Életmód

2024.02.10.

A hüvelyesek napján, február 10-én indul a fehérjeforradalom

A Felelős Gasztrohős sok-sok éve hirdeti a fenntartható étkezés fontosságát, február 10-én induló kampányában pedig hazai vagy közeli forrásból beszerezhető növényi fehérjeforrásokat mutat be: indul a FehérjeForradalom!

A Felelős Gasztrohős a dietetikussal összeállított informatív grafikák mellett tippekkel, receptekkel is segít a fenntarthatóbb étkezés iránt érdeklődőknek. A kampányhoz a Fenntartható Vendéglátóhelyek is csatlakoznak. 

Grafika: Kőfaragó Zsuzsi

Manapság a fehérjebevitel, az elegendő fehérjefogyasztás sokakat foglalkoztat, de általában állati fehérjékhez nyúlnak a fogyasztók. Ezeknek azonban környezeti és egészségügyi szempontból is jóval kevesebb az előnyük, mint a hátrányuk.

Az elmúlt években több tanulmány is bebizonyította, hogy a növényi alapú étkezésnek számos pozitív egészségügyi hatása van; csökkentheti a szív-, és érrendszeri megbetegedések, a daganatos megbetegedések és a cukorbetegség kialakulásának kockázatát is.

“Az elmúlt 50 évben folyamatosan nőtt a világ húsfogyasztása, a 60-as évek óta megnégyszereződött a globális hústermelés. Ez az iparosodott tenyésztés és az abból származó állati termékek nemcsak az egészségünkre, de a bolygóra is nagy terhet rónak. Az élelmiszer előállítás kibocsátásának több mint feléért az állattartás tehető felelőssé, emellett hatalmas a vízlábnyoma, rengeteg energiát és földterületet igényel. Ezért környezetbarát étkezésről a húsfogyasztás csökkentése nélkül manapság már nem beszélhetünk. Ilyenkor jön az a kérdés, hogy de mit együnk akkor helyette? Ebben szeretnénk segíteni legújabb kampányunkkal" - mondta el Kiss-Szabó Eszter, a Felelős Gasztrohős Alapítvány kommunikációs vezetője. 

Finom hüvelyesreceptek a képre kattintva elérhetők!!

Fehérjeforradalom

A Gasztrohősök egy egész szuperhős csapatot állítanak fel, akik segítenek majd megvívni a fehérjeforradalmat. A szemléletformáló kampányban három-három hazai vagy közeli forrásból beszerezhető, magas fehérjetartalmú gabonát, hüvelyest és olajos magvat mutatnak be. “ Dietetikus segítségével választottuk ki azokat az alapanyagokat, melyekre fókuszálunk a kampányban. Azt azonban nagyon fontos kiemelnünk és hangsúlyoznunk, hogy mind környezeti, mind egészségügyi szempontból a sokszínű, változatos étkezés a legkedvezőbb. Fogyasszunk minél többféle hazai, szezonális zöldséget, gyümölcsöt, hüvelyest, olajos magvat és gabonát, ezzel támogatva a biológiai sokféleséget” - tette hozzá Eszter. 

Fava, a görög sárgaborsópüré

hummusz

Fava, a görög sárgaborsópüré

Csicseriborsós minestrone

minestrone

Csicseriborsós minestrone

Babhummusz

hummusz

Babhummusz

A hüvelyesek világnapján induló, egy hónapos kampány során számos információt megtudhatunk a növényi fehérjeforrásokról, tippeket kaphatunk a beszerzésükről, előkészítésükről és természetesen az elkészítésükről is. Ha pedig inkább a profikra bíznánk a húsmentes étkezésünket, erre is van lehetőségünk; a kampányhoz csatlakozó Fenntartható Vendéglátóhelyek által készített ételeket is megkóstolhatjuk.

Budapesten a HerBarban, a Dynamobakeben, a Jardinette Kertvendéglőben és a The Planteenben, Zebegényben a Natura Hillben, Miskolcon a Süt a nap vegán bisztróban, Pécsett a Reggeliben, Kéthelyen pedig a Lokal47-ben kóstolhatunk bele a FehérjeForradalomba.

További infó: a Feleős Gasztrohős weboldalon és a Facebook-on!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Fokhagymakrémleves sajtos pirítóssal, fehér csészében tálalva

fokhagymakrémleves

Fokhagymakrémleves

Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...

Klasszikus lúdlábtorta, fehér tortatálon tálalva, étcsokoládé-krémmel és meggyszemekkel

lúdláb torta

Lúdlábtorta klasszikusan

A lúdlábtorta egy igazi klasszikus desszert, melyben az étcsokoládé és az alkoholba áztatott meggy ikonikus párosa találkozik. Elegáns és ünnepi, ezért jó választás különleges ...

Csokoládés muffinok színes cukorkákkal megszórt, vastag csokikrémmel a tetejükön, világos faasztalon elrendezve.

csokis muffin

Krémes extra csokis muffin

Ezzel a recepttel többet kísérletezgettem, először gluténmentesen készítettem (egy vendég miatt). De muszáj volt simán is elkészítenem, így egy kicsit variáltam az adagokon és így ...

Még több recept

Neked ajánljuk

Fokhagymakrémleves videó

Fokhagymakrémleves

Legnépszerűbb cikkek

Karácsonyfát nézegető nő és kisgyerek

Otthon

December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...

Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.

Vajas kenyér

Otthon

Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol

Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.

Leander átteleltetés

Otthon

Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...

November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

kürtőskalácsok csomagolva

Életmód

7 hely Budapesten, ha a tökéletes házi kürtőskalácsot keresed

Nem tudom pontosan mikor történt, hogy a kürtőskalács lett a nagybetűs, magyar édesség, de tény, hogy egy ideje minden sarkon árulják, az idelátogató turisták kezében pedig a töltött változattól kezdve a klasszikusig mindenféle változat megtalálható. Mivel ezt az erdélyi finomságot ennyi helyen árulják, nehéz eldönteni, hol kapunk igazán jó minőséget. Ezért most segítünk, és mutatunk hét kürtőskalácsozót Budapesten, ahol garantáltan nem fognak csalódást okozni.

Kormos Lili

kialvatlan férfi reggel az ágyban

Otthon

Mikor feküdj le, ha óvnád a szíved? A szakértők szerint...

Mikor érdemes lefeküdni, ha az egészséged is szem előtt tartod? Megmutatjuk, mit tudunk az alvásidő, a rendszeres alvási rutin és a vérnyomás kapcsolatáról.

Nosalty

Hamis tepertős papucs szilvalekvárral

Életmód

Nosalty Mit főzzek ma? Erdélyi zöldségkrém és gombócleves készül házi,...

Hibátlan receptek Erdély mélyéről melengető ízekkel, zöldséges, füstös mártogatóssal, húsos csorbával és szilvalekváros papuccsal.

Brecz Judit

További cikkek

Karácsonyfát nézegető nő és kisgyerek

Otthon

December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...

Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.

Vajas kenyér

Otthon

Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol

Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.

koreai nő a földön ülve étkezik

Gasztro

Kétezer éve így fűtenek Koreában, és radiátor nélkül sem fáznak

Ez a többezer éves koreai fűtési módszer tényleg nem mindennapi... ismerjétek meg ti is!

Még több cikk

Top Receptek

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

parolt-lila-kaposzta

párolt káposzta

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...

aranygaluska-ahogy-nagymamam-kesziti

aranygaluska

Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti

Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept