2024.12.06.
Így tartósítottak dédanyáink régen, a hűtőszekrény előtt
Míg egy mai háztartásban eszközök és berendezések hada áll rendelkezésünkre, hogy hosszú ideig, jó minőségben és frissen tudjuk tartani az ételeinket, régen ez nem volt ilyen egyszerű. Most néhány olyan ősi tartósítási eljárást mutatunk be, amelyekből többet még ma is használhatunk.
Hűtőgép speciális hőmérsékletet és páratartalmat biztosító tároló rekeszekkel a zöldségfélék számára, fagyasztó állítható hőmérséklettel, vákuumozógép, aszalógép, befőzőautomata, borhűtő – csak néhány azon modern eszközök közül, amelyekkel könnyen és hosszan frissen tudjuk tartani az ételeket. Többük létezése már olyan természetes számunkra, mint hogy víz folyik a csapból, pedig még pár évtizeddel ezelőtt sem volt minden háztartásban hűtőgép, hogy a többi berendezésről már ne is beszéljünk. Bár kétségtelen, hogy ma már sokkal könnyebb és egyszerűbb frissen tartani az ételeket, sok régi tartósítási eljárást ma is érdemes kipróbálnunk és használnunk, még akkor is, ha a mélyhűtő is fel van töltve zöldséggel, gyümölccsel és húsfélékkel.

Sok régi tartósítási eljárást ma is érdemes kipróbálnunk és használnunk
Mióta az emberiség tudatosan állatot tart és földművelést végez, az ételek tartósításának gyakorlata is kialakult, hiszen a megtermelt javakat úgy kellett elraktározni, hogy azok aztán egész évben ellássák a közösséget egészséges és tápláló ennivalóval. Míg a gabonák és száraz élelmiszerek könnyen és hosszú ideig eltarthatók, a magas víztartalmú alapanyagok – zöldségek, gyümölcsök, tejtermékek, húsok – hamar romlanak, de már évezredekkel ezelőtt hatékony módszereket alkalmaztak arra, hogy mégis sokáig eltarthatók legyenek.

Yakhchāl azaz jéggödör az iráni Yazd településről, mely még ma is alkalmas jég (vagy étel) tárolására
Húsok tartósítása
Számos tartósítási eljárást a mai napig alkalmazunk a húsoknál, hiszen a sózás, szárítás, abálás, aszalás és a füstölés ma is az egyik legelterjedtebb módszer a húskészítmények tartósítására. A húsok (és halak) egy részét sózva, majd füstölve tartósították, másik részét sózva jégveremben tárolták, de elterjedt volt a zsírban tartósítás is, amit manapság az elegáns konfitálás kifejezéssel illetünk, és sokan hajlamosak elfelejtkezni arról, hogy egy milyen régi, a paraszti kultúra teljesen hétköznapi eljárásáról van szó.

Így tartósították nagyanyáink egy évig a húst
A fent említett jégverem, azaz az ősi hűtőszekrény nem volt más, mint egy mélyre ásott gödör, amit szalmával szigeteltek és a téli időszakban jégtábla-darabokkal töltöttek fel, hogy aztán egész télen, tavasszal és kora nyáron ott tudják hidegen tartani a romlandó élelmiszereket. Bár azt gondolnánk, hogy a mai szuperhűtőgépek adhatnak csak olyan biztonságos és állandó hűtést, amiben biztonságosan eltarthatók az ételek és alapanyagok, valójában a jégverem is remekül hidegen tartotta az élelmiszereket, már Mezopotámiában és az ókori Rómában is ilyen mélyre ásott gödrökben tárolták a hegyekből és befagyott tavakból hozott jeget – így lehetett már a Római Birodalomban is kedvelt hűsítő finomság a fagylalt, ami egy jégkásaszerű, jeges nyalánkság volt.
A zsírban sütés, más néven konfitálás egy széles körben alkalmazott tartósítási eljárás, amellyel a húsféléket tudták biztonságosan és frissen tartani – a húst annyi zsírba helyezték, hogy teljesen ellepje, majd nagyon alacsony hőfokon, 65-70 Celsius fokon legalább négy órán át sütötték, így a hús úgy anélkül tudott átsülni, hogy megégett vagy kiszáradt volna.
Ezzel a módszerrel a szárazabb, inasabb húsfélék is remekül tartósíthatók, ízük pedig, mivel a zsírmolekulák teljesen átjárják őket, sokkal szaftosabb lesz.
Az így tartósított húsfélék hidegen és melegen, sőt utánpirítva is fogyaszthatók, sokrétűen elkészíthetők. A zsírt sózni egyáltalán nem kell, de különböző fűszerekkel – borssal, babérlevéllel, zöldfűszerekkel – szokás gazdagítani. Az aromás zsírt pedig a hús felhasználása után sokféle más étel elkészítésénél használhatjuk.
Házi savanyúság
Sóban eltett citrom
Lecsóbefőtt télire
Tejtermékek
A tej frissen tartása a modern időkig alapvetően egy nagyon nehezen kivitelezhető és érzékeny feladat volt, hiszen a tej az egyik leggyorsabban romló élelmiszer. Míg ma természetes, hogy a hűtőt kinyitva bármikor friss tejhez jutunk, ma is rengeteg odafigyelés és sokféle, szigorú szabály betartása kell ahhoz, hogy a tej ne romoljon meg. A tejsavas erjedésnek hála a romlott tej, sem romlott, hiszen a kefir, a joghurt, az aludttej, a különböző lágy sajtok, túrók, tejfölök, a vaj és a sajtok végeláthatatlan sora is alapvetően azért jött létre, hogy valahogy tartósítsák az értékes tejet.
Fermentált rókagomba
Kínai savanyított cukkini
Napon szárított paradicsom eltevése 2.
Zöldségek és gyümölcsök
A zöldség- és gyümölcsfélék tartósításának többféle módja is volt, amellett, hogy a hidegben való tárolás, anélkül, hogy a fagy kárt tudna tenni a zöldségben máig bevált módszer, sokféle magas víztartalmú gyümölcs és zöldség van, amit nem lehet megfelelő hűtés nélkül sokáig eltartani. Esetükben, mivel a nagy mennyiségű fagyasztás nem volt lehetséges, a víztartalom csökkentése volt a cél, hiszen ha szárazabb volt az alapanyag, tovább is elállt.
Így az aszalás és szárítás terjedt el számos zöldség és gyümölcs tartósításánál, valamint ahogy a sóban tartósítás egy bevált módszer, úgy gyümölcsök esetében a cukorral való tartósítás is elterjedt volt, gondoljunk a különböző, rendkívül finom kandírozott gyümölcsfélére.
Ezek mellett a cukorral való befőzés és üvegekben való tartósítás, vagy az ecettel és sóval történő eltevés is ősi módszer, a lekvárok, csalamádék, savanyúságok, marinált ételkülönlegességek évszázadok óta részei a gasztronómiánknak.
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Ezeket a tippeket is érdemes megfontolni:
- A fermentált ételek még a cukorbetegség megelőzésében is segíthetnek
- Ezért érdemes gyakran fermentált ételeket fogyasztani
- Így tedd el a céklát savanyúságnak – a pörköltek örök kísérője
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha marad, persze csak ha ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat
A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept





















