 forintért.
Az oly sokat korholt balatoni árakra is hoztunk két példát. A balatonudvari Laci Pince Csárda egy sokak által szeretett klasszikus. 1790 forintért tyúkhúslevesezhetünk itt, habár ez egy kisebb, 3 decis adagnak felel meg. A menő almádi jachtklub éttermében pedig 2400 forint a gyöngytyúkból főzött leves.
A tanulság levonható
Gyakorlatilag egyetlen tál éttermi leves áráért főzhetünk otthon egy egyszerűbb csirkehúslevest, a minimálisan szükséges mennyiségű zöldséggel.
Egy valamirevaló húsleveshez viszont szükséges egy beszerzőkörút és több óra főzés. Néha büszkeség megfőzni a sajátunkat, máskor ugyanilyen jólesik rábízni mindezt a profikra, és csak kikérni egy nagy tányér gőzölgő levest.
Szerző: Haranghy Orsi
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Étteremajánlóban nincs hiány nálunk:
- 10 hely az országban, ahol 100%, hogy isteni a túrógombóc
- 6 halsütő, ahol ropogós, és nem túl olajos HEKKET kapunk
- 6 étterem, ahol nemcsak hogy jót, kiválót ehetünk Egerben
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept





















