2020.11.30.
Idén legyen csokiból a karácsonyfa!
Sőt, ne csak a fa, de még a koszorú is - persze csak ha van otthon elég praliné, amiből készülhet. (x)
Ha pedig nincs, érdemes betáraznod, hogy ilyen ennivaló ünnepi díszeid lehessenek!

Na jó, azért nem feltétlenül kell a finom fenyőillatú karifát erre kiváltanod. Az alábbi Ferrero Rocher-ból készült díszek egyikét teheted az ünnepi asztal közepére is – a hatás biztosan nem marad el. Ha pedig elkészültek, már csak arra kell figyelned, hogy ne járjon rá a család még idő előtt.
Koszorú
Ezt a koszorút teheted az asztal közepére, de fellógathatod az ajtóra is – akár kívül, akár belül használjátok majd, a rajta fityegő apró csengettyűk figyelmeztetnek, ha váratlan vendég toppanna be hozzátok.
{ GALÉRIA = nid:199422 }
Hozzávalók
- koszorúalap
- Ferrero Rocher pralinék
- ragasztópisztoly
- selyemszalagok
- gombostű
- olló
- 2 db csengettyű
Elkészítése
A koszorúalapra szépen sorban ragasztgassuk rá a pralinékat úgy, hogy mielőtt körbeérnénk a csokikkal, hagyjunk ki egy kis helyet a koszorún, ahova majd a masni kerül. Vágjunk le egy akkora szalagot, ami - ha rácsavarjuk a koszorúnkra – körbeéri. Az egyik végét tűzzük oda gombostűvel az alaphoz, majd csavarjuk végig a szalagot, és ha a végére érünk, tűzzük el a másik végét is. Készítsünk masnit, és kössük rá a koszorúra. Arra a szalagra pedig, amivel a masnit rögzítettük, csomózzunk csengettyűket. Végül rögzítsünk a koszorúnkra egy akasztót.
Karácsonyfa
Nagyon jól mutat az ünnepi asztal közepén, és milyen hasznos, hiszen ehető is. A vacsi után már meg is van oldva a desszert! Elkészítése pedig nem vesz 20 percnél több időt igénybe – persze ez a „fa” méretétől is függ.

A Ferrero Rocher-karácsonyfa lépésről lépésre történő elkészítéséért kattints a galériára!
{ GALÉRIA = nid:199423 }
Hozzávalók
- fotókarton
- Ferrero Rocher pralinék
- ragasztópisztoly
- selyemszalagok
- újság- vagy háztartási papír
Elkészítése
A kartonból készítsünk tölcsért úgy, hogy a tetején pontosan akkorára lyukat hagyunk, hogy bele tudjunk illeszteni egy pralinét. Gyűrjünk össze háztartási csomagolót, és tömjük ki a gúlánkat. Lentről felfelé szépen sorban ragasszuk fel a kartonra a pralinékat. Az alsó sort ragaszthatjuk a papírkapszlis csokikkal együtt, a többi sor csokoládéról pedig vegyük le a papírkákat, hogy ne húzza majd le a csokik súlya. Ha a fa tetejéhez értünk, illesszük az utolsó csokit a lyukba, kössük át alatta a kartont egy szalaggal, készítsünk masnit, és ezt is illesszük a fára. Kész is! Hát nem pofonegyszerű?
Még több ünnepi Ferrero Rocher-asztaldíszt itt találsz!
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Hagyományos krumplis tészta
A krumplis tészta az egyik legegyszerűbb étel. Elég olcsó és finom egyben.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














