2024.02.29.
Megkönnyezhetjük idén a húsvéti sonka árát
Már most több szakértő arról nyilatkozott, hogy jelentős áremelkedés várható majd a húsvéti sonka piacán. A drágulás hátterében több tényező áll, a folyamat pedig eltérő mértékben érinti majd a különböző termékeket.
Sajnos már így, egy hónappal az ünnep előtt borítékolható, hogy a húsvéti sonka ára jelentősen emelkedni fog a következő hetekben. Több szakértő is megszólalt az üggyel kapcsolatban, és mind arra a konklúzióra jutottak, hogy a hústermékért többet kell majd fizetnünk, mint korábban. A hosszú érlelésű húsvéti sonkákra várhat a legdurvább drágulás, persze más termékek is érintettek lehetnek.

Megkönnyezhetjük idén a húsvéti sonka árát
A Húsiparosok Szövetségének elnöke úgy nyilatkozott, hogy a piaci logika miatt egészen biztos, hogy a következő hetekben emelkedni fog a sertéshús ára.

Tippek: Így főzd tökéletesre a húsvéti sonkát
Mostanában már amúgy is jelentős mértékben emelkedett a német sertéshús jegyzése, ez pedig sajnos a magyar piacra, a magyar árakra is hatással lesz. Ahogy az elnök mondta, a sertéscomb például 30%-kal drágult az elmúlt négy évben.
Az Agrárszektor főszerkesztője is megszólalt az ügyben, aki szintén megerősítette a húsipari szövetségelnök által előrejelzett tendenciákat. Hozzátette, hogy az áremelkedés abszolút nem meglepő, hiszen az alapanyagok drágulása mellett a feldolgozók költségei is nagymértékben emelkedtek.
Persze a drágulás nem lesz egyenértékű minden terméknél: jobban érinti majd a hosszan érlelt sonkákat (a magasabb minőségi követelmények miatt is) – a gyorspácolt húsáruk enyhe emelkedéssel is megúszhatják.
Hírek, érdekességek, újdonságok:
- Ez a rákkeltő szer vonja be a legtöbb gyümölcsöt és zöldséget
- Ez a legrosszabb, amit vacsorára ehetsz a dietetikus szerint
- Nigella Lawson szerint kizárólag így lesz tökéletes a sült krumpli
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















