2020.11.30.
Icuka a CBA-ból nagyon forró hangulatot teremt új reklámjában
Icuka, a CBA kedvenc kasszása ismét visszatért, ezúttal egy forró, nyári hangulatot idéző reklámmal szegezi a tekinteteket a képernyőre.
Icuka a nyári szezonban eddig nem nagyon mutatta meg magát, a legutóbbi reklámkampány során a magyar kártya romantikus alakjainak öltözött be, most viszont egy igazán vad videoklip jelent meg, melyben Icuka szinte mellékszereplővé válik a többi résztvevő között.
Nézzétek!
Icuka a CBA saját márkás, piros termékeit mutatja be egy, a Balatoni lázat éneklő lánynak, aki mezítláb a polcok között járva éppen egy csomag CBA-s kamillás toalettpapírt tesz a bevásárlókocsijába. Mi, a nézők elsőre azt is hihetnénk, hogy a lányt (aki teljesen olyan, mintha tényleg egy Balatonon forgatott ezredfordulós videoklipből lépett volna ki) semmi sem takarja.
Aztán törökülésben beevez Icuka, innentől kezdve pedig beindul a buli, jön a lángos, vízipisztoly párbaj és röplabda verseny veszi kezdetét a tejszínhabos flakonok és a müzlik között. Én személy szerint nagyon kíváncsi lennék arra, mennyiszer kellett vajon rendet rakni forgatás során egy elpattant labda miatt, és az is érdekelne, pontosan ki a célközönsége ennek a reklámnak?
A PIROS termékeket ajánló reklám végül pedig egy keretes befejezéssel ér véget, amelyben a vásárló lány még a fürdőruha felsőjét is leveszi, egyszóval A CBA megint kiadott egy olyan reklámot, amin aztán rendesen lehet csámcsogni!
Ti mit szóltok hozzá?
EZ IS ÉRDEKES:
Ezeket olvastad már?
Itt a nyár legforróbb slágere Icukától
A "Csing! Csing!" dallam ezután mindenki fejében ott cseng majd.
Icuka most a rizsről rappel - ezt a videót vagy...
Icuka megint nagyon adja az új reklámokban. Nemrég megjelent videóját már több mint 280 ezren látták.
Te is kiégsz, ha meglátod, Icuka mivel köszönti a tavaszt
Icuka lett a magyar kártya tavaszi ásza, némi komolyzenés aláfestéssel.
Liptai Claudia teljesen új szerepben mutatja meg magát - így...
A műsorvezető lelkesen kezdett bele a közös munkába az egyik hazai áruházlánccal.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...
Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Palacsinta alaprecept
Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















