2022.07.01.
8 étterem, ahol nem (csak) tésztát tukmálnak a vega vendégre
Attól, hogy valaki nem eszik húst/halat, nem azt jelenti, hogy szegényes az étrendje. Sőt! Az éttermekben azonban rendre azt gondolják, elég a rántott zöldség és az olaszosnak titulált rizottó vagy tészta. De nem ezekben az éttermekben! 8 olyan helyet mutatunk, ahol kiváló vega opciókat is tartanak úgy, hogy alapjáraton nem vega vendéglátóhelyként üzemelnek, csupán haladnak a korral, törődnek a vendégek igényeivel, és a legváltozatosabb módon igyekeznek felépíteni a menüjüket.
Ugye ismerős a szituáció? Vegaként, flexitáriánusként étterembe mész, és csillogó szemmel magyarázza a családod/barátaid, hogy ez egy húsos és húsmentes étterem egyszerre, itt te is tudsz enni, van rántott sajt meg rizottó és esetleg paradicsomos tészta is. Őszintén? Ez édeskevés, unalmas, ráadásul sok konyhán eleve mostohán kezelik ezeket a fogásokat, így amíg a többiek jóllaknak és elmerülnek a választékban, addig te inkább beszélgetsz, és azzal nyugtatod magad, hogy elvileg itt jól készítik a somlóit. Szerencsére azért bőven vannak olyan vendéglátók, akik ugyanolyan műgonddal kezelik az étlap húsmentes részét, mint a szárnyastól tengeri halig terjedő etapot. Jöjjenek a kedvenceink! Húsmentes éttermezésre fel!
A Konyhám Balatonfenyves / A konyhám Stúdió 365 Fonyód
Szikra Gabi a Balaton egyik legenergikusabb, legtöbb kreatív ötlettel előhozakodó vendéglátója, aki csodát csinált a fenyvesi strandon, és immár Fonyódot is bevette, hogy az év 365 napján kínálhassa friss, modern fogásait.
Figyelnek a húsmentes felhozatalra is, egészen modern köntösben érkeznek a kirobbanó ízek.
Csak, hogy pár példát említsünk: petrezselymes újburgonyakrémleves, medvehagymás tojásos nokedli, hollandi, fermentált uborka, lecsó tökéletes tojással, kuszkusz, zöld curry, grillezett friss sajt. Az idényzöldségek és gyümölcsök alapvetések, termelői kecskesajtjukban sem csalódtunk még.

Medvehagymás tojásos nokedli / Fotó: A Konyhám Facebook-oldal
A Konyhám Facebook-oldal
A Konyhám Stúdió 365 Facebook-oldal
Neked főztem Gasztrokocsma, Zánka
Szinte közelebb van a Balaton-felvidékhez, mint a tóhoz, a Neked főztem már intézmény, régi „bútordarab”, ami ugyanúgy vonzza az éhes, véletlenül arra járó vándorokat, mint a célzottan hozzájuk érkezőket. Az alapanyagok zöme a környékről származik és örömmel készítenek nem csak húsközpontú fogásokat is, legyen az előétel, leves vagy főétel. Főzelékekben például nagyon jók, szeretnivaló, hogy nem feledik el ezt a műfajt, sokkal inkább időről időre modernizálják. Szezonban a hangulatos teraszon ücsörögve, de év közben odabent is élmény a Neked főztem. Néhány húsmentes finomság: grillezett kecskesajt, kápiás salsa, rántott tök, vargányás garganelli parmezánnal.

Grillezett kecskesajt zöldséges bulgurral töltött kápia, cukkinifőzelék / Fotó: Neked Főztem Facebook-oldal
Pajta, Őriszentpéter
Az őriszentpéteri Pajta egy abszolút természetközeli, fenntarthatóságra törekvő, fiatalos gourmet étterem, ami évről évre csak jobbá válik. Farkas Richárd konyhafőnök eltökélten vezeti a konyhát és sokszor alkot kizárólag zöldségek segítségével. Amennyiben ebédre érkezünk hozzájuk (12:00-14:30), á la carte módon válogathatjuk össze két vagy három fogásunkat. Húsmentesen is menni fog az ebéd (a vacsora degusztációs menüje sajnos nem opció), tényleg egyedi és lelassulós élményt nyújtanak, sok erdei gomba, zöldfűszer, gabona segítségével.

Húsmentesen is menni fog az ebéd / Fotó: Pajta Facebook-oldal
Matador étterem, Haraszthy Pincészet, Etyek
Etyek sem csak a borokról és a Sonkamesterről szól (igen, őt is nagyon kedveljük!), ha vega/vegán módon étkezünk, a Haraszthy Pincészet Matador éttermében otthonosan érezhetjük magunkat, hiszen aprólékosan odafigyelnek a húsmentességre. A gyönyörű étterem konyháját dél-amerikai szakemberek járatják csúcsra, lepénykenyeret kecskesajttal, almával és póréhagymával készítenek, de pestós-szárított paradicsomos opció is van.
Borkorcsolyáikból szinte több a húshagyó, leveseik és a főételek között kifejezetten vegán variációk közül válogathatunk. A borok persze adottak!

A Haraszthy Pincészet Matador éttermében otthonosan érezhetjük magunkat / Fotó: Haraszthy Pincészet Facebook-oldal
Haraszthy Pincészet Facebook-oldal
Mozata libanoni étterem, Budapest
A libanoni konyha eleve sok-sok zöldséggel, fehérjedús hüvelyesekkel dolgozik, ám a fővárosi Mozatát azért (is) ajánljuk, mert elképesztően gazdag az étlapjuk, az asztal közepére betolt krémek, saláták, falatok választéka szinte végtelen. Ételallergiával, speciális diétával éppúgy jóllakunk náluk, mint húshagyóként. Kellőképpen fűszeres, változatos textúrájú ételekre számítsunk, illetve csúcsszuper hummuszra, ropogós falafelekre, éppen annyira csípős/fűszeres fogásokra, amik még inkább a pikáns terminusba tartoznak. Lepénykenyerük kemencében sül és minden kencéhez szuper. Sok közel-keleti vendégük van, ami garancia az eredetiségre.

Kellőképpen fűszeres, változatos textúrájú ételekre számítsunk / Fotó: Mozata Facebook-oldal
Franziska, Budapest
A Batthyány térhez közel, illetve már a pesti oldalon is találunk egy Franziskát, ami látszólag olyan, mint egy álomszerű Insta-feed, mindig ugyanazzal a tökéletes filterrel, de a belbecs ugyanilyen ízléses és szép, mint ahogyan azt látványra gondolnánk. Reggeltől kora estig tartanak nyitva, és bár nem vegák és vegánok, millió a lehetőség a húsmentes étkezésre. Édes és sós bowl-ok, tojásételek és teljes főételnek beillő szendvicsek várnak, akár plusz alternatív megoldásokkal is (laktózmentes, gluténmentes, cukormentes). Hogy csak néhány finomságot említsünk: cukkinispagetti fetával és bazsalikommal, quinoa bowl hummusszal, grill répával, céklával, edamame babbal és napraforgómaggal, avokádó toast buggyantott tojással.

Millió a lehetőség a húsmentes étkezésre / Fotó: Franziska Facebook-oldal
KHAN, Budapest
Nyilván nem újdonság, hogy az ázsiai konyhákban sok-sok vegetáriánus fogást, falatot készítenek, ám a sok helyen inkább a húsos lehetőségekben bővelkednek. A KHAN üdítő étlapján szinte minden ételkategóriában van vega változat, ami üdvözlendő megoldás. Így sült dumplingjaik (töltött tésztabatyu) között is van húsmentes, nyári- és tavaszi tekercset is csavarnak csupa zöldséggel, tempurázzák az édesburgonyát, a shiitake gombát, szószos-szaftos és wokban sült tésztáik is elkészülnek teljesen zöldségalapúan, sok zöldfűszerrel, mogyoróval és pirított hagymával szórva.
Egy vega Kánaán a KHAN, ahol igazán demokratikus az étlap.

A KHAN üdítő étlapján szinte minden ételkategóriában van vega változat / Fotó: KHAN Facebook-oldal
Fleischer Restobar, Budapest
Óriási rajongótábora van a lassan 25. életévébe lépő Nagymező utcai Két Szerecsennek. A pesti Broadway találkozóhelye, ha úgy tetszik, 2021-ben kicsit kibővült, és a túloldalon egy néhai ingvarroda helyén nyitott meg a restobar. „Kistányéros” étkezésre rendezkedtek be, ami annyit tesz, hogy több kisebb finomságot érdemes megkóstolni, esetleg együtt fogyasztani azokat társasággal, családdal, párral. Szinte több a teljesen vega lehetőség, mint a húsos, Krasznai Norbert konyhafőnök tehetsége és kreativitása szavatolja a minőséget. Egy vegetáriánus ínyencnek a Fleischer nagyon vonzó lehetőség, hiszen nem kell lepkehálóval fogni a változatos, zöldséges-gyümölcsös ételeket, az étlap felét elfoglalják!

Egy vegetáriánus ínyencnek a Fleischer nagyon vonzó lehetőség / Fotó: Fleischer Restobar Facebook-oldal
Fleischer Restobar Facebook-oldal
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Címlapkép: Mozata Facebook-oldal
Ismerj meg még több kedves, érdekes és ínyenc helyet:
- 12 hangulatos reggeliző, ahol kedved szerint bekurblizhatod a napot
- 21 kiülős hely a folyó mentén fröccsel, naplementével
- 8+1 vendéglátóhely, ahová mindenképp térj be, ha Pécsett jársz
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Gyors amerikai palacsinta
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














