2021.03.28.
Így ünnepeljétek biztonságosan a húsvétot a járvány idején
Az idei már a második húsvét, amit a koronavírus-járvány és a korlátozások miatt óvatosabban, lemondásokkal kell töltenünk. Néhány alapszabály betartásával azonban biztonságosan ünnepelhetünk a szeretteinkkel.
Az idei húsvét sok szempontból más lesz, mint a többi, ahogyan a karácsony és a szilveszter is az volt. Ez még nem azt jelenti azonban, hogy a szűk családi körben nem lehet ünnepelni, csak azt, hogy alkalmazkodni kell a megváltozott körülményekhez, és elfogadni, hogy nem lehet nagy családi összejövetelt tartani.

Ehető alapanyagokból és pár száz forintból festettünk csodás tojásokat
Legyen más a tojásfestés!
Ha vannak gyerekek a háznál, a tojásfestés egy izgalmas húsvéti tradíció, amiről nehezen mondana le az ember – szerencsére nem is kell, de ha nem akarsz zsúfolt boltokban tolongani a festékért, kipróbálhatod a természetes alapanyagokkal való munkát. A cékla, a hagyma, erősebb színű őrölt fűszerek és a kávé nagyon jó alapanyag lehet ezekhez. A hagymával ráadásul szép mintákat is varázsolhattok a tojásokra. Így garantált, hogy nem kell feleslegesen a járványhelyzetben veszélyesebb boltba mászkálnod azért, hogy megvedd a festékeket.
Legyen otthon a tojásvadászat!
Itthon is tradíció, hogy a gyerekek a szabadban eldugott tojásokat, csokit és ajándékokat keresnek húsvétkor – idén ez azonban ne a játszótéren, de még csak ne is a baráti társasággal egybegyűlve, hanem otthon, szűk családi körben történjen. Lehet, hogy nem annyira izgalmas így, de plusz játékokat kitalálva a gyerekeket ugyanúgy le lehet vele kötni, mint a nagyobb összejöveteleken.

Így ünnepeljétek biztonságosan a húsvétot a járvány idején
Gondold át az ajándékokat!
Ahogy a tojásfestékért, úgy a húsvéti csokikért és ajándékokért is felesleges beállni a bevásárlóközpontok kígyózó soraiba, idén inkább legyél kreatívabb az ajándékozással, ha szoktatok ilyesmit. Inkább készíts házi süteményeket, és rendeld az ajándékokat online, vagy gondolkodj nagyon előre, és válassz egy kevésbé zsúfolt időszakot a bevásárlásra.
Nyuszikalács
Húsvéti nyuszi pogácsa
Húsvéti muffinok
Vásárolj be ügyesen!
Ha nem online rendeled az élelmiszert is (ami jelenleg talán a legjobb megoldás), akkor a bevásárlást okosan kell megoldanod, ha lehet, minél kevésbé zsúfolt időszakban, és úgy, hogy ne kelljen visszamenned az elfelejtett dolgokért. Éppen ezért okosan írd meg előre a bevásárlólistát, úgy, hogy már megtervezted, mit fogsz főzni-sütni a hosszú hétvégére, így garantált, hogy nem kell majd a legnagyobb tömegben visszaugranod egy-két dologért.
Rendeld meg a kaját!
Az a legbiztonságosabb megoldás, ha nem is te főzöl a családra, hanem rendeltek valahonnan – így még a járványhelyzetben éppen csak túlélő éttermeket is támogatjátok. Nézzétek meg, hol van húsvéti menü, vagy egész egyszerűen rendeljetek a kedvenc helyetekről – ez a húsvét úgyis más, mint a többi, nem dől össze a világ, ha nem a hagyományos ételeket fogyasztjátok. A lényeg úgy is az, hogy ezt az ünnepet is lehetőségek szerint a szeretteid körében töltsd, vagy személyesen, vagy ha máshogy nem megoldható, legalább online.
Tippek, hogy a karantén ellenére is csodás húsvétotok legyen:
- Kiderült, milyen sonkát nem szabad venni, ha jót akarsz enni húsvétkor
- 5 könnyen betartható tipp, hogy egészségesebb legyen a húsvéti menü
- Így készíts idén húsvétkor tökéletes báránybordát fűszervajjal
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Gyors amerikai palacsinta
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept

















