Életmód

2023.02.20.

Húsvétra elfogyhat a boltokból egy fontos alapélelmiszerünk

Nosalty profilképe Nosalty

Az említett alapélelmiszer nélkül mi alig tudjuk elképzelni a húsvétot.

Az elmúlt időszakban több vidéki boltban is megesett, hogy hiánycikknek számított a tojás. A szakértők szerint ez részben azért történt, mert az árstop bevezetése óta jelentősen beszűkült a kínálat ebből az alapélelmiszerből. Most pedig közeleg a tojás egyik fő szezonja, a húsvét, így felmerülhet bennünk a kérdés: vajon lesz elég a boltokban? Pákozd Gergely, a Tojásszövetség alelnöke a HelloVidék oldalának adott interjút, amiben megválaszolta ezt az égető kérdést.

Elfogyhat a tojás húsvétra

Bajban a tojás?

Termelői oldalról azt tapasztalhatjuk, hogy vannak fennakadások, ami részben betudható a madárinfluenza okozta vágásoknak, és az ennek nyomán életbe lépett korlátozásoknak. De ha Magyarország egészét nézzük, akkor a termelés nagyjából zavartalan. Amit tudni kell, hogy a belföldi tojástermelés nem elegendő a hazai fogyasztás teljes mértékű kielégítésére. Szükség van importra, ami főleg Európából érkezik Magyarországra. De szerintem inkább kereskedelmi oka van annak, ha nem találkozunk a hazai boltokban tojással

– magyarázta Pákozd Gergely.

Az árstop kapcsán annyit árult el, hogy szerinte nagyon nehéz az árbefagyasztással kapcsolatban nyilatkozni, mert a termelők még nem találkoztak ilyennel korábban, nincs rá gyakorlat. Emiatt egyelőre csak figyelemmel kísérik az eseményeket. A dolgot tovább nehezíti, hogy nagyon sok szereplő érintett a dologban. Mind a termelők, a csomagolóhelyek, a kereskedelmi láncok, a nagykereskedők, a kiskereskedők próbálnak a jelenlegi helyzethez alkalmazkodni.

Árstopon túl, a kérdés az is, hogy ha túltermelés lenne az európai vagy a magyar piacon, ami a húsvét utáni időszakban jellemző szokott lenni, akkor mi lesz majd az árakkal?

– tette hozzá a Tojásszövetség alelnöke.

Az árstop eltörlése kapcsán azt nyilatkozta Pákozd Gergely, hogy érezhető egyfajta félelem az árbefagyasztás kivezetésével kapcsolatban. Valószínű, hogy problémát okoz majd a felhalmozás, hiszen mindenki megpróbálja majd feltölteni az otthoni készleteit. Várható egy roham, amit a kereskedelmi láncok majd megpróbálnak enyhíteni, miközben kódolható egy újabb zavar a rendszerben: lesz egy jelentős kereslet, ugyanakkor veszteség minimalizálás miatt korlátozni kell a kínálatot, közben viszont a termelőknél lenne elegendő tojás.

„Az árstopnak van egy rossz pszichológiája, ami állandó készenlétre készteti a fogyasztót, hogy ki tudja, mikortól nem lesz, ha van, akkor gyorsan vegyünk" - fejezte be gondolatát a szakértő.

Forrásunk volt.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept