2021.03.26.
A húsvéti sonka révbe ér! – Tippek az ünnepi díszfogás elkészítéséhez
Ha már megvan a tökéletesen kiválasztott, a rózsaszín és vörös árnyalataiban pompázó, tömör húsú, vékony zsíros csíkokkal díszelgő sonkánk, nincs más hátra, mint hogy húsvét előtt egy nappal hozzálássunk a sonkafőzéshez. De hogyan?
A húsvéti sonka elkészítése kezdő és olykor még haladó szakácsoknak is nehéz feladatnak tűnhet, pedig egyáltalán nem az, csak néhány esszenciális dolgot kell tudnunk hozzá. Mennyi ideig főzzük, és hogyan ízesítsük, szükséges-e bármilyen előkészület? Ennek járunk utána.
Sikerült kiválasztani a számunkra legmegfelelőbb méretű és küllemű húsvéti sonkát. A sonka a húsvétot megelőző napokban levegős, hűvös helyen, a hűtőben vagy sötét és hideg spájzban, becsomagolva várja a nagy napot, amikor végre a húsvét főszereplőjévé válhat.
Ahhoz, hogy a sonkánk jó legyen, áztatnunk kell, sok minden függ azonban attól, mennyire sós a hús. Ne féljünk megkóstolni a sonkát! Ha nagyon sós, akkor a főzés előtti este áztassuk be friss, hideg vízbe. Egy éjszaka alatt a hús veszíteni fog sótartalmából, ráadásul puhább is lesz a végeredmény. A hagyományos füstölésű sonkákkal ellentétben a gyorspácolt húsokat elég csupán 2-3 órára beáztatni, ha pedig ne adj' Isten elfelejtenénk az éjszakai vizes áztatást, készítsük elő az ecetet a főzéshez.
Mérjük le a húst, a súlya ugyanis egyenes arányban lesz azzal az idővel, amelyet a főzésre kell majd szánni.
A jó sonka friss, hideg vizet igényel, legalább annyit, amennyi az egész húst ellepi. Kezdjük el melegíteni az edény tartalmát, figyeljünk azonban oda arra, hogy ne forrjon fel teljesen a víz, az egész főzés során inkább csak gyöngyözzön. Ahány kilós a húsunk, annyi ideig kell főznünk, az ízesítés terén viszont szabad kezet kapunk, a hagyományos 3-4 gerezd fokhagyma, egész bors és babérlevél trió mellett kakukkfüvet, ánizst, egy rúd fahéjat vagy akár borókabogyót is dobhatunk a vízbe, utóbbiról azért kérdezzük ki a család véleményét is, mert az ízét nem mindenki szereti. A vizet már nem kell sózni, hiszen egyrészt azért áztattuk hosszú órákat a sonkát, hogy az ne legyen túl sós, másrészt a hagyományos füstölésű sonkákat hosszú napokon keresztül érlelik sóban, így azok még egy éjszakányi áztatás után sem lesznek íztelenek.
Főtt sonka
Főtt sonka kenyérben sütve
Borókabogyóval főtt sonka
A hús megfelelő állapotát húsvillával ellenőrizhetjük. Ha a villa úgy csúszik a sonkában, mint kés a vajon, készen vagyunk, csontos húsnál pedig akkor vagyunk készen, ha a csont könnyedén kijön a húsból. Ha már arról tanúskodik minden, hogy készen vagyunk, hagyjuk a főzővizet teljesen kihűlni, majd ezután öntsük le a sonkáról (ne öntsük ki, a főzővíz még jó lehet ragukba, levesekbe, de akár főtt tojás főzéséhez is).
Néhány plusz tipp:
- Ha nem áztattuk be főzés előtt a sonkát, főzzük ecetes vízben.
- A fazékban a sonka kényelmesen férjen el (át lehessen forgatni), a víz pedig mindig teljesen lepje el a húst.
- A sonkát sose készítsük kuktában, rágós lehet a végeredmény.
- A zsírnak maradnia kell! Ne vágjuk le főzés előtt a zsíros részeket, ezek bele fognak főni a vízbe, ráadásul egy plusz ízzel gazdagítják a sonkát!
- Az éppen kihűlőfélben lévő sonkát ne fedjük le.
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!
Ezek a húsvéti receptek is érdekelhetnek:
- 9 tojással megrakott saláta, ami a húsvéti asztalon is megállja a helyét
- A hentes mondja: így válaszd ki a tökéletes húsvéti sonkát!
- Erre figyelj, ha húsvéti sonkát vásárolsz
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















