2020.11.30.
Húsvéti finomságok gyerekeknek
Használjuk a kreativitásunkat, dobjuk fel a Húsvéti menüt néhány szemet gyönyörködtető díszítéssel, és egy isteni kardamomos fehér csokoládékrémmel!
Édességért kiált a nép
Nálunk a Húsvéti menüben mindig szerepel tojáskrém és sonkás hidegtál, és a világért sem maradnánk ki abból, hogy melegen is együnk a zamatos, szaftos husiból! Általában sima füstölt csülköt vásárolok és hagymával, babérral, egész borssal főzöm meg. Teljesen más lesz az íze, mint a boltban kaphatónak! A frissen vágott, gyönyörű szeleteket egy csodálatosan könnyű angol-zellersalátával fogyasztjuk, a sonka levéből és a kis maradék husikból pedig - a kisfiam örömére - lencse- vagy bablevest készítek sok-sok zöldséggel.

Fehér csokikrém naranccsal és kardamommal recept
A sok sütés-főzés közben azonban mindig megfeledkezem az édességről. Valószínűleg azért, mert korábban nem kellett ezzel foglalkoznom, hiszen az aktív nagymamák illetve rokonok gondoskodtak rólunk. Idén viszont nem bízom a véletlenre, és egy igen egyszerűen összedobható kardamomos fehér csokikrémet készítek.
Húsvéti tányérdíszek tojásból
A főtt tojásokat hagymahéjjal szoktuk festeni, így ehetőek maradnak. Sokszor harisnya alá szorított zsálya- vagy petrezselyemlevéllel díszítjük, levén hagyjuk éjszakára, hogy reggel, amikor felkelünk és kibontjuk őket gyönyörű, természetes mintákat kapjunk. Ez még nem lenne tökéletes, mert egy idő után kiszáradnak és kifakulhatnak, ezért, ahogy nagyanyáink tanították, szalonnabőrrel fényesítjük a tyúkok adta áldást.
Szépek-szépek a festett tojások, de nem mindig olyan kelendőek, mint akkor, amikor tányérdíszeket készítünk belőlük. Lehet karikázni, hosszába vágni, zöldségekkel, salátával díszíteni a tálat, de ez sem mindig célravezető. Abban az esetben, ha figurákat készítünk belőlük, szem nem marad szárazon, csak a tányér. Biztosan elfogy minden általunk aprólékosan odahelyezett kis darabka!
Jövő héten a Húsvéti maradékok feldolgozásával foglalkozom, addig is tervezgessük az ünnepi menüt!
Gréti
A dekorációt köszönjük aButlers-nek! A helyszínt a ChefParade biztosította.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















