2020.11.30.
Húsvéti sonka extrákkal
Idén kicsit megbolondítottam a húsvéti sonkát, és mindenkinek ezt tanácsolom, aki valami különlegességet szeretne az idei ünnepen az asztalra tenni!
Két éve karácsonykor már jó előre elterveztem, hogy sonkát fogok sütni. Aztán persze az utolsó pillanatban indultam el bevásárolni az ünnepi menühöz, és szinte mindent sikerült is beszereznem, egy dolgot kivéve: a sonkát. A harmadik hentes, akinél kétségbeesetten próbálkoztam, hogy legalább pult alól hátha ad valamit, szó szerint kiröhögött, hogy „egész sonkát csak húsvétkor lehet kapni, jöjjön vissza majd akkor.”

Mézes-mustáros sült sonka recept
Így tettem, és idén a klasszikus főtt sonka határain túllépve a hagyományos módszer helyett inkább egy új technikát választottam. Persze a főzés nem maradhatott el, viszont nem vízben, hanem ciderben tettem oda, némi csillagánizs, gyömbér és narancshéj társaságában. Miután elkészült, akkor szintén ciderből, illetve mustár és méz keverékéből sűrű mázat főztem hozzá, amivel jó alaposan megkentem. Így ment a sütőbe, ahol ragacsos-ropogósra pirult. Elképesztően látványos a végeredmény és nem kell félni, az édeskés ízt csak elvétve fogjuk érezni, de annyi pluszt ad hozzá, hogy nem igazán lehet összehasonlítani az autentikus húsvéti változattal. Bár nem is kell. Nem állítanám, hogy finomabb, de csak azért, mert komoly érzelmi kötődésem van a klasszikushoz, de aki már unja, vagy a szülőknél, nagyszülőknél, rokonoknál, barátoknál, szomszédnál amúgy is "átlagos" főtt sonkát raknak elé, annak tökéletes választás. Amúgy a gyömbéres házi tormámmal egyszerűen isteni! Kicsit távol-keleti hangulatú, nagyon izgalmas kombináció. Cider helyett választhatunk gyömbérsört is, esetleg barnát, bár ez utóbbinál már más fűszereket társítsunk hozzá. Melegen és természetesen hidegen is egyaránt nagyszerűen fogyasztható. Előre is dolgozhatunk: teszem azt előző este megfőzzük a sonkát – így a munka oroszlánrészén túl is vagyunk – , majd csak másnap sütjük készre.

Mézes-mustáros sült sonka recept
Ui.: mindenképpen meg kell jegyeznem, hogy csodálatos fotókat lőttünk hozzá Nora Palmer kolléganőmmel. Hát nem? Én szerelmes vagyok beléjük, bár megszenvedtünk érte. Pontosabban csak én, mert fotózás közben ráesett egy asztallap a lábamra, ami mostanra már szép lila, így bicegve töltöm az idei húsvétot, de megérte.
Legújabb receptek
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Barta Brigi konyhájának állandó vendége ez a szaftos és krémes csirkerakottas, amihez a klasszikus savanyúság helyett barackbefőttet fogyaszt a család. Hidegen, melegen és másnap is ...
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat
A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Még több top recept
Friss receptek
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
- A legegyszerűbb mákos-meggyes rétes
Még több friss recept














