2020.11.30.
7-féle húsvéti sonkát teszteltünk, és kiderült, mennyi különbség van sonka és sonka között!
Egyre közelebb a húsvét, sokan már a héten megveszik a számukra legszebben mutató sonkát. Mi most a legjobb füstölt lapocka nyomába eredtünk!
A sonka a húsvéti asztal egyik legfontosabb eleme, az ünnep során ez az az étel, amit reggel, délben és este is előszeretettel majszolunk, már ha elég finom és sós.
A jó húsvéti sonkát nem is olyan egyszerű kiválasztani, mint azt az ember elsőre gondolná. Ma már a legtöbb bolti sonka olyan vákuumcsomagolásban kapható, ami lehetetlenné teszi, hogy megszagoljuk a kiválasztott húst vagy leellenőrizzük, mennyire vizes az.

Szerkesztőségünk tagjai ezúttal hét különböző gyorspácolt sonkát kóstoltak meg, mindegyik sertéslapockából készült, és kettő kivételével mind kötözött sonka volt.
Megmutatjuk, mi a tökéletes húsvéti sonka négy titka
Ezt is olvasd el!
A teszt vezetője a sonkákat még az előző napon megfőzte és egy éjszakán át saját levében hagyta kihűlni, az ízesítéshez vöröshagymát, fokhagymát, borsot és babérlevelet használt. Míg a felül látható képeken a sonkákat kicsomagolt, de még nyers állapotában láthatjuk, addig alább már az elkészült sonkákat vesszük górcső alá.
Kalács a sonka mellé:
Fonott vajas kalács
Húsvéti fonott kalács Glaser konyhájából
Húsvéti fonott kalács Ágitól
A kiválasztott termékek márkáját csak egy ember ismerte, a sonkákat ezúttal is öten kóstolták meg, véleményük teljesen szubjektív.
Nézzük a húsvéti sonkákat a kóstolás sorrendjében!
Pick békebeli füstölt lapocka

Vélemény: Bár az első kipróbált lapocka nem volt kötözött sonka, szép és rusztikus külsejével első látásra mindenkit meggyőzött. A házias hús kellően zsírosnak tűnt, színével és illatával mindenki meg volt elégedve. A sonka kellően sósra és füstöltre sikerült, így a végeredményben mindenki elégedett volt.
Spar kötözött lapocka

Vélemény: A Spar saját márkás kötözött sonkája külsőre nagyon szép volt, belül viszont mindenki figyelmes lett arra, mennyire sok a zsír a sonkában, valamint a füstös illat sem volt eléggé érezhető. A sonka húsos része kellően ízletes és sós volt, a túl sok zsír viszont nem tett jót a jóízű húsnak.
Kaiser kötözött sonka

Vélemény: A Kaiser sonkája már első ránézésre is mindenkinek tetszett, szinte az egész lapocka színtiszta húsból állt egy-egy vékony, zsíros kis ívvel megbolondítva. A külső mellett az illat is kielégítő volt. Tesztelőink szerint a sonkának egyetlen hibája volt, a hús kissé zselés állaga, amitől egy kicsit kellemetlen volt rágni.
Penny kötözött sonka

Vélemény: Kívül szép, belül viszont jól láthatóan sok zsír volt a Penny sonkájában, melynek egészében nagyon enyhe sonka illata volt. A sonka húsos része finom és sós volt, az egyedüli gond az volt, hogy a legtöbbek számára túl kevés volt a sonka hústartalma.
Új Palini füstölt, kötözött lapocka

Vélemény: Az Új Palini sonkának igazi sonkás illata és íze volt, a húsos rész mellett kellően elég zsír is volt a sonkában. A hús kellően sós volt, azonban a Kaiser termékéhez hasonlóan itt is érezhető volt a zselés, kicsit gumis állag.
Pápai Mestersonka

Vélemény: A Pápai Mestersonka már első ránézésre is mindenkinek nagyon vonzó volt, a kipróbált sonkák között ez volt a második olyan lapocka, amelyet nem kötözött formában vásároltunk meg. Bár a kész sonkában sok volt a zsíros rész, a hús színre, illatra és ízre is mindenki számára megfelelő volt.
Baroni kötözött lapocka

Vélemény: Ennek a sonkának igazán finom és átható füstös illata volt, a hús és a zsír egyenlő arányban oszlott el a sonkában. A füstöz ízű, világos színű hús szinte rögtön szétesett a szájban, többek szerint egy kicsit lehetett volna sósabb a pác.
LÁSSUK A VÉGEREDMÉNYT!
NÉVHONNAN?ÁR / KILOGRAMM1.Pick békebeli füstölt lapockaSpar2390 Ft / kilogramm1.Pápai MestersonkaPenny1699 Ft / kilogramm2.Kaiser kötözött sonkaTesco990 Ft / kilogramm3.Spar kötözött lapockaSpar1090 Ft/ kilogramm4.Új Palini füstölt, kötözött lapockaCBA Príma1990 Ft / kilogramm5.Penny kötözött sonkaPenny990 Ft / kilogramm6.Baroni kötözött lapockaLidl879 Ft / kilogramm
EZ IS ÉRDEKELHET:
Ezeket olvastad már?
8-féle gyorsfagyasztott csirkefalatot teszteltünk - ez lett az abszolút kedvenc
Nehéz fába vágtuk a fejszénket, mivel legutóbbi terméktesztünkön gyorsfagyasztott csirkemellfalatokat kóstoltunk. Sajnos nem arattak osztatlan sikert ezek a termékek.
8 instant kakaóport teszteltünk, és egy kicsit meg is lepődtünk
Kicsik és nagyok egyaránt imádják az instant kakaóport, amelyből könnyen és gyorsan készíthető egy finom reggeli ital. De vajon tényleg a legismertebb a legfinomabb?
8+1 vaníliás pudingport teszteltünk, az árak és az ízek is...
A puding próbája az evés, ezen a héten a legfinomabb vaníliapuding nyomába eredtünk, és igencsak meglepődtünk azon, milyen jó árakon találhatunk jó minőségű desszerteket.
13-féle cseh-szlovák csokit és nápolyit teszteltünk - nekünk ezek ízlettek...
Koko, Kávenky, Margot, Kofila, Deli - szlovák és cseh csokikat és nápolyikat teszteltünk. Mutatjuk a kedvenceinket.
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept






















