2020.11.30.
Időspóroló töltött padlizsán
Bár az időjáráson nem látszik, nyakunkon a nyár vége. Az utolsó teljes hétre hoztam egy ízig-vérig nyári fogást, természetesen padlizsánból.
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, én mindig nehezen viselem augusztus utolsó, és szeptember első napjait. Az iskolának ugyan már régen vége van, mégis olyan furcsa, hogy az idő még nyári, de a fények már nem, és a hőség sem olyan, mint egy hónappal ezelőtt. A vénasszonyok nyara már egész más, de ez a pár hét mindig olyan szomorú, iskolakezdő, nyár végi hangulatú.

A paradicsomos töltött padlizsán receptjét itt találjátok
Gyerekkoromban, mikor a Balatonnál nyaraltam, kifejezetten kerültem az utolsó hétvégés lemenetelt - bőven elég volt túlélni a nyár végi hazaköltözést. Előző nap még általában a szezonzáró bográcsozás volt, évtől függően ötven-hetven emberrel, másnap meg olyan pakolás, mintha legalábbis a tatár elől menekülnénk. Persze nem csoda, aki költözött már le egész nyárra a nyaralóba, az tudja, hogy egy kisebb karaván a le és felcuccolás is. De én valahogy mindig jobban szeretettem a szezonkezdő, berendezkedő, kertibútor-pókhálózó kora júniusi hercehurcát, mint a két hónappal későbbit.

A paradicsomos töltött padlizsán receptjét itt találjátok
Idén sem volt másképp - hogy az időjárás alánk segítsen, még egy jó kis szeptember végi hangulatot is küldött - de ettől nem lett jobb hangulatom. Zs barátnőm viszont úgy döntött, élvezi még egy hétig a kiürült Balatont, így a szokásos nyár végi cuccolást még az a kérdéskör is árnyalta, hogy mit fagyasszunk le, mit vigyünk haza, és mit hagyjunk itt. A szomszédból kapott biozöldségek feletti osztozkodásban volt egy olyan faktor is, hogy Zs-nek nem a kedvenc helyisége a konyha, ráadásul még dolgoznia is kell, úgyhogy egy-egy zöldség felmutatásánál a lehető legtöbb, gyors, egyszerű, de finom recept nevét kellett bedobnom. Amúgy jó móka, nem is tudom, hogy nem épült rá még valóság-show.

A paradicsomos töltött padlizsán receptjéért ide kattints
A padlizsánnál semmi jó nem jutott eszembe - imádom ugyan, de az összes kedvencem időigényes darab...szeletelés, sütögetés, csöpögtetés. Csupa olyan recept, ami nem illik egy kezdő konyhatündér fél órás ebédszünetébe home office alatt. Végül ezt a padlizsánt ajánlottam neki - többszólamú ugyan, de a műveletek párhuzamosan végezhetőek, mindegyik alapszintű, összeállítva viszont elég komplex ízeket hoz.

A paradicsomos töltött padlizsán receptjéért ide kattints
Receptösszedobás közben úgy megkívántam, hogy tegnap én is megcsináltam - még úgy is nagyon jó és gyors, hogy nem a szomszéd tündöklően lila, szabálytalan és gyönyörű bio kerti padlizsánjából készült!
Ezeket olvastad már?
Közösségi krumplilángos a Balatonról - 10 ezerből 50 főre
Spúrkodni egyáltalán nem jó dolog, de ha az embernek népes baráti társasága van, akkor mégsem vehet föl személyi hitelt arra, hogy évente egyszer együtt ünnepeljen velük!
Mindent rácsra vágunk! - grillezzünk
Miért van minden ételnek jobb íze, ha grillen készül? Mert a grillezés egyenlő a barátokkal, kacagással, hűsítő italokkal és a grillen finoman füstölődő étellel.
Fóliás krumpli, a magától elkészülő grillköret
A mesében van hamuban sült pogácsa, mi viszont most egy grillen sült krumplit hoztunk. Köretnek elsősorban, de önálló fogásként is isteni!
Görög fetás cukkinifasírt a kertből
A kerti sütésnek és főzésnek most van itt az ideje - ez a görög fetás cukkinifasírt eredetileg olajban készül, de kerti grillen is tökéletesen elkészíthető!
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...
Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
További cikkek
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Palacsinta alaprecept
Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















