Zsebkertem

2020.11.30.

Igazi paradicsom a kertből

admin profilképe admin

A paradicsomszezon már csak karnyújtásnyira van! És ha időben vetettünk, palántáztunk, és megfelelően gondoskodtunk növényeinkről, hamarosan szüretelhetünk.

Korábban taglaltam, hogyan és miképpen tudunk akár egy zsebméretű kertből édent varázsolni, melynek első leglényegesebb feladata az ültetés volt. Most a már elültetett paradicsom növényünkkel való ápolási, növényvédelmi munkálatokat szeretném ismertetni. Mindezen ismeretek birtokában és körültekintő gondoskodásunk eredményeként élvezhetjük munkánk gyümölcsét!

Konyhakertből igazi paradicsom! >>

Az ültetéstől eltelt napok, hetek esős és napos időjárásának köszönhetően ugrásszerűen növekednek növénykéink. Ennek köszönhetően magam is meglepődtem, hogy az alig 15 cm-es palántáim már 30–40 cm-es óriás méretekben pompáznak. Mindezek mellett sajnálattal kellett tapasztalnom, hogy a gyomok is bolond gomba módjára szaporodnak! Így tudtam, hogy nem kis feladat vár most rám!

Irány a kert!

Felszerelkezve a szükséges eszközökkel (kapa, gumikesztyű, kötöző anyag, metszőolló) indultam bevetésre! Fokozottan figyelnünk kell arra, hogy a kiültetést követően mindaddig, amíg gyomfojtó állományt nem képez, állandóan gyommentesen kell tartani. Ezt a rendszeres kapálással érhetjük el. Miután megszabadítottam gyombörtönéből a paradicsomaimat, jöhetett az újabb kötözés a már kihelyezett karókhoz. (A karókat az ültetés után azonnal érdemes leszúrni, és a növényeinket óvatosan hozzáerősíteni, hiszen nagy védelmet nyújthat egy-egy viharos szél és erőteljesebb esőzés esetén.) A kötözésre sokféle anyag alkalmas, mint például műagyag klipszek, műagyaggal bevont drótok, rafia, fonál stb.

A paradicsomtermesztés műveletei közé tartozik a hónaljhajtások eltávolítása; az idős, a már nem asszimiláló alsó levelek eltávolítása; illetve a hajtások támrendszer feletti visszacsípése.

Ezekhez a műveletekhez számomra elengedhetetlen a gumikesztyű és a metszőolló. Célszerű kesztyűt húzni, hiszen a paradicsom mirigyszőrös növény, és egy-egy ilyen munkafolyamat végére kellemetlenül zölddé, feketévé képes varázsolni a kezünket, amit nagyon nehezen lehet eltávolítani. (A bátraknak figyelmébe ajánlom fél kiló citrom kifacsart levét, na azzal talán megtudunk szabadulni nyomtalanul foltjainktól!)

Jó, ha tudjuk! A kisebb hónaljhajtások egyszerűen kézzel is eltávolíthatóak.

A tenyészidőszak egyik legfontosabb ápolási munkája közé tartozik az öntözés és a tápanyag-utánpótlás. Erre fokozott figyelmet kell fordítanunk, hiszen jelentősen megnövelhető ez által a termés mennyisége és egyben a minősége is! Amennyiben az adott évjárat időjárási anomáliája hasonlít a jelenlegihez (tehát csapadékos), nem szükséges öntöznünk, viszont szárazabb időjárás esetén „nélkülözhetetlen” a víz visszapótlása, különösen a kritikusnak számító tömeges virágzástól-terméskötéstől az első szedésig tartó időszakban.

A fejtrágyázást (tápanyag-utánpótlást) érdemes összekapcsolni az öntözéssel, vagy az öntözést megelőzően végrehajtani. Foszforfejtrágyázást a tömeges virágzást és terméskötést közvetlenül megelőző időszakban, június első felében célszerű elvégezni. Míg ezt követően a hangsúlyos nitrogéntrágyázás a bogyók növekedésében és a termésátlagok jelentős mértékben való növelésében játszik szerepet.

Mindemellett türelemmel várhatjuk, hogy beérjen munkánk jutalma a gyümölcs, amit, ha megízlelünk, tudni fogjuk, hogy megért minden fáradozást!

Jó munkát, jó kertészkedést!

A rovat korábbi cikkeit itt olvashatod >>

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept