2022.05.22.
9 út, hogy a megmaradt húsból ínyenc pástétom legyen
A gourmet boltok csemegepultjainak egyik legkívánatosabb elemei a pástétomok. Főúri lakomákat juttathatnak eszünkbe a húsos-májas finomságok, jóllehet kifejezetten könnyű otthon megalkotnunk őket. 9 recept házi ínyenc pástétomokhoz!
A pástétomot ernyőfogalomként is használjuk, de íme egy kis eligazítás pâté-kérdésben.
Pâté (pástétom): hidegen fogyasztott fogás, késsel egészen apróra darabolt, darált vagy krémesített belsőségből, húsból vagy halból készül. Tálalhatják krémként, kenhetően; vagy formában kihűtve, majd szeletelve. Ritkábban tésztarétegben is süthetik.

Húsmentő akció – 9 út, hogy a megmaradt húsból ínyenc pástétom legyen
Terrine vagy pâté en terrine: gyakran rokonértelműen használják a pástétommal, amire a francia elnevezés is rámutat. Terrine-ként leggyakrabban olyan több komponensből álló ételt értünk, amit aszpik tesz konzisztenssé, a hosszúkás terrine nevű edényben sül, és az alapanyagok darabosan kerülnek bele. A pástétomhoz hasonlóan szintén sülhet tésztarétegben, de boríthatja aszpik is.
Rillette(s): konfitált húsból készült kenhető krém rusztikusan, ízlés szerint kisebb-nagyobb húsdarabokkal benne. Eredetileg zsíros sertéshús volt az alapja, ma már mindenféle húsból és halból készítik.
Ha száraz és unalmas a csirkemell
Ez esetben a tejföl vagy a majonéz a barátunk. Akár húslevesből mentettük, akár kisütöttük a csirkemellet, ismerjük be, hogy nem a párolt brokkoli mellett a legízletesebb. Pofonegyszerűen csinálhatunk belőle finom húskrémet, zöldfűszerekkel lesz izgalmasabb, most például kár belőle kihagyni az újhagymát.
Csirkehúsos pástétom
Tojásos-csirkehúsos pástétom
Baconös csirkepástétom
Csülök nem Pékné módra
A csülök a népnyelvben a zsíros, cupákos, kissé ormótlan ételek egyik szinonimája. Pedig milyen jól is tud jönni e sertéshúsrész természetes zsírossága egy pástétomban. Gondoljunk csak bele, egy egyszerű csirkemájas vagy zsidó tojás is libazsírral készítve az igazi. Frissítsük hagymákkal, ínyenc mustárral.
Csúcspástétom füstölt lazacból
Habár nem hús, itt a helye, és persze az legyen a legnagyobb problémánk, hogy túl sok a füstölt lazac otthon.
Kevés finomabb van egy frissen sült szelet lazacnál rózsaszín belsővel, de a belőle készített krém sem véletlenül az elegáns partik egyik kedvenc kanapéja (miniszendvicse, falatkája).
A lazacpástétom friss ízének és kellemes savasságának hármas titka: fehérbor, citromlé és kapor.
A tyúkhúsleves kétszer: húslevespástétom
Ha egy érettebb tyúkhús áll rendelkezésünkre, még mélyebb, emlékezetesebb ízű lehet a húslevespástétomunk. A gyöngyöző levest külön tálaljuk, egy következő fogás vagy akár előétel is lehet ez a főtt zöldségekkel teli pástétom, amelyet sütőben nyeri el a végleges formáját. Tökéletes értékmentés, a tyúkleves minden komponensének felhasználása. Csirkével is működik.
Csülökpástétom
Lazacpástétom
Húsleves-pástétom
Ha besokalltunk a sonkából
Nem csak húsvétkor fordulhat elő, hogy megjön a kedvünk a főtt sonkához. Ha már napok óta eszegetjük a méretes darabot, amit nem szeretnénk elpazarolni, de egy kicsit sok a jóból, pástétomba vele. Egy egyszerű ötlettel könnyedebbé tehetjük a masszív húst: készítsünk olyan pástétomot belőle, amelyben eltoljuk az arányokat a tojás irányában. Más megközelítésben: gondolkodjunk zsidó tojásban sonka extrával!

Aioli – a majonéz unokatestvére, amit otthon is elkészíthetsz
Akár egy középkori lakomán: fácánpástétom
Lévén a fácán vadszárnyas, kevéssé zsíros a húsa. De milyen finom az aranyló húsleves belőle! Ha emelnénk az úri leves adta élményen, egy fácánpástétommal toldhatjuk meg az étkezést. A levesben puhára főtt hús elbírja a tejfölt sőt még a szalonnát is, savanyú uborkával vihetünk savasságot bele.
Az aszalt gyümölcsök ínyencfaktora
Különösen a belsőségekre igaz, hogy a finoman kesernyés alapízhez rendkívül jól passzolnak az aszalt gyümölcsök. Az egyszerre édes és savanykás ízen kívül a textúrát is izgalmasabbá tehetjük vele, sőt a látványnak is jót tesznek elsősorban a piros bogyós gyümölcsök. Az aszalt szilván kívül igen jól áll a májasoknak az aszalt áfonya.
Sonkás pástétom
Nyúlmájpástétom
Bourbon csirkemájpástétom
Az alkoholok ízjátéka
Az alkohol sosem „lóghat ki" a pástétom ízéből, viszont kisebb csodát művelhet vele. Minél nemesebb az alapanyag, annál jobban passzol az erősebb ital hozzá, a libamájnak ezért is örök párja a tokaji aszú és a konyak.
Engedjük el a fantáziánkat: egy füstös bourbon vagy akár pálinka is megadhatja azt a bizonyos karaktert a pástétomnak, amitől nem lesz hétköznapi.
Nagyágyú a sütőben: az ötletadó vaddisznómáj-pástétom
A vaddisznómáj ez esetben csak a múzsa, hiszen ez a csemege csak ritkán jut el a háztartásokba. Bármely négylábú mája megfelelő alapanyag lehet, sertésé, borjúé és marháé is. A karakteresebb májhoz teljes zöldségarzenál illik, és lényeges elem a konyak és vörösbor is. Az alkohol kisül belőle, de megdolgozza az erőteljesebb ízű és textúrájú májat, a nem mindennapi fogás gombával és aszalt szilvával teljes.

Vaddisznómáj pástétom
1adag
Idő
75p
Költség
megfizethető
Nehézség
közepes
350
Kalória
10.2g
Fehérje
29.6g
Szénhidrát
21.1g
Zsír
Szerző: Pásztor Rozina
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Még több izgalmas, tavaszi recept:
- Leheletnyi orgona, fürjtojás és pisztácia – A tavaszi spárgasaláta, mely örök emlék marad
- Íme a tavaszi epres tiramisu, ami a házi babapiskótától tökéletes
- Ez a spárgakrémleves kimondhatatlan nevű, de tökéletes francia változata
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept
























