Gasztro

2020.11.30.

Ideje a tavaszi kamratakarításnak!

rizskirály profilképe rizskirály

A téli ruhák még várhatnak, a nyáriak is nagy zsákokba rejtve pihenhetnek a gardrób átrendezéséig, de mi a helyzet a kamra környékével? Na, igen, a kamrának ideje nekiesni.

Elérkezett a pillanat, amikor már nem húzhatom tovább az időt, mondván, még úgyis farkasordító hideg van, és mit fárasszam magam feleslegesen hétvégén a pakolászással, illetve az amolyan elő nagytakarítási munkálatokkal. Aki bújt, aki nem, bizony takarítani kell a kamrámban. Szombaton délelőtt egy nagy bögre kávé után nekiduráltam magam, hogy végre rendet tegyek a spájzban, és felkészültem lelkiekben azokra az esetleges rémisztő képekre, melyek akkor várhatnak ránk, amikor ártatlan, egykor csodálatos, de mára már egymást rothasztó gyümölcsökre, zöldségfélékre bukkanunk. Nos, így is történt, ahogyan leírtam, de találtam más érdekességet is a kamrában, azaz pontosan a finomlisztben: pár aprócska betolakodót.

Takarítás

A kamrába lépve első dolgom az volt, hogy mindent lepakoltam a polcokról, majd egy nagy vödör forró, ecetes-szódabikarbónás víz segítségével szépen lemostam azokat. Aki kertes házban él, és nem egy konyhai szekrénybe próbál minden télirevalót és alapanyagot besuvasztani a helyhiány miatt, mert ez sajnos ismerős, annak érdemes ilyenkor egy tisztasági festést is csinálnia a kamrában.

Az általános tisztítás mellett egy megelőző akciót is véghezvihetsz, amellyel hatékonyan távol tarthatod a hangyákat és a különböző rovarokat. Ilyen nagyszerű, természetes csodaszer például a sütőpor vagy a szódabikarbóna is, ha a falak mentén, a sarkokat nem elkerülve, egy csíkban kiszórod őket. A sütőpor ugyanis remekül távol tartja a cukorra éhes hangyákat és más rovarokat, a szódabikarbóna úgyszintén, illetve még kiváló fertőtlenítőszerként is funkcionál. Ugyanezt azok is elvégezhetik, akiknek csak konyhaszekrényük van. A kamrában, szekrényben fellógatott, csokorba kötött-szárított levendula vagy a polcokra helyezett kisebb levendulazsákocskák remek rovarűző illatanyagot bocsátanak ki magukból.

Szelektálás, helyteremtés

A polcok legtetején bármilyen ritkán használt tárgyakat, élelmiszereket elhelyezhetsz. Ilyenek például az ünnepi dekorációk, karácsonyfadíszek, villanykörték, teamécsesek, illetve az olyan nagyobb háztartási gépek, amiket csak egy évben egyszer van lelki erőd előszedni.A különböző méretű papír- és műanyag dobozokat érdemes feliratozni, mielőtt megtöltenéd őket különböző száraztésztákkal vagy a sütéshez használható csomagolt pudingporokkal, zselatinnal, sütőporral, szárított élesztős tasakokkal. Ezek szavatossági idejét érdemes rendszeresen ellenőrizned és természetesen, ha lejárt dátumút találsz, azt azonnal ki kell dobni.

Szárazáruk: gabonafélék, tészták, fűszerek...

Már több éve rájöttem, hogy nemcsak a rizsre, a lisztre, és minden gabonafélére, ami csak a kamrámban van, de házi csuszatésztámra is igencsak fáj a foguk az apró zsizsikbogaraknak, ezért azóta minden ilyen szárazanyagot csakis jól zárható, gumis, csatos üvegekben szoktam tárolni, és ilyenkor ezeket az üvegeket is a biztonság kedvéért kívülről átnézem, megrázogatom, hogy nem lapul-e bennük semmilyen kéretlen látogató. Sokszor a bogarak lárvái már benne vannak a gabonatermékekben és otthonunkban kelnek ki. A fűszerek sorsa is gyakran ugyanez lesz, ezért én, amint megveszem a szokásos fűszereimet, azokat, amiket a leggyakrabban használok a főzéshez, mindenképpen beleszórom egy jól zárható fűszertartóba vagy helyet csinálok a kamrapolcon, és a többi fűszert is oda rakom kisebb üvegekben.A kristálycukrot, illetve porcukrot is érdemes valamilyen jól zárható tárolóedényben tartani, hogy a hangyák nehogy hozzáférhessenek.

Finom télirevalók: befőttek, lekvárok, konzervek

Igaz, ezek a készítmények még otthonunk legmelegebb helyiségében is évekig elállnak, azonban egy nem megfelelően csírátlanított befőttesüveg vagy egy nem jól záródó tető még a rövid ideje eltett befőttek, lekvárok sorsát is azonnal megpecsételi. Az egészséges, külsőre normális színű élelmiszerrel csak annyi a dolgod, hogy alaposan letörölgeted róluk a port, illetve ne felejtsd megnézni a konzervek szavatossági idejét sem, mert, ha lejárt, akkor sajnos már csak a kukában találhatsz számukra helyet.

Fehér csokis eper-málna lekvár

különleges lekvárok

Fehér csokis eper-málna lekvár

Sárgabarack lekvár

sárgabaracklekvár

Sárgabarack lekvár

Cseresznye-banánlekvár

gyümölcslekvár

Cseresznye-banánlekvár

3 intő jel:

Zsákos hagyma és burgonya

Egész évben, nemcsak a tavaszi nagytakarítás alkalmával érdemes átválogatnod a hagymát és a burgonyát. A burgonya csíráját mindig le kell szedni, mert veszélyes méreganyagok képződnek a burgonyában, a rothadt példányokat pedig azonnal el kell távolítani a többi közül, hogy nehogy megfertőzzék egészséges társaikat. Ez egyébként minden zöldség-, illetve gyümölcsfélére is igaz.

Töltött hagyma

töltött hagyma

Töltött hagyma

Rozmaringos-fűszeres burgonya

krumpliköret

Rozmaringos-fűszeres burgonya

Szégyenlős hagyma

bundázott zöldség

Szégyenlős hagyma

A vöröshagymánál már nem ilyen komoly a helyzet, ugyanis, ha egészséges, kihajtott hagymával találkozol, a hagyma hajtása teljesen egyenlő az újhagymával. Ilyenkor a hagyma zöld hajtását is és a fejrészt is bátran fel lehet használni. Abban az esetben, ha a hagyma hajtása nem tűnik egészségesnek, hanem elszáradt vagy rothadásnak indult, vágd le a hajtást, és a hagymafejet vagy egészben vagy aprítva, egy kiürült margarinos dobozba téve berakhatod a mélyhűtőbe. Az egész mélyhűtött hagyma reszelt hagymának kiváló lesz, mert nem csípi majd a szemedet.

Tipp

Termessz újhagymát az ablakban! Ha a vöröshagyma hajtása még nem elég nagy, de egészségesnek látod, akkor nagyon szép újhagymát tudsz belőle nevelni. Csupán egy befőttesüvegre és vízre lesz szükséged. A hagymát gyökérrészével helyezd bele egy vízzel megtöltött befőttesüvegbe úgy, hogy a gyökérrész csak éppen hogy beleérjen a vízbe. Ezután nincs más dolgod, csak az, hogy figyelgesd kis újhagymád fejlődését, és végül jóízűen elfogyaszd.

Töltött hagyma

Rozmaringos-fűszeres burgonya

Szégyenlős hagyma

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

diós banános zabkása

Otthon

Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...

A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.

Macsuga Viktória

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Macsuga Viktória

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept